Nehéz időket élünk, sorra jönnek az érzelmi szempontból is fontos mérkőzések, négy nappal a városi derby után a bukaresti juhakolba látogat a Vasutas, már csak a nagymúltú Manchester United (és magyar ajkú drukkerhadának Véresszájú Óvodás Elit Alakulata) hiányzik a sorból, amely már két és fél éve ősi ellenségünk.
A táblázatot elnézve, aligha ezen a meccsen fog múlni a csapat sorsa, ebből a szempontból a következő két forduló (Viitorul + Medgyes, négy napon belül) jóval fontosabb lesz. A helyzet pedig egyelőre ugyanaz, mint két fordulóval korábban volt: a 12. hely továbbra is 8 pontra van, és ezt a hátrányt majd elsősorban a közvetlen riválisok ellen kell ledolgozni, nem egy olyan meccsen, amelyen 13-szoros pénzt fizet a KVSC-győzelem.
A csapat Steaua-fóbiáját és a két védősor közti klassziskülöbséget elnézve, már egyetlen pontocska is ajándék lenne a Ghenceában, de ehhez egyrészt gólokat kéne lőni (ami utoljára Mioveni-ben sikerült), másrészt kevés helyzetet engedni az ellenfélnek. Ez utóbbi téren egyelőre nagyon kétarcú a csapat: két meccsen hosszú emberhátrányban is sikerült távol tartani az ellenfeleket a kaputól, viszont a Pandurii egyenlő létszám mellett is tetszése szerint jutott el a kapu elé: 14-szer lőtt kapura és ebből 11-szer el is találta, miközben a 153 percnyi emberfórt kapó Ceahlăulnak és U-nak együttesen volt 11 lövése, amiből csak 6 ment kapura. És hát a góllövés egyelőre a Steauának sem megy ezen a tavaszon (270+ perc kellett az elsőhöz), viszont mindegyik meccsén bőven megvoltak a lehetőségei.
Tricának tovább kell sakkoznia a vékonyka kerettel. Mincă egyelőre bevédte magát a kezdőbe, Carp alighanem hosszú időre visszamegy védőnek, Camora rutinja ismét nagyon fog hiányozni, bizonytalansági tényező pedig a középpályán akad: bemeri-e tenni Muniru mellé Deacot, és akkor a támadóblokkba jöhet Păun vagy Negruţ – vagy marad a konzervatív megoldásnál, és Veres végre eredeti posztján játszhat.
Ilyesféle kezdőkre számítunk
Steaua: Arlauskis – Luchin, Papp, Varela, Guilherme – Bourceanu, Filip – Chipciu, Stanciu, Tănase – Rusescu. Eltiltva: Prepeliță, Ad. Popa.
CFR: Mincă – Jakolis, Larie, Carp, Tiago Lopes – Muniru, Veres – Deac, Csanturia, Jazvic – Tadé. Eltiltva: Ene. Sérült: Guima, Camora.
14 hozzászólás @ Bukaresti túlélőtúra
Camora játékára elvileg van esély, ha összedrótozzák, még mindig jobb lenne Jakolisszal a két szélen, mint Lopes…Munirunak elvileg fáj a válla, de a nyámnyila juhokat még így is simán leütközi.
Ha pedig ilyen jól fizet a vendéggyőzelem, akkor nem árt megtenni, sima ügy lesz úgyis 😀 Ez a nevesincs csapat már ősszel sem volt teljesen meggyőző, nem hogy most.
Camora inkább csak gyógyuljon tovább az igazán fontos meccsekre 🙂
Teljes mertekben egyetertek. Minthogy csatasorba allitsak nem szasz szazalekosan es jojjon egy komolyabb serules, inkabb gyogyuljon meg teljesen.
Nme ezen a meccsen kell feltetlenul gyujteni a pontokat, hanem a kiesojeloltek ellen kozvetlenul.
Ennek ellenek egy pontszerzes az akolban (noha hiu abrandnak tertom) csak jol johet, mind a begyujtott pontok tekinteteben, mind az onbizalom noveleseben.
Hozzuk a kötelezőt. A csillag már lehullott, így még hullócsillagnak sem nevezhető. A tról nevű csapat (FÉCSÉSZÉBÉ 🙂 ) azt sem tudja hányadán van. Trica mester és legénysége jó ellátják a baját 🙂
A győzelem három gólját Veres Szilárd barátunk lövi majd 🙂
Na ja, hiszen én megígértem Szilárdnak. 😀
Emlékszel, együtt ígértük meg. S emlékszel mit még ígértünk neki? Hogy az első hármas után fölhívjuk 😀
E szep napnak elrontoja ne legyek de az Old Trafford-on sem volt nagyobb eselyunk a mecs elott ……………. es mi volt a vegeredmeny ? 0-1 Javunkra !!! Es mi volt Romaba ? Soha se mond hogy soha !!!!
Ugy legyen,Ballack69.
Az ilyen kiscsapatoknak mint az MU meg a Róma semmi esélyük saját pályájukon a KVSC ellen. 🙂
Az ilyen kiscsapatok max a Széki Akarat ellen győzhetnek, de akkor sem biztosan 😀
Ez a határtalan optimizmus szívderítő! És pozitíve befolyásolja az esti meccsel kapcsolatos óvatos elvárásokat!
Izgulni való mindig van, hát akkor neki a Nyájnak!
Igazsagtalan jatek a foci…
Egyszer nagyon. Ha így játszunk a következő mérkőzéseken is akkor hamar kijövünk a kiesőzónából. Nagyon jók voltak a fiuk ma, ezzel a focival bent kell maradni.
Mázlijuk van Arlauskissal 🙁 pedig a játék képe alapján a Laci-féle CFR köszönt vissza… De a mutatott játék reményt ad a további meccsekre.