Szeretettel köszöntjük kolozsvári, szekszárdi, brassói, csíkszeredai, zilahi, budapesti, szatmárnémeti, jánoshalmi, bukaresti és nagyváradi asztaltársainkat! Első körben azért pont őket, mert a Google Analyitcs szerint erről a 10 településről érkezik szerény blogunkra a legtöbb látogató.
Ez persze önmagában elég unalmas adat, de amióta bekapcsoltuk a szolgáltatást, 21 ország 128 városából, településéről keresték fel a KVSC blogot. Nem kicsit lepődtünk meg azon, hogy Indonéziától Brazíliáig, az Egyesült Államoktól Oroszországon át Indiáig szinte a világ összes tájáról érkeznek olvasók. Mondjuk egyelőre Afrikába, Ausztráliába és az Antarktiszra még nem jutott el a blog híre.
Most két hétig úgysem játszik a csapat, ezért úgy döntöttünk, elmazsolázgatunk az adatok között. A Top 10 ország első két helyén nincs meglepetés: Románia 67, Magyarország 20 százalékát adja a látogatottságnak. A harmadik helyen viszont Németország jön. E mögött Koperecki barátunkat sejtettük, de kiderült nem ő az egyetlen, aki onnan követ minket. Egyszerűen azért, mert kizárt dolog, hogy egyszerre tartózkodjon Ulmban, Nürnbergben, Münchenben, Leutkirch im Allgäuban, Berlinben, Blaubeurenben, Eberhardzellben, Heidenheimben, Eislingenben és Giengenben. És ezen kívül még 20 német település van a listánkon, köztük a mókásan csengő Schwäbisch Gmünd vagy Bad Wurzach és a bajoroszági Miesbach.
A negyedik helyen Spanyolország áll, úgy, hogy mindössze két település szerepel a listán. Szeretettel köszöntjük Onatiban és Caceresben élő olvasóinkat. Viszont amitől lefagytunk mint a Windóz, az az ötödik helyezett neve: Oroszország. Te jó élet, csak nem figyel minket az FSZB? Összesen 11 orosz városból látogattak el blogunkra. Jekatyerinburg és Moszkva nyilván nem meglepetés, de arra nem voltunk lelkileg felkészülve, hogy Lenin elvtárs szülővárosában, Uljanovszkban is olvasnak bennünket. Meg Udmurtföld fővárosában, Izsevszkben.
A hatodik helyen Franciország áll, üdv párizsi olvasóinknak. A hetedik Belgium, természetesen köszöntjük genti olvasónkat. Nyolcadik Finnország: helló, Helsinki. Kilencedik az Egyesült Királyság. Halihó London, Bognor Regis, Basingstoke, Adleston és Chandler‘s Ford. A Top 10-et Svájc zárja Mellingennel. Hollandia a 11, Dánia 12. a statisztika szerint. Tizenharmadik csak az USA. Üdv a kaliforniai Santa Cruzba, az illinoisi Oak Parkba, a Kentucky államban található Bowling Greenbe és Washingtonba. Továbbá minden eshetőségre felkészülve köszöntjük az NSA munkatársát.
Végül pedig következzenek a számunkra egzotikus országok és városok. Kérem szépen, itt van mindjárt India Mahárástra államának székhelye, Mumbai, amely valószínűleg Bombay néven ismerős a Tisztelt Asztaltárságunknak. De azért a brazilaia São Leopoldo sem semmi. Kanadában New Westminsterből volt látogatónk, de még Indonéziából is ránk kattintott valaki.
Mit mondhatnék még, Tisztelt Asztaltársak: világhírnévre tettünk szert. 😀
54 hozzászólás @ Feltartóztathatatlanul a világhírnév útján
Ez egy nagyszerű blog. Aki ismeri a magyar nyelvet, annak számára kész felüdülés, nem csak nyelvileg, hanem tartalmilag is.
