Egy gól és más semmi. Így lehetne összefoglalni, Tisztelt Asztaltársak, a Kolozsvári Vasutas sepsiszentgyörgyi vendégjátékát. Szigorúan esztétikai szempontból nézve ez egy borzalmas meccs volt. A jó öreg közhelyszótárt fellapozva mondhatjuk: „a játék küzdelem jellege domborodott ki”.
És ha már a közhelyeknél tartunk: Deac a három pont sorsát eldöntő tizenegyes értékesítését leszámítva nem csinált semmit, csak rohangált össze-vissza. Ellenben a meccs utáni őszinte nyilatkozata előtt le a kalappal. Ez valóban egy ronda, kínszenvedős meccs volt. A sikert titkát is csont nélkül elárulta: a pofádat befogod és dolgozol keményen. Helyes hozzáállás ez egy labdarúgótól.
Nyert a Kolozsvári Vasutas, ennél többet szinte nem is lehet elmondani erről a meccsről. Így ismét csak kommentfogó van és képek. Egyelőre nagyon számolgatni sem érdemes, sok forduló van még hátra. A bajnokságot pedig elég lesz az utolsó forduló után vezetni. Unalmas meccs volt az OSK elleni, de ahogy újabb közhellyel mondani szokták: a fő, hogy megvan a három pont. Kesergésre továbbra sincs okunk. Fel a fejjel Tisztelt Asztaltársak!
Fotók: Tókos Csaba
18 hozzászólás @ Kommentfogó #15: egy gól és más semmi
Pingback: Kommentfogó #15: egy gól és más semmi | Zongoracipelő
Ezen a meccsen előjöttek a DP által begyakoroltatott sémák.
Nagyon jó látni, hogy gyorsan alkalmazkodik a csapat, gyengébb ellenféllel ( ez kb. csak a Clinceni a play-offban) megy a tiki-taka, komolyabb csapatokkal inkább a biztonságos játék. Fantasztikus, hogy az utolsó 11 meccsen csak a juhok ellen kaptunk gólt.
Azonban a keretben vannak hiányosságok, főleg csatár poszton szenvedünk nagyon. Omrani még elmegy, de a többiek….
Nyáron jön Petrila, így szélen is kb. megleszünk, de kell egy bokafosós középcsatár és egy igazi box-to-box középpályás.
Stefant el tudnám képzelni Lato helyett.
Engem nem kápráztatott el a tegnapi meccs! Magyarországi ember létemre mindig rettegek a Székely Pékek elleni derbiktől, mert általában bűn rosszul játszunk ellenük! Kapkodás, csapkodás – semmi több! Ha nem könyörül meg rajtunk Kovács bíró (bár tényleg kezet ért a 11-es előtti szituáció) gólt nem rúgtunk volna sosem!
Kovács volt a 12-ik játékosunk!
De a negyedik helyezett otthonában nyerni azért nem akármi!
Hajrá, csináljuk tovább a dolgunkat, alakul ez!
Grozavu csapatai ellen igy kell es igy lehet jatszani….uj sor, nagybetu. Nem kell ezen sokat fureszelni….
Nekem Vasvari regi nagy kedvencem….lassu, mint a fekezo tehervonat, de nagyon intelligens, jo felepitesu, nagy munkabirasu jatekos es kivalo passzai vannak….Hoban helyett, Bordeianu vagy Itu (remelem tovabbra is rohamleptekkel fejlodik) mellett el tudnam kepzelni.
Az mondjuk csodalatos volt a digis riporter csajtol ahogyan probalta mindenkinek a szajaba adni a sajat teoriait a meccs utani nyilatkozatoknal…….???
Nehéz meccsen vagyunk túl, a Sepsi kemény, erőszakos és elég gyors csapat általában. Volt ugyan pár gyengébb teljesitmény( Paun,Deac,Manea) de küzdöttek a fijjug becsülettel, csúsztak-másztak egymásért, a csapatért és ezt nagyon jó volt látni ismét! Tetszett a Rooney megmozdulása, a nyakán lihegő 2 védővel is sikerült estében belepöckölnie a labdába, majdnem gól lett belőle. Niczuly nagyot védett! A befújt tizi elég tiszta volt, ezt a stúdióban is elismerték. Értékes győzelem, ha esetleg volt is valami megeggyezés, szerintem jól kalkuláltak, mert két döntetlen helyett jobb egy-egy győzelem mindenkinek! Ha jól fogunk állni, a visszavágón esetleg visszaadjuk a 3 pontot nekik.
