Bogrács Huba, a bérelhető alteregó és időutazó kissé szédült. Kivételesen nem a fogyasztott alkoholmennyiség miatt, hanem azért, mert kissé elfáradt az év végi hajtásban. A szilvesztert is majdnem végigaludta. És még mindig álmos. Ennek ellenére barátai unszolására fogta magát és még egyszer beült az időgépébe és elindult kifürkészni, hogy mit hoz a jövő. Arra tért magához, hogy egy hétszeres bajnokcsapat kapitányával és egy alig 20 éves friss Európa-bajnok labdarúgóval ül egy asztalnál.

Bogrács Huba öntudatra ébredése után udvariasan elnézést kért újdonsült ismerőseitől, és kiment a mosdóba. Fogalma nem volt, hogy hol van és a világtörténelem melyik napján. Ezt szerette volna észrevétlenül kideríteni. Először a zsebeit kutatta át. Egy repülőjegy került a kezébe. Ebből megtudta, hogy épp Ibizán van és 2021 augusztusát írunk éppen. Hirtelen elkezdte ostobának érezni magát ugyanis ráébredt, hogy két beszélgetőtársa egy-egy olyan koktélt szürcsölgetett, amelyben egy centiliter konyak, ugyanennyi vodka, cointreau likőr és málnaszörp, valamint négy-négy centiliter pezsgő és ananászlé volt. Márpedig ennek a koktélnak Ibiza a neve. Azt persze még nem tudta, hogy ki az a két labdarúgó, akivel egy asztalhoz került, de úgy döntött visszamegy és hallgatózik egy kicsit és akkor minden kiderül. Elvégre mindkettő nagyon ismerős volt valahonnan.

– Engedd meg, hogy gratuláljak – mondta az ifjabb – 25 gólpasszt adni egy idényben, ráadásul egy klub legeredményesebb gólszerzőjének lenni nem kis teljesítmény középpályásként.
– Kösz szépen. Az volt a legszebb, amikor a rájátszásban a Fécsészébé (vagy ahogy szurkolóink hívják őket: a juhok) – ellen mind az öt beadásomból gól lett – mosolygott az idősebb. No de, azért neked sem kell szerénykedni. Aki kétszer rúg mesterhármast a németeknek egy Európa-bajnokságon és ebből az egyiket a döntőben, mindent 25 méteres vagy annál távolabbi szabadrúgásból már készülhet is az Aranylabda, meg a FIFA és UEFA évvégi díjátadó gálájára.

A fiatalabb kicsit elpirult a dicsérettől. Szerényen megjegyezte, hogy szerencsére is szükség volt. Felidézte, hogy a portugálok elleni csoportmeccsen Cé Ronaldo a harmadik kihagyott ziccere és két kapott gól után akkora hisztit csapott, hogy a játékvezető kiállította, így is csak szoros csatában, 2-1 sikerült őket felülmúlni. A nyolcaddöntőben az is kapóra jött, hogy a csoport harmadikként továbbjutó Olaszország teljes kerete karanténba került két nappal az egyenes kieséses szakasz kezdete előtt, így a taljánok az U21-es csapattal kényszerültek kiállni a magyar válogatott ellen. A nyolc között a belgák ellen sikerült tizenegyesekkel továbbjutni. Az elődöntőbe pedig szerencsére a spanyolok elszórakozták a helyzeteiket, így már egy szabadrúgás gól is elég volt a döntőbe jutáshoz. Ráadásul a 89.percben lőtte be, így Ramoséknak esélyük sem maradt az egyenlítésre.

Idáig hallgatózott Bogrács Huba, de ekkor megfájdult ismét a feje és haza teleportált. Azok között, akik megfejtik, hogy ki volt az a két labdarúgó, aki a fenti párbeszédet lefolytatja az égadta világon semmit nem sorsolunk ki. ?

Bogrács Huba és KVSC blog boldog(abb) új évet kíván nektek Tisztelt Asztaltársak!