Koperecki „U”-ról simán el tudom képzelni, hogy osztódással szaporodik, és egyszerre jelen tud lenni Ulmtól Giegenheimig, mindenhol, ahonnan tudja szapulni a KVSC-t. (Tréfa!)
Kettő kérdés:
Megszavazzuk-e az őszi szezon legjobb KVSC-játékosát (korábban felvetette valaki!)
Lesz-e ebben a szünetben tanulmány BMIKY Uram részéről a csapat taktikai szerkezetéről (szintén korábbi felvetés volt).
Részemről csak annyit tudok kívánni: Isten éltesse a Szerkesztőket, minden Hozzászólót és Olvasót egyaránt!
Mindkettőt tervezzük, de csak az őszi szezon végén.
Hat nem tudom hogy van ertelme a szavazasnak.Tudja mindenki hogy Felghe a legjobb.Mire szavazni akkor?
(trefa);-)
Ki táncol jobban?
Hogy be van fagyva az a szerencsétlen Volga!
Nagyon be volt fagyva, -14 C° volt.
Remélem még sokáig lesznek az egész világról szurkoloi a KVSC nek és olvasoi, hozzászoloi ennek a blognak Hajrá CFR
Sziasztok,
Örülök, hogy rátaláltam blogotokra, minden hétfő reggeli meetingen Veletek kezdek.
További jó munkát és szurkolást !
Üdv.: Vácról
Szabolcs
Hajrá KVSC !
Kösz szépen a jókívánságokat. Valószínűleg Vácon te vagy az egyetlen Asztaltárs, ezzel Vác a 21. helyen áll a 36 települést számláló magyarországi listán megelőzve többek közt Pápát, Gyulát, Egert, Székesfehérvárt és Győrt, Veszprémet és Hajdúszoboszlót. A 36-os listát egyébként Püspökladány zárja. 🙂
A felsoroltak közűl Dubai rakhatná föl az ít a pontra,vagy fordítva.:-)
Arpi is olvassa a blogot Dubajban….
Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de sajnos az Egyesült Arab Emírségekből, így Dubajból sincs egyetlen találatunk se. Persze benne van a pakliban, hogy valaki esetleg proxy szervert, vagy hotspot shieldet használ, ami nyilván torzít a statisztikán, de azért jó eséllyel az hibahatáron belül marad. 🙂
De valaki olvasta Győrből a blogot az utolsó 3-4 7-BEN. 🙂
Először is gratula a blog szerkesztőinek a szinvonalas munkájukért.
Egy vallomással tartozom: október második felében három hetes oroszországi turnén voltam, összesen 14 várost érintve (a többi három nem tudom miért maradt ki a ti kimutatásotokból, mivel minden nap olvastalak benneteket)….
Amúgy Györgyfalvát is feltehetitek a „szurkolói”térképre.
Hajrá Kvsc!
Ortenszky Gyula
Üdv a Tisztelt Asztaltársaságban. Az van, hogy csak október 19-én kapcsoltuk be a Google Analyticset, mert meguntuk, hogy mióta elköltöztünk a Népsportról nincs nézettség mérőnk. De megnyugtattál: legalább tudjuk, hogy nem figyel minket az orosz titkosszolgálat. (Bár lehet, hogy attól még figyelnek ők, csak nem Uljanovszkból 🙂 ) Éppen mind a 128 várost nem akartuk felsorolni, mert azt soknak éreztük. Egyébként bevallom férfiasan: az volt a hátsó szándékom, hogy így esetleg sikerül a többnyire csendbe maradó olvasó tábort is rávenni a megszólalásra. 🙂
Persze , hogyne!
