Szombaton egy magát ultrának hazudó köztörvényes bűnöző-banda a Fellegváron rátámadt a debreceni és dunaszerdahelyi vendégeikkel békésen focizó KVSC-szurkolókra és családtagjaikra. Bár a blogon elsősorban a csapattal, és nem a szurkolókkal foglalkozunk, mégsem nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett. Az agresszivitással párosuló egyetemes emberi ostobaság és annak pusztító ereje ugyanis mindnyájunkat érintő, közös ügyünk.

Meg lehet magyarázni persze, hogy szegények frusztráltak, mert a csapatuk a harmadosztályban sínylődik, miközben a KVSC 4 pont előnnyel vezeti a Liga 1-et. Ha mélyen beleérző mazochisták lennénk, talán még azt is mondhatnánk: most, amikor nincs évente két városi derbi, a szerencsétlen idiótáknak nincs hol megmutatniuk, hogy mennyire utálják a bozgorokat. Kosár EB sem lesz errefelé a következő néhány évtizedben. Mit mondjak, a szívünk szakad meg. Szerencsétlen senkiktől elvették az utolsó lehetőségét is annak, hogy megmutassák: ők is valakik. Hogy bekerülhessenek a hírekbe, róluk szóljon a sajtó.

Egy szakképzett pszichomókus egy profi szociomókussal karöltve bizonyára jó kis tanulmányt tudna írni a felhalmozott társadalmi feszültség és az annak lecsapódásaként felszínre törő nyers indulatok megnyilvánulási formáinak komplex, ezzel szemben igen bonyolult kérdésköréről. Ettől függetlenül azonban a garázdaság fogalmát bőven kimerítő köztörvényes bűncselekményekre nincs mentség!

A nyers erőszak fölösleges. Az ostobaság fölösleges. Az ostobasága miatt nyers erőszakkal békés családokra támadó vadállat létezése pláne teljességgel fölösleges. Akkor is, ha történetesen szurkolónak nevezi magát, miközben csak egy közönséges vandál. Egy elszabadult vaddisznót ennél kevesebb károkozásért is lelőnének. Akkor meg…