A Panduriitól kapott négyes után egyértelmű, hogy a KVSC jövőjének legnagyobb csatáját nem a pályán, hanem Lausanne-ben vívja ezen a tavaszon, a 24 pont nélkül ugyanis nem sok esély van a bennmaradásra. Hajtottak a fiúk becsülettel, de túl sokat hibáztak, és Lacival együtt mintha a sikerbe vetett hit is eltűnt volna a Fellegvárról.
A meccs kegyetlenül kimutatta a keret és Trică korlátait. Hiába birtokolja a korábbinál többet a labdát a csapat, ha folyamatosan jó 30 méteres üres terület van a két belső középpályás és a támadónégyes között. Csanturiát középre érthetetlen edzői húzás volt, Tadé pedig hiába futott le egy fél maratont centerben, használható labdát egyet sem kapott. Hátul pedig Camora sérülése után Larie szinte egyedül tartotta a frontot, de ez kevés volt: 11 kaput eltaláló lövése eddig még egyetlen ellenfélnek sem volt ebben a szezonban.
A Pandurii első akciójából gólt lőtt, és ezzel olyan nyomást helyezett a csapatra, amelyet krízishelyzetben nem tudott elviselni. Trică forgatta ugyan Tadé mögötti hármas pozícióit, de igazából csak akkor valamennyire működött a dolog, amikor Deac került középre. A rövidpasszos focit azonban széttördelte az ellenfél (17-9-re nyerték a faultcsatát), csak a végén került elő Miriuţă ütvefúró-stílusa, amikor Muniru és Carp mélységből indulva tudta néha megbontani a vendégvédelmet. Rossz volt látni, hogy az első félidő legnagyobb CFR-helyzete az volt, amikor Vasziljevics majdnem saját kapujába fejelt.
A játék képéhez képest a 0-4 túl súlyos, de az Eric gólja előtti kezezést és a sárgalapos Pintilii két brutális tarolását is elengedő Petrescu bíró megmutatta, hogy Bukarest felől nem számíthat kegyelemre a Vasutas. A meccs végén azonban a szurkolótábor megmutatta, hogy nem szabad és nem lehet feladni, ez egy olyan nap volt, amikor semmi sem sikerült, de ahogy Scarlett O’Hara mondta az Elfújta a szél végén: a holnap az egy másik nap.
Így játszotok ti
Amadio 4 Három bravúr után jött egy furcsa öngól.
Tiago Lopes 3 Rossz volt nézni, ahogy Nicoară tetszés szerint meg el mellette.
Larie 6 Nem lehetett rá panasz, a csapat legjobb védője volt.
Ene 5 Rutintalan még a sorozatmérkőzésekhez.
Camora 5 Első látásra súlyosnak tűnik a sérülése, valószínűleg izomszakadás.
A 37. perctől Jakolis 5. Élete második meccsét játszotta védőként, így is klasszisokkal jobb volt Lopesnél.
Muniru 6 Sok labdát szerzett, a végén pedig bátran ment előre is, a csapat legjobbja volt.
Carp 5 Arra ébredt, hogy neki kéne szerveznie a játékot. A legnagyobb helyzet tőle indult.
Deac 4 Sem a passzai, sem a beadásai, sem a lövései nem jöttek be.
Csanturia 4 Ami labdát kapott, mind rálőtte, de csak egyszer találta el a kaput.
A 68. perctől Păun 4. Észrevétlen maradt.
Jazvic 5 Hozta a szokásos iparosfociját, de középen hasznosabb lenne, mint a széleken.
A 85. perctől Negruţ. Fél év után újra játszott, ez a nap legjobb híre.
Tadé 4 Lövésig sem jutott.
Fotók: Riti József Attila
17 hozzászólás @ Ami elromolhat, az el is romlik
Meg jo hogy nem láttam a meccset… Sajna lemaradtam, de ennyire drasztikus vereség otthon… A szerdai kupameccs kiélezett csata lesz, viszont a juhok valszeg letarolnak minket egy hét múlva… „Hova tűnt Laci bá’?”
Igazából én ma döbbentem le mennyire rossz helyzetben vagyunk, de a végsőkig kitartunk és reménykedünk.
Nem tudom ti hogyan éreztétek, de nekem olyan lehangolónak tűnt a stadion. Kissé olyan érzés volt mind amikor végvárakat ostromolták a törökök és a védők a végsőkig elkeseredve, de kiálltak.
A maroknyi szurkerek tették a dolgukat,a fiúk is küzdöttek becsülettel,csak a taktikát hiányoltam a pályáról.Lacinál ha más nem is de az erőnlét az megvolt és minddkét félidő végét mindent elsöprő lendülettel hajtották végig.Tádé és Deac kritikán aluliak voltak ma(is).Bár Deacnak volt egy szép fejese de leshelyzetből.De ha még mindig nem kaptak fizut a fiúk kár minden szócséplésért,azaz elvárásaink sem lehetnek :/
Na majd szerdán…hajrá KVSC!
