Idén már másodszor megyünk Ovidiuba, reméljük, tavasszal majd lesz harmadik alkalom is a bajnokság rájátszásában. De most a kupában kellene bejutni a legjobb nyolc közé, ehhez pedig a Hagi Akadémia U19-es csapatát kell megverni, amelynek egyelőre jobban megy az ifi Bajnokok Ligájában, mint a Liga 3-ban.
Tovább →
Posztok innen: Egyéb
Boldog születésnapot, Dican Feri!
Ez nap más mint a többi. Becsületszavamra. Jól van na, pont ugyanolyan, mint az összes többi, de közben megtudtuk, hogy ma van Dican Feri születésnapja. Ilyenkor ugye illik mindenféle jót és szépet kívánni az ünnepeltnek, és ugye mi nem akarunk véteni az illem ellen.
Tovább →
A ronda győzelem is három pontot ér
Csak két kaput eltaláló lövés, cserébe 21 elkövetett szabálytalanság: cinikus célfutballal győzött Temesváron ugyan a Vasutas, de ez most mindennél fontosabb. Szép focit amúgy sem lehetett volna játszani ezen a göröngyös pályán, szerencsére sérülés nélkül megúszták a fiúk, bár Camora esésénél azért megijedtünk.
Tovább →
Vegyük be végre Temesvárt!
Nagyon szüksége van már a csapatnak egy moráljavító sikerélményre, ilyen szempontból semmiképpen nem jött jól, hogy a lausanne-i Sportdöntőbíróság csak tárgyalta szerdán a hat pont ügyét, de ítéletet egyelőre nem hirdetett. A sebeket nyalogatni azonban most nincs idő, péntek este egy olyan stadionban játszik a Vasutas, ahol még sosem tudott győzni.
Tovább →
A partjelzők ellenségei
Nem vagyok nagy barátja az összeesküvés-elméleteknek, de nagyon érdekelne, mi értelme van ezt a Viitorult mindenáron betolni az európai kupákba? Vagy a már három csapatnál is megbukó Hagiból 50 éves kora után sztáredzőt csinálni? Ki a fene látott már olyat, hogy az akciótól 30 méterre levő partjelző SIKERESEN (!!!) felülbírálja az esettől 7-8 méterre levő, 11-est befújó játékvezetőt?
Tovább →
Három hónap után olyan csapat jön, akivel már játszottunk a szezonban
Megcsúsztunk egy kicsikét a hétfő esti mérkőzés beharangozójával, de a hétvége nagyrészét az erdélyi magyar sportélet utánpótlásának istápolásával töltöttem, posztírásra csak este maradt időm. De most legalább végre ráébredhetünkk, Tisztelt Asztaltársak, hogy október középén már a visszavágókat kezdjük el a Liga 1-ben, hát ilyen ez a rájátszásos rendszer.
Tovább →
Inkább Tudor, mint Balaj vagy Avram
Jól jön az néha, ha a blogger nem akkor ír meg egy posztot, amikor a téma először eszébe jut. Ezt a mostanit például már a marosvásárhelyi meccs óta tervezem, de egyrészt az adatgyűjtés elhúzódása, másrészt egyéb bokros teendők miatt egyre csak csúszott. Viszont a szerda esti Ligakupa miatt még aktuálisabb lett. Tudtátok, Tisztelt Asztaltársak, hogy melyik bírókal meg a legjobban, illetve a legrosszabbul a Vasutasnak?
Tovább →
Idén se nyerünk Ligakupát
Nem tudom ki hogy van vele, de ha a szezon elején valaki felajánlja a bajnoki meccs megnyerését a Dinamo ellen a Ligakupából való kiesésért cserébe, én valószínűleg elfogadom. Egy lesgól és egy kollektív védelmi hiba miatt nem jutott tovább a Vasutas, a bevetett tartalékok pedig ezúttal sem igazolták, hogy több játékidőt érdemelnének.
Tovább →
Itthon is szeretnénk ligakupázni
Elhanyagoltuk a blogírást az elmúlt héten, bár témaötletünk lett volna, de legalább maradt a téli szünetre. Jómagamat a nemzetközi futball bonyolult összefüggései, McPásztori mestert a jeles tanuló ifjúság nevelése, KEG cimborát pedig a szüret (jövőre is finanszírozni kell Bogrács Huba időutazásait!) akadályozta, de a csapat napjai is nyugalomban teltek. Szerda este viszont újra játszik a KVSC, kedvenc bukaresti pályáján.
Tovább →
Mezőnysűrítő X-faktor
Éppen az alapszakasz felénél jött az újabb válogatott szünet, úgyhogy alaposabban is áttekinthetjük egy kicsit a Liga 1 erőviszonyait és a KVSC pillanatnyi helyzetét. Egy biztos: a létszámcsökkentés a bajnokság izgalmasságának tekintetében mindenképpen jó húzásnak bizonyult.
Tovább →