Férfiasan valld be, hogy a kövér Muri téged is beszervezett a titkosszolgálatába. A heti feladat Koperecki lokalizálása és a fizetési gondokról való problématerelés:)
Elég jól körbebombáztad a szomszédos településeket körülöttem viszont szolj a kövérnek, hogy még nem süllyedt!:)
Az istenért, nehogy lokalizáljuk Koperecki „U”r-at. Semmilyen módszerekkel! Nehogy bemérjétek, még véletlenül sem, hogy hol van éppen! Hadd fickándozzon!:)
Hehe, megtisztelő a feltételezésed, hogy beszerveztek engem a titkosszolgálatba, bár jelzem a világ összes titkosszolgálatának nagyobb esélye van erre mint a SRI-nek. 🙂 Etnikai okokból. De azért lásd be: Koperecki lokalizálása meglehetősen érdektelen nemzetbiztonsági szempontból, úgyis jössz még Kolozsvárra, akkor majd jól bepoloskázunk 🙂 (Kiküldjük az embereket tavasszal a mezőre és összeszedetünk velük egy zsák mezei poloskát amit egy óvatlan pillanatban majd a csomagodba csempészünk. Amilyen szemetek vagyunk. 😀 ) Egyébként körülnézhetnél amikor épp van egy annyi időd, hogy nem-e élnek még a környékeden magyarok. Ha a környező településekről te is jelentkeztél be, azért összesen négy – térben jelentősebb távolságra található – régiót jelez az Analytics Németországban. Tehát aligha vagy egyedül. 🙂 Ha meg te jártál Schwäbisch Gmündon is, meséld már el pár szóban milyen hely az. 🙂
Következő a feltételezésem: Koperecki „U”r egy nem létező személy! (Bár ezt a feltételezést még le kell ellenőriztetni valamelyik szolgálattal!)
Ha valakiben egy világ dőlt volna össze, hogy árnyékra lövöldözünk, akkor elnézést kérek!
Annyira nem látványos ez a schwäbisch gmünd( ejtsd sveebis gmünd) de azt mondják ennyi mássalhangzót egyik város sem tartalmaz itt Németországban. Egy elég szerethető belvárosa van, itt van élő kép egyenesen a piactérről ha érdekel:)
http://www.schwaebisch-gmuend.de/353-Webcam_Schwaebisch_Gmuend_Marktplatz_I.html
Ja meg focicsapat is van a Normandia Gmünd talán negyedik osztályban tolják.
És igen, vannak a környéken magyarok és egyre többen. Nekem is van több „ügyfelem” nem csak az Anyaországból hanem Erdélyből és Újvidékről is.
Én szívesen megnéznem azt a 128-as listát.
Esetleg feltenni valahova, letöltés végett.
Ha lehetséges.
Ha óhajtod elküldöm neked mailbe. Kimásoltam az Analytics listáját. Igaz azóta a 128 már 132. 🙂
freaky13@freemail.hu
Köszi!
KEG!
Nem akarok plusz munkát róni rád, de elküldenéd nekem is a listát? Hogy megmutathassam a barátaimnak, milyen népszerűek vagytok.
E-mail: tilaton@gmail.com
Vigyázz KEG! Nekem ohchie már rég gyanùs . Mindenüt itt van ahol én is megjelenek:)
Takács úr is furán aktiv forumozó, ügyelni kell velük:)
En vagyok az egyike a nemetorszagi olvasoknak. Nekem is elkuldhetned a listat ha nem nagy gond, hatha van valaki a kozelemben. E-mail: carcotajanos@yahoo.com . Elore is koszi. Elegge sok varoska, amit kiirtatok, Ulm kozeleben van, remelem ez nem csak egy embert jelent, Ulm-tol 100 km-re vagyok s jo lenne mas KVSC szurkolokkal egyutt nezni a merkozeseinket.
Koperecki zarja a top 10-et szerintem 😀
Üdv Párizsból! 🙂
Ha Koperecki Nemetorszagbol irogat, miert mondja, hogy kinn volt a Biliben a meccsen.
Illetve mi van, ha valaki valtozo proxikon keresztul lep be?
Mondtam, hogy osztódással szaporodik.