Először is, le a kalappal a közönség előtt!
Mindannyian nagyon vártuk a győzelmet, nemcsak azért, mert nagyon kellettek a pontok, hanem azért is, mert többnyire pozitív emlékeink vannak az őszi csapatról. De a pályára lépő játékosok nagyjából 70%-a hiába szerepelt ősszel is, be kell látni, ez már messze nem az a csapat. És nem elsősorban sportszakmailag, szerintem, ez most lett számomra nyilvánvaló. Ezek a játékosok lelkileg összetörtek, morálisan megviseltek. Alapjában négy probléma miatt, véleményem szerint:
1/ Az őszi anyagi visszásságokon Laci fanatizmusával még bizonyos fokig felülemelkedett a csapat, de a játékosokban nem múlhatott el nyomtalanul a fizetések elmaradása.
2/ Nem tudom milyen manőverek folytán (esetleg jogi zsarolások, némi fizetésrendezés, vagy egyebek) jöttek vissza azok a játékosok, akiket akár az átigazolási pletykák, akár más források már eligazolt játékosnak könyveltek el a télen (pl. Larie, Csanturia, Deac stb.), de mintha nem ugyanazok a játékosok lennének, akik voltak ősszel.
3/ A levont 24 pont azt az érzést is kelthette a játékosokban, hogy ők hiába tettek meg mindent a jó szereplésért (még az elmaradt fizetések ellenére is), a munkájuk egyszerűen kárba veszett a klubvezetés nem megfelelő és nem tisztességes (finoman fogalmazva) hozzáállása és tevékenysége folytán.
4/ Mindezek a pofonok után, ezek megtetőzéseként, aztán jön a csődvédelem és a csődgondnok, aki le akarja csökkenti a szerződött járandóságukat.
Vegyük elő a civil életünket! Ilyen előzmények után mi milyen érzésekkel, milyen hangulatban végeznénk a munkánkat, bármi is áll a munkaszerződésünkben! Hiába igyekszünk normálisan végezni a munkánkat („hiába hajtunk tisztességesen”), ez a munka már nem lesz olyan, mint amilyen problémák előtt volt.
Nem tudom, mit tehet ilyen helyzetben Trica, de lehet, hogy a hiúsággal kapcsolatos dac és presztízs még talán segítene! De nagyon nehéz lesz a győzelmeket kicsikarni!
Azt szokták mondani, hogy az ilyen vereségeket gyorsan el kell felejteni (bár az a vereség nem olyan, amilyen véletlenül becsúszik, ez a vereség következmény), de tartok attól, hogy a felejtés és a remény kevés lesz!
Mindenesetre nekünk szurkolóknak sosem szabad feladni, és talán a csapat sem fogja!
2/ Talán pont a csődvédelem bejelentése az oka annak, hogy visszajöttek. Nagyon sok pénzzel tartoznak a játékosoknak és talán úgy gondolják, hogy aktív alkalmazottként több esélyük van az elmaradott gempa nagy részét megkapni (a csődgondnoktól)- hiszen alkalmazottak, és a hitelezői lista elején állnak-, mintha eligazolnának (azért van arra példa, hogy aki elment és nem lett kifizetve, fogadhatott egy ügyvédet). Nem biztos, hogy ez az ok, de lehetséges.
A gond az, hogy ilyenkor a foci már csak másodlagos.
Így van! A legfőbb gond, mikor egy focista számára, emberileg a foci csak másodlagos! Nincs megfelelő koncentráció, lehetetlen a normális felkészülés, stb. Bmiky által felvetett szakmai problémák is erre vezethetők vissza elsődlegesen, szerintem.
Trica őrült helyzetben van, bár azt is meg kell hagyni nem egy Laci!
Gratulalok Istvan szepen mindent osszefoglaltal es leirtad minden mondat igaz , sajnos en is igy lattom a dolgokat . csupan meg amire kivancsi lennek persze lehet soha nem fogjuk megtudni mi szurkolok . Ki a felelos mindezert a kialakul helyzetert , ki meri felvalalni es megmagyarazni hogy ez miert tortent ?
A „Talán Akad Szerencse” (TASZ) döntése mikorra várható?
Amúgy partra vetődik a reményhal is…
a jövő hét végéig kell leadja a klub a papírokat, szóval nem túl hamar lesz döntés, szerintem minimum 1 hónap, de inkább több
Van esély arra, hogy felülbírálják a döntést? A helyzet az eléggé egyértelmű a KVSC estében (a probléma ott van, hogy van még kb. 5-6 másik csapat is, ahol pontlevonás lehetne).
Elvileg nagy esély van rá, mert náluk a napot nézik csak, aznap pedig, amikor meghozták a döntésünket már csődvédelem alatt álltunk.
Hat a masodik foku hazai forum elott is 100% tutti volt a pontok visszaszerzese.
