bmiky posztjai

Bukaresti túlélőtúra

#

cfr_steaua_2014Nehéz időket élünk, sorra jönnek az érzelmi szempontból is fontos mérkőzések, négy nappal a városi derby után a bukaresti juhakolba látogat a Vasutas, már csak a nagymúltú Manchester United (és magyar ajkú drukkerhadának Véresszájú Óvodás Elit Alakulata) hiányzik a sorból, amely már két és fél éve ősi ellenségünk.
Tovább →



Ami elromolhat, az el is romlik

#

cfr_pandurii4A Panduriitól kapott négyes után egyértelmű, hogy a KVSC jövőjének legnagyobb csatáját nem a pályán, hanem Lausanne-ben vívja ezen a tavaszon, a 24 pont nélkül ugyanis nem sok esély van a bennmaradásra. Hajtottak a fiúk becsülettel, de túl sokat hibáztak, és Lacival együtt mintha a sikerbe vetett hit is eltűnt volna a Fellegvárról.

Tovább →


Jobbhátvéd kerestetik

#

pandurii_cfr3Nyolcvannégy napos szünet után vasárnap este újra meccs lesz a Fellegváron, és a magunk részéről nemcsak focit, hanem Vasutas-gólokat is szeretnénk látni, mert sorozatos 0-0-okkal nem fog látványosan gyarapodni a pontszám. Az ellenfél egy korábbi mumus,  azonban a Pandurii a tavalyi évben már gólt sem tudott szereni KVSC ellen. Ez pedig most se zavarna minket.
Tovább →


Egy pont nem pont

#

tade_ceahlaul3Idegenben, hetven percet emberhátrányban futballozva normális körülmények közül értékeli az ember a gólnélküli döntetlent, de a Vasutasnak idén nem nagyon lesznek normális meccsei. Egy rutintalan kényszervédő gyors kiesése és egy buzgó bíró ellenére is a CFR játszotta a jobb focit. A Ceahlăultól nem szokott kikapni a csapat, csak most kevésnek tűnik az egy pont. 

Tovább →


Indul a flúgos futam

#

start3Hétfő este, Piatra Neamţ festői stadionjában elkezdi történelme legfurcsább tavaszi szezonját a KVSC. Miközben a pályán elért eredmények alapján trófeákért és európai kupaszereplésért kellne küzdenie, a bankszámlák forgalmának és a jogászi csűréscsavarásnak köszönhetően csak a túlélés a cél.
Tovább →


Visszavágók előtti erősorrend

#

power_ranking1Még sosem okozott ekkora gondot a Liga 1 erőssorrendjének összeállítása, mint ezen a héten. Megszoktuk már a román foci zavarosságát, de nyolc új edzőt, hat csődvédelem alá került klubot, 212 átigazolt szinte lehetetlen rendszerbe foglalni. Azért megpróbáltuk, rögtön a legelején tisztázva, hogy a pontlevonást nem vesszük figyelembe a CFR játékerejének megítélésénél.
Tovább →


Brutális tavasz jön

#

24Két komoly kérdést vet fel a döntés, amellyel a szövetség Fellebbviteli Bizottsága jóváhagyta a CFR 24 pontos büntetését: a klubon belüli felelőségét és a döntéshozókét. Utóbbiak esetében a 3-2-es szavazatarány meglehetősen furcsa: hogy nem tud öt jogászember egybehangzó választ adni egy viszonylag egyszerű kérdésre – mármint hogy a csődvédelmi eljárás beindítása a fizetési határidők lejárta előtt vagy után történt?.
Tovább →


Tavaszi keretmustra

#

4231_tavaszOdakint ugyan még mínuszos február van, de a LPF szerint ez már tavasz, indul is hétvégén a fociszezon. Ami hosszabb lesz a megszokottnál, mert ezúttal ősszel tényleg csak a bajnokság felét tolták le, így a Vasutasnak – a kupaeredmények függvényében – 19 vagy 20 meccse lesz május végéig. És ehhez jelenleg 4 kapus, 5 hátvéd, 3 belső középpályás és 10 támadó áll rendelkezésre.
Tovább →


Velünk van tele a sajtó

#

kronikaCsak a rossz hír igazán jó hír – igazolja sokadszorra is sajtó, mert régen írtak ennyit holtszezonban a klubról, mint most a csődvédelmi eljárás beindulása óta. A hétfői nap két érdekes cikkét mindenképpen érdemes elolvasni, és nem csak azért, mert blogunk mindkettőben említést kap. Hanem mert jól rávilágít arra, hogyan is látják a KVSC-t az anyaországiak, illetve az erdélyiek.
Tovább →