@Koperecki: kösz szépen a schwäbisch gmündi élőképet. Tényleg kíváncsi voltam rá. Ez volt a legmókásabb nevű németországi település, ezért pont ezt választottam ki elsőként a maradék 20 városnév közül. A felsorolt első tíz városnév pedig a látogatottság sorrendjét tükrözi. Van egyébként abban valami, hogy mióta létezik a facebook meg a google a titkosszolgálatok már csak egy kávét kérnek. 🙂
Koperecki „Ur”-at meghívom egy kávéra!
Essen-ben és Düsseldorfban is ott vannak a meggy-fehérek!!! Érdekes statisztika, bravó! Üdvözlet és HAJRÁ KVSC!!!!!
Egy szerény kérdés: a stiridesport vajon mennyire megbízható?
http://www.stiridesport.ro/competitii/liga-1/cfr-cluj-faliment-paszkany.html
Fogalmam sincs…
Gondolom ezeknek a cikkeknek van a legnagyobb olvasottsága, ezért naponta 2-3-at minimum kiraknak
Semmenyire nem megbizhato, de igen nagy a baj.Nagyon nagy. Keszuljon mindenki lelekben a C ligara:) Elore CFR
Megint előjöttek a főlegvári apokalipszissel. Most azzal hogy Árpi és Gadolaek nem tudtak nyélbe ütni az üzletet
Mire a Capitão: keep calm! Árpi elintézi ! Eladnak par sztárt (adeús, Márió!) , azzal kifizetik azt a potom 5 millát, és bár bajnokok nem leszünk, de túléljük . Szerintem kapust nem kell venni, van Amadio meg Began.
Ugyanott:
http://www.stiridecluj.ro/politic/paszkany-a-spus-cu-cine-voteaza-surpriza-e-de-stanga
de a csapatrol is ir:
http://www.stiridecluj.ro/sport/paszkany-vorbeste-despre-criza-de-la-cfr-cluj-interviu-exclusiv
A magyarorszagi olvasoknak diohajban:
Pontara szavaz, mert fiatal es, hogy fogalma sincs mi tortenik a csapat korul, mert atadta a reszvenyeit 10 evre, hallott arrol, hogy lennnek tartozasok, de nem hiszi, hogy olyan sok, stb.
Szerintem édes-mintegy kivel szavaz Árpi, mert egyéb gondok vannak. A klub helyzete az aggasztóbb, szerintem.
Egyre rosszabb hirek jonnekle a roman sajtoban…. A Koperecki-felek mar pezsgot bontottak.
Van valakinek HITELS informacioja arrol ami tortenik. Ma kellett volna legyen a reszveny atadas.
Tenyleg mindenki haza , illetve kulfoldre huzott?
Jo lenne valami megnyugtato hirt hallani.
Ahogy én kivettem a dolgokból: nem lehet elérni a KVSC tisztségviselőit. Emiatt valószínű csak tippverseny zajlik!
De ez az egész nagyon idegesítő!
Az ugy fel van fujva, de azert valami nagy baj csak van, nem lehet az egeszet a sajto szamlajara irni.
2014 julius vegen Afrikaban jartam, Sao Tome es Principe szigetorszagban, onnan olvastam a blogot, a Piatra Neamti meccs felvezetojet… ugy , hogy Afrikat is ki lehet pipalni :))
http://sportbarat.ro/a-kolozsvari-cfr-csak-emlek-marad/ Ez mi? ugy-e nem igaz ?
Ez nem mas, mint a ProstSport cikk forditasa…
Lehet igaz, lehet nem, de az teny, hogy ma elmaradt a reszvenycsomag tranzakcioja. Lehet, hogy kesik, lehet, hogy vegleg elmarad…
Arpi szerint meg a 6 honapja elmaradt fizetes humbug
Az egesz olyan, mint a Twin Peaks, mar senki sem tudja, mi az igaz es mi nem, az elhangzottak elhoanzottak-e, vagy minden csak fikcio…
De hogy ne legyen egyvalaki aki hiteles informaciot tudjon adni…..
