cfr_chiajna_jakolisMit szépítsük, a hideg is kirázott, Tisztelt Asztaltársak, a fiaink teljesítményétől. Legalább ha padlófűtése lenne a Gépész utcai stadionnak… De nincs, még a félidőben vásárolt forró tea is hamar kihűlt. Didergős volt az egész meccs a Chiajna ellen. Én már Lazăr ziccerénél nagyon fáztam, pedig addig alig 11 perc telt el azóta, hogy George Rădulescu fél kilenckor belefújt a sípjába.

Pedig az első tíz perc viszonylag biztatóan indult, hogy aztán belefagyjon a decemberi téli éjszakába szinte az egész csapat. Egyedül Vâtcă végtagjai bizonyultak fagyállónak, mert ha nem tolja a keresztlécre Lazăr lövését, akkor… Nem jó belegondolni mi történik. Miközben a KVSC hibernáló üzemmódba kapcsolt, addig a Chiajna már az első 25 percben eldönthette volna a meccs sorsát. A védőink és a középpályásaink kapkodtak, enyhe túlzással több labdát adtak el a fiuk, mint ugyanennyi idő alatt az Addias és Nike együttvéve.

Pedig még azt se mondhatnánk, hogy ne lett volna elképzelése a csapatnak, hiszen tudatosan a bal oldalon tömörülve építették a támadásokat, míg a jobb oldalon igyekeztek területet teremteni Jakolisnak. Jöttek is a keresztlabdák, de azok olyan lagymatagra sikerültek, hogy a gyors szélső nem igazán tudott lendületből kapura törni. Így is az ő megmozdulásai teremtették a legnagyobb veszélyt az ellenfél kapuja előtt. A CFR első kaput eltaláló lövésére (Roşu) a 28. percig kellett várni, de az első kísérlet (Camora) is alig egy perccel azelőtt történt. Egy jóra való orvos biztosan vérszegénység elleni gyógyszert írt volna fel támadójátékunk feltámasztására.

A második félidőben csak nekünk volt helyzetünk, de így vagy úgy Roşu, Cristian és Beleck is elpuskázta a meccslabdákat. Az egész csapat görcsösen játszott, csak Jakolison és Cristianon érződött, hogy nagyon akarják a győzelmet. No meg egy darabig Roşun is, de a végére ő is sikeresen beleszürkült a mezőnybe. Teszetosza támadásainkban annyi kreativitás sem szorult, mint egy sajt nélküli sajtburgerbe. Mit cifrázzuk tovább: felejthető mérkőzés volt. Ugorjunk az értékelésre.

cfr_chiajna_camora

Így játszotok ti

Vâtcă 7 Nem a pontos kirúgásai miatt fogunk rá emlékezni, egy-két alkalommal még bizonytalan is volt, de mindent fogott, ami kapura ment, legelső védése pedig klasszikus kapusbravúr volt. Egy pontot hozott a csapatnak.
kicsi_le 
Tiago Lopes 5 Robotolt ahogy szokott, de különlegeset ezúttal nem alkotott.
kicsi_fel A 69. perctől Nouvier 5 Helyette állt be, de nem a helyére. Próbált szegény futballozni, de nem nagyon volt kivel.
Goian 6 Amit ki lehetett fejelni azt kifejelte. Hozta nagyjából a kötelezőt.
A. Mureşan 6 Dettó.
Camora 6 Szintúgy. Mármint hozta a kötelezőt hátul. Elöl meg fölé csavart egy szabadrúgást.
Jakolis 7 Ő tette a legtöbbet elől a győzelemért, de ez nem volt elég. A végén jobbhátvédet kellett játszania, miután beállt Nouvier és Păun átjött a helyére.
kicsi_sargalap 
Petrucci 4 Besárgult. Semmi nem jött össze neki, élen járt a labda eladásban. De ez csak egy sportszerbolt eladójaként számít értékelhető teljesítménynek középpályásként nem. És pláne nem az első osztályban. Davide, édes fiam, mi a búbánatos lócitrom volt ez amit a pályára pakoltál teljesítmény helyett?
kicsi_sargalap 
Roşu 6 Próbálkozott becsülettel. Majdnem megszerezte a győztes gólt. De csak majdnem. A végére pont olyan enerváltan kezdett játszani mint a többiek. A végén meg szimulálásért kapott sárgát.
kicsi_le 
Vitor Bruno 4 Egy gyenge lövésre futotta az erejéből, meg némi védőmunkára. Félidőben Dican Feri lekapta, a napnál is világosabb volt, hogy ennél gyengébben ezen a poszton nem lehet játszani.
kicsi_fel P
ăunnak 4 sikerült. Hiába kapott egy teljes félidőt neki sem jött össze semmi, nem az ilyen teljesítményekért lett ifi válogatott.
Cristian 5 Szegény küzdött, a belét is kihajtotta, egyetlen ziccerét pedig kihagyta, dühös is volt magára ezért. Sajnos némi joggal.
kicsi_le 
Beleck 4 A béka ülepe alá zuhant a teljesítménye. A ziccerét ő is kihagyta. Ezúttal azokat a megoldásokat is rosszul vitelezte ki, amelyeket egyébként jól tud.
kicsi_fel 
Majd kifelejtettem: a 82. percben jött helyette Negruţ, de túl későn ahhoz, hogy érdemben tudjon alkotni valamit.

Fotók: Riti József Attila