Kétgólos előny úszott el két felesleges szabálytalanságon a Viitorul pályaavatóján, pedig pazarul kezdte a szezon a Vasutas. Dican Feri lekoppintotta Laci tavalyi győztes taktikáját, a csapat azonban túlzásba vitte a keménységét, és a második félidőben teljesen elvesztette a középpályát.
Tovább →
bmiky posztjai
Vigyázz! Kész! Start!
Negyvenkét nap nap volt a nyári szünet, szombat este fél 7-től megkezdi a 2015/2016-os bajnokságot a Kolozsvári Vasutas. Ráadásul pályát is avat a tengerparti Ovidiu városában, amely Hagi Viitoruljának immár harmadik otthona lett – három év leforgása alatt. Az alábbiakban a blogszerkesztőség minden tagja kifejti elvárásait a szezonnal kapcsolatban.
Tovább →
Nyári erősorrend 2015
A KVSC keretét már bemutattuk, jöjjenek most az ellenfelek és átigazolásaik a 2015/2016-os szezon első erősorrendjében, egy nappal a rajt előtt. A klubváltások a csütörtök esti helyzetet tükrözik, és hát ugye még 52 napon át lehet focistát adni-venni – azaz a végleges keretek csak a 10. fordulóra alakulnak ki.
Tovább →
Szinte minden poszton van konkurencia
Már csak három nap van hátra a szezon kezdetéig, úgyhogy ideje átnézni, kikkel is megy neki a KVSC az új rendszerű bajnokságnak. Azért nagyon meglepődnénk, ha az átigazolási időszak végéig (szeptember 1.) változatlan maradna a játékosállomány, főleg, hogy pont most jelentették be a két legfrissebb szerzeményt.
Tovább →
Elhúzódó elitváltás áll a kiscsapatok előretörése mögött
Klasszikus interjú mindezidáig nem volt a blogon, most erre az útra is rálépünk. A román futball térképének átrendeződéséről írt posztunk kapcsán az okokra is kíváncsiak voltunk, ezért kifaggattuk a témával rendszeresen foglalkozó dr. Péter László (fotó) sportszociológust, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát.
Tovább →
Rendszerváltás és térképváltozások
Hazajött az itáliai edzőtáborból a csapat, hat nap múlva pedig el is kezdődik a bajnokság, a következő hét posztjai már mind a 2015/2016-os szezont vezetik fel a blogon. Első lépésben ismerkedjünk meg a vadonatúj bajnoki rendszerrel, illetve a Liga 1 létszámának és térképének változásaival az elmúlt több mint nyolcvan évben.
Tovább →
A cserék fordítottak a Chiasso ellen
Végre komolyan vehető profi csapat volt a Vasutas ellenfele a piemonti edzőtáborban, így rendesen meg kellett izzadniuk a fiúknak a győzelemért. Tadé beállása jelentette a fordulatot az utolsó félórában, bár a végén a francia gólkirály átengedte Carternek a győztes gólt meghozó 11-es elvégzését.
Tovább →
Félidőnként egy hatos
Nem tucatcsapat a Kolozsvári Vasutas, mégis berámolt egytucatnyi gólt a második olaszországi edzőmékőzésen. Volt C3 az első és G3 a második félidőben, ez az új spanyol gyerek, Cristian Lopez Santamaria (fotó) egyelőre nagyon hatékonyan termel, lássuk, mire lesz majd képes komolyabb meccseken és komolyabb csapatokkal szemben.
Tovább →
Nyolc gól kezdésnek
Egy piemonti regionális második ligában szereplő kiscsapat (ez a hatodik vonal az olasz futballrendszerben) volt a Vasutas első felkészülési ellenfele. Az Union Valle di Susa ellen nehezen indult be a gólgyártás, de a második félidei hatos azért jól mutatja a szintkülönbséget.
Tovább →
Hagiék ellen kezdjük a bajnokságot
Huszonhárom forduló öt hónap alatt, plusz a kupa- és Ligakupa-meccsek – ilyen sűrű program rég nem volt a Liga 1-ben. A rájátszással ugyanis 36-ra (és az alsóház számára 40-re) nőtt a fordulók száma, miközben már május 11-én véget ért a szezon, hiszen a szövetség biztosra veszi, hogy a válogatott kijut az Eb-re.
Tovább →