Ha a Chiajna elleni – alig három éves múltra visszatekintő – hagyományokból indulunk ki, nem kell aggódnunk a vasárnap délutáni pontszerzés miatt: ebben a párharcban három év alatt még sosem győzött az éppen hazai pályán játszó csapat. A Concordiának amúgy is nagyon rosszul megy idén otthon: öt meccsükből egyet sem nyertek még meg.
A chiajnai műfűvel még augusztusban megbarátkozott a csapat, akkor a társbérlő Viitorul ellen sikerült folytatni a Bukarest melletti község meglátogatásának kellemes emlékeit. A Concordia-pályáról tavaly csak egy pontot sikerült hozni, de előtte volt már 4-0-ás és 2-1-es győzelem is, Sougounak nagyon ment azokon a meccseken.
Most nincs Sougou, nincs még mindig Tadé sem, de van Guima és Doré, bár nem hiszem, hogy egyszerre kezdene velük Laci. Felépült viszont Muniru, de kezdeni aligha fog, Costeáról állapotáról nincs hír. A túloldalon nem lesz Maftei, akinek elfertőzödött egy sérülése a chiajnai műfű mellékhatásaként, jó, hogy túlleszünk rajta. Laci szerint megfelelő koncentrációval nem lehet gond ez a mérkőzés sem, és ebben tökéletesen igaza van, ezt a délszlávokkal és brazilokkal felturbózott román veteráncsapatot be lehet darálni a fiúk szokásos erőjátékával.
Ilyesféle kezdőkre számítunk
Concordia: Râmniceanu – Djulgerov, Lovin, Dragarszki, Bucurică – Ricadro Alves, Boldrin, Brlecic, Ad. Cristea – Pena, Wellington. Eltiltva: Stan. Sérült: Maftei.
CFR: Felgueiras – Szusics, Larie, Rada, Camora – Monroy, Christian – Csanturia, Ivanovszki, Jakolis – Guima. Sérültek: Negrut, Deac, Tadé.
16 hozzászólás @ Végezzünk a műfűvel
Csanturia, Ivanovszki, Jakolis(vagy Costea) ,na ha ez lenne a felallas, ok lenne.Felek azomban hogy ujra Ivanovszki jatszik majd a szelen,es megint az lessz az erzesem hogy kevesebben vagyunk a palyan,az nem az o pozicioja.
Zárójeles komment
(bmiky kartárs, nem lenne kedved megfuttani a csapatot ezen keresztül? http://www.football-observatory.com/transfer-value
egy jó posztot megérne)
Pénzügyről meg lehet tudni az infókat!
Nem neked szándékoztam.
Mennyi pénzes kérés :)) Meg is értem, hogy senki nem akar ilyesmiről írni egy ilyen bajnokságban, ahol a csapat pénze egybefolyik a tulajdonos üzletével gyakorlatilag minden csapatnál, sőt, még csak hivatalos infókat sem adnak ki épp az ilyen dolgok miatt. Milyen következtetésekre lehetne jutni, hogy a CFR az utóbbi években sok tízmilliós mínusszal zárt annak ellenére, hogy egy vagyon bejött a BL-ből, de közben Árpinak belendült az üzlete Dubajban, az EnergoBit pedig részvényei pedig 0,5 %-ot ugrottak a tőzsdén?
Pénzügyről meg lehet tudni az infókat!
Szerintem szívesen fogadnának egy vendégszerzőt, ha ennyire témában vagy és biztos vagy a dolgodban és, mint kiderült, talán a szakmában is dolgozol.
Nem az az alap, hogy turkálunk a szennyesben. Mindenki jót akar, csak nagyon aggódik szeretett Vasutasáért. Hát nem?
Egy vállalkozás pénzügyi elemzése, nem szennyesben való turkálás! Azért szokás elemezni, hogy min kell vagy lehet javítani. Nem sárdobálásról van szó. Másodsorban a egy tükörképet tart!
Kösz a tippet, megdumáljuk a legközelebbi blogértekezleten a témát.
Ezt a támadó középpályás hármast (Csanturia, Ivánovszki, Jakolis), megmondom őszintén, nagyon nem kedvelem az eddigi teljesítmények alapján. De bízom Laciban, ő tudja miért játszatja ezeket a fiúkat. Remélem, nem csak szükségmegoldások, mert nincs más a helyükre és Lacinak van valami koncepciója velük.
Ezek a meccsek a legnehezebbek, mikor toronymagas esélyes vagy! És csak valóban komoly koncentrációval, az erőstílusunk maximalizálásával fogunk tudni nyerni. Mert nyerni azt nagyon kell, hogy ragadjunk az éllovasra. És lesz miért szurkolni a Vásárhelynek is!
Pénzkérdés? Annak azért minimális elvárásnak kellene lennie, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan működjön a klub. És legyen financiális szempontból is jövőképe.
Hogy Árpi úrék mit csinálnak éppen, kivesznek, vagy betesznek, ez csak abból a szempontból érdekes, hogy az előbbi minimális elvárások hogyan teljesülnek!
Árpi úrnak és köreinek, szerintem, nem kellene nagyon semmit se a szemükre hánynunk, mert azt gondolom, hogy nélkülük nem igen lenne miről írogatnunk itt egymásnak.
Takacs Isrvan,azt irod hogy „Ezt a támadó középpályás hármast (Csanturia, Ivánovszki, Jakolis), megmondom őszintén, nagyon nem kedvelem az eddigi teljesítmények alapján”,hat oszinten nagy teljesitmenyuk nem is lehet egyut,mert nem igazan hozta oket ossze a sors,hogy egyut legyenek a palyan sok ideig,azt hiszem eddig csak a Dinamo ellen tortent meg.A problema itt az hogy Ivanovszkinak nincs mit keresnie a szeleken,egyszeruen nem talalja a helyet,uresben pedalozik es allandoan sodrodik befele,szerintem osztoneosen.Igy a tamadasokban feloldalasok vagyunk es az o oldalan levo hatved issza meg a levet.Eloszor is fedezetlenul marad,masodszor pedig nem tudja tamogatni felfutasokkal a tamadojatekunkat.Jakolis vagy Costea szerintem megfelelobb a szeleken es hasznos labdakat tunanak szolgaltatni Ivanovszkinak vagy Guimanak.
Bocsanat,ISTVAN,na megkereszteltelek.:-))
Tökéletesen egyet értek az elképzeléseddel. A megfelelő teljesítmények elmaradását a három játékossal kapcsolatban, egyenként, külön-külön is értettem. De Bmiky uram most így rakta össze őket.
És Csanturia sem tud visszazárni, ha az ellenfél támad (a Dinamo góljánál az alaphiba nála volt). Ha a két szélső középpályás nem nagyon törődik a védekezéssel, azt nagyon kockázatos játékfelfogásnak tartom!
A Dinamo goljanal Costea vesztett labdat valahol a felezovonalnal,az ellenfel ebbol inditott s elol talalta ugy Csanturiat mint susic baratunkat is.Ennel a golnal velemenyem szerint Costea volt a leghibasabb.(pont elottem veszitette el a labdat,azonnal ereztem hogy baj lessz ,es lett is)
Hát én a Dinamo góljánál Radát láttam a fő hibásnak, kirohant a helyéről segíteni Costeát, és emiatt tolódott el az egész védeleme. De ez a szép a fociban, mindenki mást vesz észre ugyanabból az eseményből.