Amilyen jól megy itthon a Botoşani ellen, olyan gyengén, ha idegenben játszik velük a Vasutas. Három év alatt négy kiszállásból csak egyet sikerült megnyerni, érdekes, hogy akkor is Laci volt az edző. Conceicao tavaly kettőből kettőt vesztett Moldvában, a második eurószázezrekbe került a klubnak.
A Botoşani a jelek szerint okosan kereskedik a légiósaival, hiszen Ngadeut félmillió euróért adták el a Slavia Prágának, a héten pedig Cabrerát 400 ezerért a szaúdi Al-Fajszalinak – ezzel a Viitorul és a nyáj mellett csak ők állnak nyereséggel a Liga 1 csapatai közül. Új külföldiek helyett viszont ezúttal csak a román piacról igazoltak, a formájukról pedig ő maguknak sincs fogalmuk, hiszen a Rapid játékjoga körüli cécó miatt nem léptek pályára az első fordulóban.
Az biztos, hogy ha a CFR komolyan gondolja a rájátszást, akkor a Botoşani–Iaşi–Craiova hármas elleni pontoknak kiemelt jelentősége lesz, hiszen nem nagy kunszt megjósolni, hogy főként ellenük küzd majd a csapat az 5-6. helyekért. (A pontlevonás miatt ennél jobb alapszakasz-helyezésről egyelőre ne álmodozzunk.) Ehhez pedig idegenben a tavalyinál sokkal jobban kell majd szerepelni: tavasszal a rájátszás utolsó 6 kiszállásán mindössze 2 pontot kapart össze a csapat. A meccs érdekessége amúgy, hogy a két edző, Leo Grozavu és Miriuţă a nyolcvanas évek végén egy csapatban játszott Nagybányán.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
Botoşani: Iliev – Dimitrov, Cordoş, Miron, Muşat – Cucu, Vasvári – M. Roman, Bordeianu, Astafei – Matulevicius.
CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, A. Mureşan, Camora – Jakolis, Petrucci, Juan Carlos, Păun – Cristian, Bud.
9 hozzászólás @ Van miért visszavágni az új szezon első kiszállásán
Pingback: Van miért visszavágni az új szezon első kiszállásán | Zongoracipelő
2. forduló (július 29- augusztus 1.):
CSMS Iaşi – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – KVSC 2-1
Dinamo – Temesvar 2-0
Pandurii – Astra 1-1
Viitorul – Steaua 0-1
CSU Craiova – Marosvásárhelyi ASA 0-0
Chiajna – FC Voluntari 2-1
2. forduló (július 29- augusztus 1.):
CSMS Iaşi – Gaz Metan 1-0
FC Botoşani – KVSC 1-1
Dinamo – Temesvar 3-0
Pandurii – Astra 1-1
Viitorul – Steaua 1-2
CSU Craiova – Marosvásárhelyi ASA 3-0
Chiajna – FC Voluntari 2-1
Dinamo – Temesvár 4-0
Dinamo – Temesvár 3-1
*Javitom a KVSC-s tippemet : Botosani – KVSC 1-1
Cabrera nélkül egy zseb szart se fog érni a Botosani játéka. Nagyjából az ő formajavulásának volt köszönhető a moldvaiak sikeres tavaszi szezonja. Más kérdés hogy lehet átmennek bunkerfociba, és annak a feltörésében a CFR nem nagyon jeleskedik a Laci féle felállásban. Inkább küzdelmes mint látványos focira számítok.
Sajnos a latvanyossag ezuttal a kolozsvari vedekezes vidamszinpadra illo parodiaja, ami Laci csapataira egyaltalan nem jellemzo…
Na ezert nem szoktak 170 centis kapust igazolni…:-)