Ma elkezdi szereplését a Kolozsvári Vasutas a Bajnokok Ligája új idényében. Úgy kezdődik tehát az új szezon fiainknak, hogy az Európa-bajnokság még véget sem ért. Ilyenre sem volt példa még. Minden esetre a sorozatban négy bajnoki címet szerző hétszeres bajnokcsapatnak nem kell aggódnia. Igaz ugyan: a nagyszámok törvénye előrevetíti, hogy egyszer majd nem sikerül a címvédés, de joggal remélhetjük, Tisztelt Asztaltársak, hogy nem jövőre fog az megtörténni.
Apropó jövő. Bogrács Huba nemrég tért vissza onnan. Igaz nincs túl beszédes kedvében, szinte csak távirati stílusban hajlandó előadni, hogy mi mindent látott. Át is adom nekik a szót.
Mindenki nyugodjon le a csodába. Megvan a nyolcadik. A kórházban voltam. Az intenzív osztályon. Egymás mellett ápolják Ioniță Oaiat és a fő Juhászt, minden idők egyik Dzsidzsijét. De úgy tűnik mindkettő felépül. 2022 nyarán a Géespé és Pro Sport fejléce gyászkeretben jelent meg minden nap. Igaz azt is nehezen emésztették, hogy Magyarország kijutott a világbajnokságra, Románia meg már megint nem.
Drága trénerünket viszont kirúgtak az idény végén. A klubtulajdonosok ugyanis védhetetlennek tartották azt a magyarázkodást, hogy amiatt vesztettük el a BL döntőt, hogy Jürgen Kloppnak hosszabb a cserepadja. Állítólag ajánlatott tettek Műringyónak, mert most már olyan kisebb csapatokat is elvállal, mint a Róma. Akiket már egyszer megfricskáztunk az Olimpicoban.
Szóval emberek nyugalom. Jó idényünk lesz. Mellesleg van jegyem a Nigéria–Magyarország vébédöntőre. Esküvőre vagyok hivatalos, sajnos nem tudok elmenni. A jegy eladó!
Fel a fejjel Tisztelt Asztaltársak!
3 hozzászólás @ Huba jövendölése távirati stílusban
Pingback: Huba jövendölése távirati stílusban | Zongoracipelő
Minden jól indult, de lehetett volna még jobb: mondjuk: 4-1, de a végén már nem akartak húzni a fiúk, azt mondták, hogy ott es kell még rúgni, ne legyünk épp oly mohók. Petrilla még nem melegedett belé, ő még tartozik legalább egy
góllal bosnyákföldön, s egy jobb védelem kell, mert ez nem győzőtt meg engem arról, hogy a nagy csapatok betörését sikerrel hárítjuk.
Még kell dolgozni a védelem erősítésén, az ők góljuk nagyon figyelmeztetett erre…
Jó, hogy a Fradi is szépen indult, neki is fontos a BL tábla.
Stop!!! En megveszem a jegyet!!!!
Draga Huba, h hianyoztal…