Rövid kis meztörténelem

#

masitaÚj mezben lépett pályára a Szuperkupában a Vasutas, a klub egyik újabb kommunikációs bakija, hogy az új felszerelés-szponzort éppen a meccs napján jelentették be. A spanyol Jomát az ír Masita váltja, akik – első látásra – a bordónak egy jóval sötétebb árnyalatát szállították a csapatnak.
Tovább →







Az oroszoknak csak egy jutott

#

cfr_poltavaHarmadik edzőmeccsét is megnyerte Szlovéniában a Vasutas, és ezúttal sem kapott gólt. A Dinamo Moszkva ellen a két nappal korábban szerződést hosszabbító Camora lőtte a győztes gólt, és végre játszott Cristian is. Pénteken az egyszer már beharangozott, aztán lecserélt ukrán Zorja Luhanszk lesz az ellenfél.
Tovább →



Két gól az ukránoknak is

#

cfr_rudar2A Zorja Luhanszk helyett egy másik ukrán csapat, az Európa Ligára készülő Vorszkla Poltava volt a csapat második ellenfele a szlovéniai edzőtáborban, de az eredmény ezúttal is egy kétgólos győzelem lett. Következik szerdán a Dinamo Moszkva, legalábbis ezt ígéri a klub FB-oldala.
Tovább →


Guima-gól és Csíki-debütálás

#

rudar_cfrMegnyerte a felkészülés első edzőmeccsét a Vasutas a szlovén bajnokság hetedik helyezettje ellen. Ígért ugyan sok szép streamet a Jútyub, de valamennyi fizetős oldalra vitt el, úgyhogy nem láttuk a meccset. Viszont közben a szövetség közzétette a szezon időpontjait, össze is válogattuk a fontosakat a poszt végén.
Tovább →