Eljött hát a nap. Nincs mese, kezdődik a három részes tavaszi derby-sorozat első felvonása, késő este fél tízkor, amikor alig 4 fok lesz a hőmérséklet. Az időpont azért is szerencsétlen, mert mire véget ér a meccs, nem járnak már a buszok, trolik és a villamosok sem. Nem elég, hogy befagy az ember feneke a lefújásig, ráadásként a – sajnos állandó – biztonsági gondokkal is meg kell birkózniuk a tisztes polgároknak.
Egyenjogúság ide vagy oda, de most célszerű a feleségeket, barátnőket, húgokat, nővéreket és persze a gyerekeket otthon hagyni. A sötétben a hazafelé vezető út veszélyesebb lesz mint valaha, jobb nem kockáztatni. Mindennek a tetejében, amikor a csapat épp a gödörben tanyázik és a kilátások enyhén szólva is homályosak, nekem kell előzetest írni. Ilyen a sors.
Mármint olyan, hogy kitol az emberrel. Pedig mondani kéne valamit a kupa-elődöntőről, hisz ilyen még nem volt, hogy a két kolozsvári csapat egymás ellen játssza. Mindkét csapat gödörben van, látványos sziporkázó játékra hát aligha számíthatunk. Valószínűleg az nyer, amelyik kevesebbet hibázik hátul. De ennél a közhelynél többet kockázatos lenne felelősségteljesen jósolni. A vendégek edző-cserével melegítettek: Adrian Falub váltotta Ogărarut . Kár érte, mert az egykori Ajax-védő edzőként megbízható lúzer volt. Hogy ez végül most jó vagy rossz hír-e nekünk – kiderül a mérkőzés után.
Mindenesetre nálunk is van baj elég, a jelenlegi helyzetben Camora pótlása megoldhatatlan feladat. Nem mondom, ha beállna Trică és Panin, akkor vakarózhatna az ellenfél, de eddig ez is csupán egy kósza ötlet. Egyszerűen túl sok a kérdőjel, ezer sebből vérző csapatok találkoznak egy presztízsmeccsen. Épp emiatt nem tartom kizártnak, hogy egy unalmas 1-0-ás meccset látunk majd, bár remélem tévedek. Mindenesetre kemény próbatétel lesz, hiszen a szurkolók, ha mást nem is, de a városi rivális legyőzését elvárják. Ezzel együtt a párharc aligha dől el az első meccsen, ahhoz legalább egy 3-4 gólos győzelem kellene.
Az a helyzet Tisztelt Asztaltársak, hogy a jelenlegi helyzetben még az se biztos, hogy semmi sem biztos. Én megelégednék egy kapott gól nélküli győzelemmel, no meg azzal, ha ezúttal egyetlen kilenc éves gyereket sem üt meg, vagy köp le a – khmm… hiányos műveltségű – külvárosi csürhe. Szóval kár most minden felesleges szóért. Hideg lesz, öltözzetek fel hát jó melegen, vigyázatok magatokra és egymásra, Asztaltársak. Hajrá KVSC!
Alább bmiky vázolja a várható kezdő csapatokat.
CFR: Mincă – Jakolis, Larie, Ene, Tiago Lopes – Muniru, Carp – Deac, Csanturia, Jazvic – Tadé. Sérült: Camora.
U: Veselovsky – Jovanovics, Skvorc, Neag, Martins – Costin, Van der Broek –Viveiros, Cepelini, Kovács – Lemnaru. Eltiltva: Bambara.
18 hozzászólás @ Apa, kezdődik!
Hajrá fiúk!!!
A csapat körüli bonyodalmak, a háttér akkor sem fog nagyon változni, ha nyer, avagy veszít a csapat! Hát fiúk akkor játszatok magatokért, a játék öröméért, mint ifjabb korotokban. És legyen bármilyen a klub helyzete, mégiscsak jobb nyerni, mint veszíteni!
A KVSC-szurkolók, akár a stadionban, akár szerte a világon Veletek vannak!!
Elfogadnám Tricã-t 10 mezben,még mindig többet tenne a csapatért mint az örök ígéret Costea,és talán ízgulnia sem kéne mint mikor inog alatta a kispad.Iordanescunak sikerült,mért ne sikerülhetne neki is? Most jól jönne Tádé mester hármasa 😀 Hajrá Deac,hajrá Csanturia,Jakolisz pedig teszi a dolgát,lassan már kapus posztra is pályázhat!