Vegul nem kell bennfentesnek lenni, hogy vilagosan latszodjon a jol megfontolt szandek a volt jatekosok atveresere (a csodeljars beadasanak kesleltetese, a TV jogdijak szinten elhalsztott igenylese, stb.) Mindez nem egy pozitiv dolog a Lajtan tul, messze a Dimbovitzatol….
Igy hat en inkabb a csapat felrazodasaban es a 24 pont nelkuli bennmaradas kiharcolasaban biznek inkabb. Meg szerencse, hogy sok a „szaracsia” csapat az alsohazban, es meg jutnak oda le masok is.
Fiug,tudjatok mi a szar ebben az egeszben?Hat az,hogy nem is akarjak azokat a pontokat (gondolok itt a fonoksegre).Nekem az az erzesem,hogy ezt az egeszet megrendeztek,ugy hogy Arpika ,a leheto legkissebb veszteseggel lepjen le a szinpadrol.Az nem is lenne baj ,ha becsuletesen kialna,es megmondana hogy nincs zsozso,nincs kedve hozza vagy mit tudom en milyen mas ok miat bezarja a boltot,De ez ami most tortenik,megalazo.Megalazo a jatekosoknak,szurkoloknak.Nagyon nagyot csalodtam.
Csak az tudom mondani mint Tuskó Hopkins: fel a fejjel! Lesz ez még jobb is. A balkáni vadkapitalizmus hiénáival meg jobb nem törődni, mert megfájdul tőle az ember feje. Olyan korban élünk, amikor morális érzék határozottan hátrányt jelent. Még mindig az álszenteké és ügyeskedőké a világ. Az Igenis, miniszterelnök úr! brit sorozatot parafrazálva: – Becsületesség?! Mondja, mégis mióta támadtak ilyen luxus igényei?
Hát, sajnos T. Hopkins most nem jó ide! Mert a legfőbb baj, hogy ezek hiénák tulajdonolják a klubot és míg meg nem válnak tőle, vagy el nem veszik tőlük, az eddigi történések alapján NINCS „Fel a fejjel!” NINCS „Lesz ez még jobb is!”
Mi szurkolók, úgy néz ki, csak díszletek vagyunk! Játszanak velünk. És, ha játszanak az emberrel, az elég megalázó, tehát teljesen igaza van Luis-nak.
Még ha a tegnapi szurkolás sem mutat példát a vezetésnek, akkor nem csak az elhibázott gazdálkodásról van szó, hanem mély erkölcsi válságról is!
Lehet, hogy hülyeség, de nekem az egyetlen bizodalmam a csődgondnokban van. (Vagyis gyakorlatilag a tulajok már nem tulajok!) Meg természetesen a Talán Akad Szerencse szervben. Hát ez szuper, még kínunkban is van humorunk, nagyon rendben van, Obszervátor!
Nem kell neki keseredni Takács úr! Nyakig ül a csapat a slamasztikában és amit a tulajdonos leművel a klubbal azt valóban nehezen lehet jólfésült, udvarias szavakkal jellemezni. Ámde kesergéssel nem megyünk semmire, hisz beleszólásunk nincs a dolgok alakulásába. A csalódottság természetesen érthető, magam is legszívesebben ráküldeném Fülig Jimmyt a vezetésre hadd keverjen le néhány olyan pofont mint anno dominó annak a sakál Bonifácnak. Aljas üzleti játszma folyik a szemünk láttára. Csak nem értem miért lepődünk meg ezen? Eddig talán nem a kies Balkánon éltünk? A válság általában a legrosszabbat hozza ki a veszteségeket elszenvedő pénzemberekből. A szurkolók valóban cserbenhagyásos gázolás áldozatai. De erre nem az a válasz, hogy összeomlunk mint a colstok. Könnyen lehet, hogy egy korszak véget ér a klub történetében, sőt az is elképzelhető, hogy jövőre szombat délelőtt kezdődnek hosszú idő után újra a meccsek a Gépész utcában. De nem jön el a világ vége, csapat akkor is lesz, csak legfeljebb a B osztályban. Én akkor is ugyanazzal a derűs mosollyal fogok leülni a lelátóra mint amikor először látogattam ki a régi lerobbant stadionba. És ugyanúgy fogok bízni mindenkori centerünk mesterhármasába. Az eddigi élményeket (3 bajnoki cím és BL szereplés), úgysem veszi el tőlünk már senki, az erőt kell adjon a nehéz időkben. Mikor mondjuk hát egymásnak, hogy: fel a fejjel, ha nem akkor, amikor a legnagyobb baj?
Oké KEG! Én aztán nem szoktam feladni semmit. Ha nem keseredtünk volna el a látottak alapján, akkor nem lenne szívünk! És milyen egy szurkoló szív nélkül!? Alszunk egyet és neki az „U”-nak, alszunk még egy párat és aztán neki a Nyájnak! Rendben van! Csak az olyan szar dolog, olyan szar úgy látni a csapatot, ahogy vasárnap, miközben tudjuk, hogy tudnak focizni!
Akkor hát legyen feltámadás!!