Túl hamar kettészakadt a rájátszás táblázata, immár négy pont van a harmadik CFR és negyedik Craiova között, ami nem biztos, hogy jót tesz a bajnoki esélyeiket elvesztő csapatok küzdőszellemének. Craiovánál és az Astránál immár biztosan a kupa kerül előtérbe, a Vasutas viszont azzal a Dinamóval játszik szerda este, amely maga sem tudja, mit akar még ettől a szezontól.
Tovább →
A Craiova megbolondításának igaz története
Én nem értem, hogy lehet ilyen pocsékul játszani, ha az aggok menhelyéről kiválogatunk 11 tolószékes veteránt, még azok is sokkal jobbat produkáltak volna – dohogott a lefújást követően Bogrács Huba, a bérelhető altergó és időutazó. De hát idegenben verték a Craiovát a fiúk 4-1-re, jóember! – értetlenkedtem. Azt te csak hiszed! – kiáltott fel őszinte megrökönyödésemre, majd duzzogva leült a sarokba. Töltöttem neki egy pohárral, mire elkezdte mesélni, hogyan történtek valójában a dolgok.
Tovább →
Lássuk mit ér plusz egy pihenőnap
Az egyik vonat elment, a másiknak viszont még nyolc állomása is hátravan a célig, ami, mondjuk ki immár nyíltan: egy dobogós helyezés. Bonyolult, kiszámíthatatlan és rohadtul kiegyensúlyozott lesz ez a rájátszás, biztosra egyik meccsen se lehet menni, de lenne végre behúzni az első Craiova elleni jó győzelmet ebben a szezonban.
Tovább →
Nem rossz a 11-esekben a CFR, csak Lariét nem szabad többet odaengedni
Tizenegyedszer jutott el 11-esekig az elmúlt 12 év kupameccsein a CFR, az elmúlt tíz hónapban viszont ez már negyedik szétlövése volt a csapatnak. A temesvári kupameccs kapcsán egy kicsit utánanéztünk a témának, hiszen utoljára öt éve, a Dinamo elleni Szuperkupa-döntő után foglalkoztunk vele, még a Népsportos felületen.
Tovább →
Elpanenkázott elődöntő
Szar dolog veretlenül, kapott gól nélkül kiesni a kupából, főleg egy olyan csapat ellen, amelynek 120 percen át a fetrengés volt az egyetlen taktikai fegyvere. Ugyanakkor az a csapat, amely 71 percnyi emberelőnyt képtelen kihasználni, nem is érdemel továbbjutást.
Tovább →
Temesvári túrával indul a tavasz legzsúfoltabb időszaka
Erősen elhanyagoltam a múlt héten a blogolást, egyrészt mert más dolgom is akadt, másrészt mert rettenetesen untam az előző két poszt kommentjeiben zajló parttalan vitát. De kedden újra valódi kupameccs lesz, a Vasutas
címvédőként a legjobb négy közé jutásért játszik Temesváron.
Tovább →
Esti mese egy vadkapitalista hiénáról
Szervusztok, kedves gyerekek! Ma este Bogrács Huba, az új tanítóbácsitok egy elég szokatlan, sőt, furcsa esti mesét mond el nektek. Hallgassátok figyelmesen és okuljatok belőle!
Tovább →
Az mindig jó, ha az Astra lövi az elsőt
Vad, szenvedélyes, őszinte meccset tolt le a Vasutas az Astra ellen, az öt gól mellett volt itt minden, mint a búcsúban: lesgól, meg nem adott gól, hülye bíró (főleg partjelző), kapussérülés, padról elküldött edző, kihagyott 11-es és sorsdöntő kapusbravúr. Az utolsó másodpercig kellett izgulni a győzelemért, de idén harmadszor is sikerült leverni a bajnokot.
Tovább →
Nem szokásunk két egymást követő meccset elveszteni
Kicsit lassan emésztettük meg a bukaresti meccset, meg úgy általában a play-off nyitányát, de most már nyakunkon a következő forduló, amelyet pont a Vasutas nyit meg az Astra ellen. Ellenük általában szeretünk játszani, de az elmúlt két év gólgazdag meccseire azért most jóval kisebb az esély.
Tovább →
A play-offban nem lehet ennyit hibázni
Túl sok felesleges kockázatot vállalt és ugyanakkor túl sok hibát követett el a Vasutas egy olyan típusú meccsen, amelyen apróságok szoktak eldönteni, de ami még inkább bosszantó volt: képtelen volt kihasználni a hasonlóan sokszor tévedő juhok hibáit. Lelkes, de agyatlan és pontatlan focival nem lehet nyerni.
Tovább →