A walesi bárdok néhány sora jutott eszembe. Nem feltétlenül az eredeti sorrendben „Ah! lágyan kél az esti szél /Milford-öböl felé; /Vérszagra gyűl az éji vad”. A szabad asszociációs láncok már csak így működnek: teljesen figyelmen kívül hagyják a hagyományos logika szabályait, de még a józan paraszti észre sincsenek tekintettel.

Nem fogjátok elhinni ezt a logikai bakugrást, Tisztelt Asztaltársak, de mindez Ioniță Oaia legutóbbi bejegyzéséről jutott eszembe. Ebben a – bukaresti sportbulvár söpredékéből eleganciájával messze kilógó – szerző a Kolozsvári Vasutas hanyatlásáról értekezik. Szoros a bajnokság, érzik a vérszagot, amit a lágy esti szél fúj feléjük. Aha. Értem már!

Gondolom a fentiek tükrében valamennyire már követhető A walesi bárdokból levezetett logikai bakugrás sorozat. Ha nem, akkor így jártam. Állítólag valami iparossal is előfordul az ilyesmi. A vén Jonicö okfejtése meghaladja ideológiai kiképzettségi szintemet ezért inkább átadom a szót a jó öreg Bogrács Hubának. Számara ez sokkal testhezállóbb feladat.

Üdvözletem a Tisztelt Asztaltársaknak! Rögtön a tárgyba térek. Abban úgy sincs már semmi újdonság, hogy hogyan jutottam el Ioniță Oaia irodájában felelhető szekrénybe, a szerkesztőség macskája mellé. Úgy megszokott a cirmos, hogy már a szeme se rebbent, nyugodtan aludt tovább és dorombolt.

A szerkesztőségi folyósóról zajok szűrődtek be. Kávészünet lehetett, mert röhécseltek néhányan. No ezt elégelte meg Ioniță Oaia és rögtön utasította szőke Alexandrát, hogy azonnal hívjon be mindenkit a soron kívüli értekezletre.

– Helyzet van emberek! – kezdte beszédét Oaia.

– Milyen helyzet főnök? – kérdezte Alexandra, aki bárhogyan próbálta sehogy sem tudta befogni azt a csűrkapu száját.

– Ha hallgattál volna okosabb maradtál volna – torkolta le Oaia. Majd folytatta.

– Ti is látjátok, hogy kivételesen szoros idén a bajnokság nem? Tavaly esélyünk sem volt, de idén egy kis mázlival bármi megtörténhet.

– Bármi éppen nem főnök. Az az igazság, hogy még így is messze a CséFéRé a legesélyesebb a bajnoki címre – próbált meg okosabbnak látszani Alexandra, és megigazította az orrán a szemüvegét, mert legutóbbi találkozásunk óta szemüveges lett. Ez látszatra rögtön vagy hússzal megdobta az IQ-ját.

– Én is tudom – bólogatott Oaia. – Éppen ezért kell akcióba lendülnünk. Érzitek milyen illatokat fúj felénk a lágy esti szél? Ez a vér szaga! Munkára emberek!

– Jól van főnök, de elfelejtette elmondani, hogy mit csináljunk – okvetetlenkedett már megint Alexandra, mert közben levette a szemüvegét, és ezzel repült az előbb megszerzett húsz pontos plusz IQ. Oaia azonban ezúttal túl fáradt volt ahhoz, hogy a szőkét kioktassa, ezért inkább egyenesen válaszolt.

– Semmi rendkívülit. Csak amit szoktunk. Hangulatkeltést, közhelypuffogtatást, csupa ilyesmit. Gyerünk! Rutinból menni fog!

Ennyi elég is volt, meguntam a sok süket dumát, megvakartam a macska füle tövét és haza teleportáltam.

Tisztelet Asztaltársak, ezúttal ennyi volt Bogrács Huba története. Aki nem hiszi, az… Nos, az rendelkezik kellő intelligenciával ahhoz, hogy megtudjon különböztetni egy pamfletet a valóságtól.