Újabb nehéz összecsapás következik,remélem sikerül legyőzni a póréhagyma zabálókat!
Hajrá KVSC !!!
Másnap Swaiter elnök azt mondta, hogyha nem lett volna az a 11-es, ami abszolut jogos volt, ugyis rákapcsolt volna Kolozusvár és egy teljesen más futbalt produkált volna a 2. félidőben. Sokam eleimerik: a Kolozsvár, az Kolozsvár.
Engem sokszor idegesat a Chipciu lagymatag hozzáálása és nemtörödömsége, nem tudom ez meddig megy, mikor lesz vége.
Jó, hogy két piroslapossal nem kell megküzdeni holnap este és azután Botosanban, mert ők nem játszanak, ez a két jómadár, akik a végén kakakskodtak a az U- Botos Sanyi meccs végén. Ezt szépen csinálták!…
A buszsoforunknek nincs igazolasa? Rondon helyett jo lenne, vagy a maször….
Gidea is, Dodi is kezdo….valamelyik fenn is marad (en Gideara tippelek)….erdekes huzas Edytol, a Costi, Paun, Chipciu harmasbol ketto a padon marad….
Jo lenne meg egy ivaszatot szervezzetek, mint a regi szep bmykis idoszakban…Udvarhelyrol feljovok…mondjuk az utolso juhos meccs elott :))
Ezt szepen vegignezte az egesz brigad….Belgradi meg…..no coment…..Arla remelem serules miatt ul a lelaton, nem sportszakmai okokbol….
Debe es Costi be, Rondon es Gidea le kell menjen.
Paunnal meg varnek.
Mondjatok meg, miert nem iratkozunk le errol a tolvaj birorol? Harom hete ket buntetot, eddig egyet nem adott meg nekunk az oltyanok ellen.Remelem tukorbe tud majd nezni a meccs utan ( lehet a fojuhasz majd karpotolja….).
Mondjuk o leiratkozott Kovacsrol.
Buta modon kaptunk ki, lehet Ben jobb lenne, mint Vini.
A masodik felido nagy reszeben mutatott jatek azert ad nemi okot a bizakodasra, egy kis segitseggel a Sepsitol megmaradhatnak a remenyeink.
Miert nem tudunk az elejetol ugy jatszani, mint a masodik felidoben? Etonleti kerdes?
Erönléti…
Ha a masodik felidoben jobban jatszik a csapat, mint az elsoben, az nehezen magyarazhato gyenge eronlettel…..Edy ezuttal „elnezte” a kezdot szerintem….mind Gidea, mind Rondon szemelyeben. Paun es Gabi is hasznosabb volt, mint elodjeik…
Ugyanakkor ket golt kapott a csapat rogzitett jatekhelyzetbol. Szerintem ilyen emberemlekezet ota nem volt, mellesleg olyan idopontban jott a masodik gol, amikor megeskudtem volna ra, hogy ezt a meccset behuzza a csapat…amugy 0-1-nel is ezt gondoltam, mikor csak, az elso felido vegen volt helyzete a csapatnak.
Ja!!!! Es „vezereinkkel” ellentetben- szerintem- egyik eset sem ert buntetot…..
Tegnap írtam le, hogy mennyire idegesít engem Chipciu Nem lehet eltávolítani ezt az embert? Meddig nézzük még azt , hogy 6 méterről nem tudja berúgni a gólt?????? Haz be ment volna, másként indul az egész.
Szóljatok a sofőr úrnak, hogy , hogy szóljon Edínek tregye már ki ezt az embert mert egy semmi, felelőtlen valaki…. Vagy lehetne írni direktben Erdynek meg Vargának, hogy adják el, mert egy szemét, nem érdekli őt, hogy mit csinál…. Hát nincs szégyenérzete?????
Ez nyilvan igy mukodik egy professzionalis labdarugo egyesuletnel….???