Sajnos egyre kevesbbe tudok mar hinni Arpinak…. az hogy elunta a jatkszeret (akarcsak a csaladjat) az biztos, amikor az erdeke megkivanta mindig jelen volt mind anyagilag, mind fizikailag. Szerintem tovabblepett ezen a korszakon, uj kihivasok, uj penzforrasok, a tobbi meg nem szamit.
Jartunk mi meg a C-ben is meccsekre… fiatalok voltunk es egeszsegesek, kell-e tobb? Lesz mit mesljunk az unokanknak.
Ahogy most meselem a fiamnka, hogy a mikor nagyon kicsi volt, vasarnaponkent kimentunk a palyara, szabadon be lehetett menni, es en ott rugtam neki kapura, ahol nemreg van Persie…
Az emlekeinket ugysem veheti el senki.
Hajra KVSC! Csak azert is!
Egy közvélemény kutatás féle a stiridesport-ról:
42,32% – a csapat törleszti a tartozásait és visszaáll a rend.
5,02% – a junior ligában fog tovább játszani.
35,11% – a csapat feloszlik.
5,02% – alacsonyabb osztályban folytatjuk.
12,54% – még harcolni fog a bajnoki címért.
Legfőbb negatív hírek, ahogy tudom:
Zamfir csütörtök délelőtt kihirdette, hogy szabadok a játékosok és vége a dolognak (nem hiszem, hogy ezt mondta, mert még tegnap állítólag folytak a tárgyalások).
Fél pozitív hírek:
Laci hétfőig szabadságot adott a játékosoknak, tehát valami folytatás lesz!
Pozitív feltevés:
Személy szerint nincs hivatkozott hírforrás, csak egyedül Zamfir (ez meg valahogy időben nem stimmel).
Ez egy olyan tárgyalássorozat, szerintem, amit nem lehet néhány nap alatt nyélbe ütni, tehát még van remény!!!
A médiák kész tényeket közölnek, mintha részt vettek volna a tárgyalásokon (ez meg olyan, mintha Muresán Mester integetett volna ki az ablakon a leskelődő és kárörvendő Koperecki „U”r-nak).
Nyilván azért nincs még hiteles tájékoztatás, mert még nem zártak le semmit (azért azt mondhatták volna, hogy még folynak a tárgyalások).
A magam részéről akármi is lesz kitartok a csapat mellett, még a negyedik ligában is (bár ilyen ne legyen)!
1. Ha jol tudom, a targyalasok reg folynak….
2. A kozvelemenykutatas a mi vagyainkat (remenyeinket) tukrozi, nem helyetesiti sajnos a HITELES infot a targyalasokrol, azok eredmenyeirol
3. Leven hosszabb szunet van a bajnoksagban, logikus, hogy kaptak a fiuk egy kis vakaciot, addig se hergelik egymast (lasd a Ponta fele minivakacio a hallgatoknak)
4. gadola nem akar nyilatkozni, ami arra is utalhat, hogy ne O legyen a rossz hir vivoje, illetve ne az a kep alakuljon ki, hogy miattuk van a gond. Ha tenyleg folytatodnanak a targyalasak, akkor egyszeruen mondhatta volna, hogy nincs meg dontes. Ha egyeltalan valoban megkerdeztek….
Kiegészítés: Zamfir-ról és Laciról szóló hírek összecsengenek. Lehet, hogy Zamfir is azt mondta a fiúknak, hogy hétfőig szabadságot kapnak, nem pedig azt, hogy mostantól szabad ügynökök.
Ha ez így megy tovább sokáig, kénytelen leszek megtanulni románul!
Akkor meg kevesbbe tudnad atlatni a helyzetet.
A leghitelesebb forras a csapathoz kozel allo valamelyik holgyike lenne….
Pingback: Kolozsvári Vasutas – Titokzatos látogató az emírek hazájából