Kongó válogatottja megelőzte Nigériát a január Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőiben, így a címvédő nem jutott ki a 2015-ös tornára. És ebben Doré barátunknak is szerepe volt, így a Marokkóból az Egyenlítői Guineába átköltöztetett januári tornán nagy valószínűséggel lesz KVSC-focista.
Tovább →
Szolidaritás
Bevallom, épp egy csöppet elérzékenyültem, sőt, kis híján meghatódtam: annyira szép, emberi gesztus volt a KVSC szurkolótáborától, hogy énekszóval, skandálással biztosította szolidaritásáról a csapat hétfői edzésére üres zsebbel kifutó játékosokat. Pedig nem szokásom az érzékenyülés, sőt. Tisztelt Asztaltársak, megszokhattátok, hogy blogunkon olykor „randalírozik” a rejtői humor. Ezúttal azonban ne keressétek az iróniát a nyitó mondatban: nincs benne olyan. Újabb blogtörténeti pillanat: a poszt a stadion főbejártával szemben található kávézóban készült. Az emeleten.
Tovább →
Akkor jöjjön a saját spekulációnk is
Pászkány végre megszólalt a CFR ügyében, de okosabbak nem lettünk tőle, úgy tűnik, továbbra is „kinn is vagyok, benn is vagyok”-ot játszik. Igazán érdekes persze az lenne, ha az Energobit részéről mondana valaki valamit a tárgyalásokról, de ebben ne is reménykedjünk. Hivatalos és megbízható infók hiányában pedig mindenki elméleteket gyárt, éppen csak a nemzethalál víziója nem bukkant még fel. Úgyhogy most mi is elmondjuk a saját logikánk alapján kikövetkeztetett verziónkat.
Tovább →
Feltartóztathatatlanul a világhírnév útján
Szeretettel köszöntjük kolozsvári, szekszárdi, brassói, csíkszeredai, zilahi, budapesti, szatmárnémeti, jánoshalmi, bukaresti és nagyváradi asztaltársainkat! Első körben azért pont őket, mert a Google Analyitcs szerint erről a 10 településről érkezik szerény blogunkra a legtöbb látogató.
Tovább →
Laci nem adja fel
Nagyon örülünk a botoşani-i győzelemnek, de vajon a klubvezetők most mennyire boldogok, hogy még egy prémium összege hozzácsapódik a tartozáslistához? Amúgy meg jövünk egy üveg jófajta whiskyvel Szőr Alkesznek ezért a Petrucci gyerekért.
Tovább →
Várni és remélni
Nehéz túlságosan okos dolgokat írni a FC Botoşani meglátogatása előtt, mert amúgy sem ígérkezett egy könnyű mérkőzésnek, de a klub jelenlegi helyzetében igazából minden KVSC-meccs lutri. De valahogy majd csak lesz, mert olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.
Tovább →
Hosszú út, kellemes ellenfél
Kifogtuk a leggyengébb bennmaradt ellenfelet a kupában, hiába ejtette ki eddig az Astrát és a Dinamót is a CS Mioveni, azért mégiscsak egy Liga 2-es középcsapatról van szó. December 3-án, az utolsó őszi bajnoki forduló előtt lesz a meccs.
Tovább →
Nem nekünk való a hamar gól II.
A Brassó elleni 1-2 után agyonizzadtan, lehajtott fejjel az öltözőbe ballagó KVSC-játékosokat egy üzenet fogadta a taktikai táblára írva. Levél formájában mi is megkaptuk egy magát megnevezni nem kívánó személytől, akire rendőrségi források Boulanger úrként hivatkoznak, de barátai és tisztelői csupán „Te ló!” megszólítással illetik.
Tovább →
Búcsú a P2 lelátótól
Vannak pillanatok, amikor az ember megáll, körülnéz: elé- és visszatekint. Számvetés ideje ez. A KVSC-szurkolók törzshelyét, a kapu háta mögötti felső lelátót, az ún. „2-es peluzát” az UEFA biztonsági előírásainak engedve lezárják, bennünket pedig átköltöztetnek a 2-es tribün 39-es szektorába. Ezt nemcsak a magam, hanem a fiam nevében sem hagyhatom szó nélkül, Tisztelt Asztaltársak.
Tovább →
Kikupálódtunk?
Hajnali hat óra. Beindítom a motort. A szolgálati gépjárműbe rejtett 140 ló (egyem a szívüket!) pedig engedelmesen, minden prüsszögés nélkül lendít előre bennünket a délben kezdődő bukaresti eszmecsere helyszínére. Természetesen csak a kedves Blog- és Asztaltársak tudják, hogy a Tanügyminisztérium által szervezett, EU-pénzmosásnak is beillő puccos konferencia számunkra csupán ürügy. Az igazi célunk nyilván az esti vasutas-rangadó, ahol a KVSC-nek egyetlen feladata van: kiverni a Rapid fejéből a futballt és főleg a kupát. Vagy legalább őket kiütni a kupából, noha nem feltétlenül kupán vágás útján.
Tovább →