trombetta_cfrTisztelt Asztaltársak! Nehogy azt gondolja mán valaki, hogy mivel a KVSC szinte kiesett az első ligából, attól még semmi köze sincs a közelgő BL-döntőhöz. Bizony nagyon is van. Továbbá, e kapcsolat szakmai és érzelmi vetületei is számottevőek, úgyannyira, hogy a hűséges KVSC-szurkoló némi dilemmába kerül, ha el kell döntenie: szombat este a Barcának vagy a Juventusnak szorítson-e inkább?

A kérdés elvileg könnyen megválaszolható, hiszen ha a két klubnak a Főlegvárhoz való kötődését vesszük alapul, egyértelműen a Juventusnak áll a zászló, hiszen a másodedzők sorában ott virít az olaszosan pragmatikus, ugyanakkor a kolozsvári közönség számára kifejezetten rokonszenves Maurizio Trombetta is, aki feltehetően sokunkban kellemes emlékeket idéz fel. Hogy messzebbre ne menjünk: az örök várost, amelyet évszázadokig csak Roma Victorként emlegettek, de amelyben a mai képe alapján az utolsó hivatásos utcaseprőt valószínűleg Romulus Augustulus, az utolsó római császár alkalmazhatta, és amely 1513-ban nem engedte, hogy Bakócz Tamás személyében legalább egyszer magyar pápája is legyen a világnak, szóval ezt a hálátlan sárfészket ez az udinei születésű talján edző a saját honában alázta porig a KVSC első BL-szereplése alkalmával. Arról nem is beszélve, hogy a Felipe Scolari-féle Chelsea sem tudott három pontot elvinni a Főlegvárról, sőt: ha nem Petr Čech áll a londoniak kapujában, Alvaro Pereira 87. percben eldurranó lövése folytán valószínűleg mind a három pontot itt hagyták volna.

Apropó három pont: a Főlegváron járt még egy csapat, amely viszont elcsórta, elcsente, elcibálta elvitte innét a három pontot, és amelynek a véresszájú óvodás elit kommandója már jóval a mérkőzés előtt fente a fogát a mi kis asztaltársaságunkra. Ez az epizód szintén kapcsolódik a szombat esti BL-döntőhöz, sőt: ez okozza a dilemmát. Az ugyanis, hogy a Szőr Alkesz vezetése alatt álló nagymúltú Manchester United 1-0-ás KVSC-vezetés ellenére elorozta tőlünk a három pontot, szintén egy jelenleg a Juventus alkalmazásában álló embernek „köszönhető”. Kitalálták a Tisztelt Asztaltársak: Patrice Evráról, erről a francia kikötői söpredékbe oltott mészárosivadékról van szó, aki Sougout, a Manchester kapuja előtt röpke negyedóra leforgása alatt egy sikeres és egy sikertelen gólhelyzetet teremtő gepárdsebességű fekete párducunkat, ezt a gazellalábú derék legényt még az amerikai futball világában is ritkán látható kíméletlenséggel leterítette. Sőt, mi több: mindezt kiállítás nélkül meg is úszta.

kape_evra

Mivel az Ando-féle KVSC egész támadóstratégiája Sougou sebességére és Kapetanosszal való összehangoltságára volt kiélezve, a szenegáli fekete párducunk kiesése volt a mérkőzés fordulópontja. Arról nem is beszélve, hogy Evra éppen a saját honfitársát részesítette ilyen kitüntető bánásmódban, hiszen ő is Szenegálban született, és édesapja diplomatakarrierje révén került Franciaországba. Az viszont már ebből az egyetlen főlegvári megmozdulásból is bőven látszott, hogy csak az édesapja diplomata… Azt pedig csak félve merjük hozzátenni, hogy ha ezt edzői utasításra vagy legalábbis edzői engedéllyel cselekedte, akkor nagy sajnálatunkra a Főlegváron Szőr Alkesz nem lovag többé… Csupán ravasz vén róka, aki néha kavarja a málnaszőrt – és éppen a mi kocsmánkban.

Ha a kérdést Platón ideatana szempontjából közelítjük meg, akkor azt is mondhatjuk, hogy Evra nem pusztán részesült az aljasság ideájából, hanem nagyon közel áll ahhoz, hogy ő legyen „az aljas maga”. Hát emiatt vagyok dilemmában afelől, kedves Asztaltársak, hogy szombaton este kinek is szurkoljak, hiszen Evra tettét Trombetta, Buffon és Pirlo rokonszenves figurái is nehezen feledtetik. Talán úgy fogalmazhatnék, hogy nem bánnánk, ha a Juventus az idén Evra élete, focikarrierje viszonylagos testi épsége árán szerezné meg az európai trófeát címet, mondjuk egy Busquetstől vagy Piquétől inkasszált becsületes farbanrúgás, elkaszálás, lefejelés, kibelezés, széttaposás, stoplis cipővel történt nyelvretiprás, talpalás, illetve labdapecsenyének (ejtsd: fasírtnak) vagy miccsnek való feldolgozás dicső eredményeképpen… A kedves Asztaltársak pedig fogyasszák egészséggel (mármint a miccset meccset).