Posztok innen: Egyéb

Húsz pontban a 20 gólról

#

tade1Negyvenegy évvel Mihai Adam után ismét egy KVSC-csatár lett a román bajnokság gólkirálya. Az egy éve még mindannyiunk által pokolba kívánt Grégory Tadé az előző fellegvári szezonjához képest megtízszerezte góljai számát, ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy már ugyanannyi találata lesz a CFR színeiben, mint Kapetanosznak?
Tovább →



Tervezési fázis

#

tervezesA KVSC szempontjából a 2014/2015-ös szezonnak már vége van, a teljesen érthetetlen időpontra tett craiovai meccs előtt azonban érdemes kicsit elgondolkozni a folytatásról is. A bronz ugyan most tényleg szépen csillog, de a problémák ettől még nem oldódtak meg.
Tovább →


Búcsúgála

#

cfr_rapid_paunA szövetség ugyan Tudor mester idei első fellegvári delegálásával mindent megtett a Rapid megmentése érdekében, de a Vasutasnak ebben a szezonban többnyire előnyt jelentett az emberhátrány. Petrucci a legjobbkor vágta be első gólját, Tadé hússzal fejezi be a szezont, a 24 ponttal együtt a stadionba visszataláló közönség pedig biztosította az éremhez méltó hangulatot.
Tovább →


Irány a dobogó!

#

24pluszMark Hovell, a nemzetközi Sportdöntőbíróság bírája a CFR javára döntött a Román Labdarúgó-szövetség ellen indított perben, érvénytelennek mondva ki a klub 24 pontos büntetését. Így a csapat már a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót, és a hazai szezonzárásra érkező Rapidot. Szép siker lenne érmet szerezni egy ilyen zaklatott szezon végén.
Tovább →


Simább lett, mint gondoltuk

#

iasi_cfr_goloromÍgy teljesüljön minden kívánságunk: a Kolozsvári Vasutas okos és kissé cinikus focival nagyon simán nyert Iaşi-ban, Tadé pedig a két büntető bevarrásával nagyjából eldöntötte a gólkirályi cím kérdését is. Hogy ezúttal nem volt igazán látványos a csapat játéka? Hát kérem szépen, ne legyünk már olyan telhetetlenek.
Tovább →




Egy edzőlegenda emlékére

#

kovacs_istvanEl tudjuk-e egyáltalán képzelni, hogy egy játékos-karrierjét Kolozsváron lezáró és edzői pályafutását éppen itt kezdő tréner, manapság két Bajnokok Ligája-győzelemig és a francia válogatott kispadjáig jusson? Nagyon nehezen. Pedig a Vasutas egyik hajdani játékosának, majd edzőjének egyszer már sikerült. Húsz éve hunyt el Kovács István (1920–1995).
Tovább →


Örömfoci a gólkirályi címért

#

cfr_botosani_tade_goloromNagyon kemény leckét kapott a Fellegváron a Botoşani abból, ami Európában vár majd rá. A Vasutas a meccs felében szédületes sebességgel focizott, a másikban pedig őrizte az előnyt, a négy gól mellé pedig még a kimaradt 11-es és rengeteg közönségszórakoztató megoldás is befért. Tadé három perc alatt a góllövő-lista élére ugrott.
Tovább →