Hajrá fiúk! Veres Szilárd góljával nyerjen Kolozsvár. 🙂
Hajra fiuk! Mindent bele !
Ma, 19:30-tól a Széchenyi téren, a mozi előtt gyülekező!
Sajna nem tok ott lenni, de majd Mironica kommentárja mellett szorítok :))))
A tippeléshez a következő forduló műsora:
március 6., péntek:
Ceahlăul–Pandurii (Digi Sport, Look Plus, 18),
Vásárhely–Dinamo (Digi Sport, Look TV, 20.30).
Március 7., szombat:
Oţelul–Brassó (Digi Sport, Look TV, 18),
Astra–Botoşani (Digi Sport, Look TV, 20.30).
Március 8., vasárnap:
„U”–Chiajna (Digi Sport, Look Plus, 16),
Viitorul–Craiova (Digi Sport, Look TV, 18),
Steaua–KVSC (Digi Sport, Look TV, 20.30).
Március 9., hétfő:
Petrolul–Iaşi (Digi Sport, Look Plus, 18),
Gaz Metan–Rapid (Digi Sport, Look TV, 20.30).
A ranglista hogy all? :))
Bocs, hogy késve küldöm az állást, íme:
A 19. fordulóban szerzett pontok:
1. wa1907 7 pont, telitalálat: 1
2. lapgellert 6 pont, telitalálat: 1
. Panzer 6 pont, telitalálat: 1
4. ballack69 5 pont, telitalálat: 1
5. hajrá Kolozsvár 3 pont, telitalálat: 0
6. zsolyika 2 pont, telitalálat: 0
nem tippelt:
kisspista 0 pont, telitalálat: 0
Tornai 0 pont, telitalálat: 0
Koperecki 0 pont, telitalálat: 0
Szőri István Péter 0 pont, telitalálat: 0
Pistiferika 0 pont, telitalálat: 0
Sztbeni 0 pont, telitalálat: 0
Doctuskk 0 pont, telitalálat: 0
A tippverseny állása a 19. forduló után:
1. wa1907 116 pont, telitalálat: 20
2. zsolyika 107 pont, telitalálat: 19
3. lapgellert 100 pont, telitalálat: 16
4. hajrá Kolozsvár 87 pont, telitalálat: 12
5. Panzer 83 pont, telitalálat: 9
6. Tornai 66 pont, telitalálat: 11
7. Pistiferika 39 pont, telitalálat: 7
8. Sztbeni 38 pont, telitalálat: 6
9. Doctuskk 37 pont, telitalálat: 4
10. Szőri István Péter 18 pont, telitalálat: 3
11. Koperecki 15 pont, telitalálat: 3
12. kisspista 12 pont, telitalálat: 3
13. ballack69 5 pont, telitalálat: 1
Ceahlăul–Pandurii 1-2
Vásárhely–Dinamo 2-0
Március 7., szombat:
Oţelul–Brassó (Digi Sport, Look TV, 18) 1-0
Astra–Botoşani (Digi Sport, Look TV, 20.30)2-1
Március 8., vasárnap:
„U”–Chiajna (Digi Sport, Look Plus, 16) 1-1
Viitorul–Craiova (Digi Sport, Look TV, 18) 0-1
Steaua–KVSC (Digi Sport, Look TV, 20.30) 2-0
Március 9., hétfő:
Petrolul–Iaşi (Digi Sport, Look Plus, 18) 1-0
Gaz Metan–Rapid (Digi Sport, Look TV, 20.30) 0-1
sziasztok.
tudja-e valaki, radioban kozvetitik a meccset? uton leszek…
A közrádió (RRACTUAL) adni szolta
*szokta
s valahol neten lehet nézni esetleg valaki tudja?
Hat egy nagy lepkefing ez az „n”… Egy pici odafigyelessel meg igy is meg lehetett volna verni oket a vegen.
A mieinkrol vagy jot vagy semmit, tehat inkabb a semmi fele hajlanek. A kuzdeniakarassal, hajtassal nem volt hiba.
A lelaton a hangulat szuper volt, eszre se vettuk milyen hideg van.
A biliben hozhato a tovabbjutass, de azert csak kene mar egy golt is rugni….
Kissé hiányzott a hangulat, nem volt meg az a hullámzás, de ettől eltekintve jó volt.