Nem mi tehetünk róla, hogy azonos cím alatt elemezzük ki a CFR keretét és taktikai lehetőségeit a téli-tavaszi szezon előtt, mint tettük az a nyáron, a bajnokság kezdetekor. De a helyzet az, hogy most is 23 felnőtt és három (Liga 1-es szinten már tapasztalt) U21-es játékosból kell majd kiválasztani a pályára lépő 11-et, és akkor a még mindig sérült Bolit be sem számoltuk.

Bár Mara és állandó jellegű tettestársai mindent megtettek azért, hogy a benidormi edzőtáborból nehogy kiszivárogjanak a szurkolók mellet a juhokat is érdeklő szakmai információk, a szegényes hírek mellett egy meccset azért meg tudtunk nézni, és hát Állatmenhelyt is elég jól ismerjük már, hogy elővegyük a mágnestáblát és spekuláljunk egy kicsit. A legfeltűnőbb az volt, hogy a nyári felkészüléssel ellentétben most az edzőmeccseken is több játékrendszert kipróbált, bár a legtöbbször az 1-4-4-2-t használta. Ugyanakkor ott van az ősszel jól működő 1-4-1-4-1, és a bécsiek ellen a második félidőben látott, reaktívabb 1-4-2-3-1 is. A keret összetétele ráadásul akár egy olaszos 1-3-5-2-re is alkalmas lenne, bár az angol és orosz iskolán felnőtt Pet Rescue-tól semmi sem áll távolabb, mint a háromvédős rendszer.

Arra tippelünk, hogy az ősszel ellentétben most sűrűbben cserélődnek majd a felállások, akár az ellenfelek és az adott meccsen belül az eredmény függvényében is, hiszen a tavaszi 14 meccsből csupán kettőt (Chiajna és Juventus) fog kiscsapat ellen játszani a CFR. Ami ritká(bba)n fog változni, az a védelem lesz, a kapuban Arlauskis, középen Vinícius, a bal oldalon pedig Camora helye biztos pontnak számít. Manea helyzete viszont meginoghat, hiszen a támadószekcióban Costache és Mailat is betöltheti az U21-es helyet, így viszont hátul gyakrabban láthatjuk a felfutásoknál mindenképpen hatékonyabb Peteleut. A második belső védő Mureşan és Gilvan közül kerülhet ki, itt a legfőbb kérdés, hogy az európai focival még csak ismerkedő brazil milyen gyorsan integrálódik. Luchin és Vlad várhatóan csak sérülések és/vagy eltiltások esetén reménykedhet játékidőben.

A középpálya és támadósor ezzel szemben sokkal nagyobb variációs lehetőségeket rejt. Rombolóban Hoban az alap, de Bordeianu sem volt rossz az osztrákok ellen, és az utolsó meccsen Djokovic is megfordult a DM-ben. Rust viszont elfelejthetjük. Innen kezdve rengeteg a kérdőjel, bár az, hogy sem Ioniţă, sem Costache nem játszott szélsőt, picit tisztázza a képet. A jobboldal így marad Deac felségterülete, a balon Păun vagy Mailat futkározhat, Nouvier pedig bármikor és bármelyik szélre beszállhat.

Középen Culio adott, a többiek szerepe attól függ, hogy egy vagy két csatárral akar éppen játszani Pet Rescue. Ţucudean hatékonysága nulla volt az edzőmeccseken, ő többnyire Omranival volt párban, míg Baldé mellé a legtöbbször Costache került. Ioniţă később jött és ezért kevesebbet játszott, de két gólt így is szerzett, nehéz lesz őt kihagyni. Egy Omrani mögött játszó Ioniţă–Costache duó a Liga 1 egyik legmozgékonyabb támadószekciója lenne. (Ugyanakkor nehéz elképzelni őket együtt úgy, hogy legalább egyikük nem szélsőt játszik, mivel fogalmunk sincs a visszazárásaik hatékonyságáról, márpedig DP mind a 11 játékosától elvárja a védőmunkát.) Ahol azonban mindenképpen gyengült a csapat, az a fejjáték, ebből a szempontból felállt védelmek ellen és a pontrúgásoknál hiányozni fog Urko Vera.

Az emberanyag azonban egy dolog, a csapat stílusa viszont már más kérdés. Az őszi idényben a legtöbbet azért szidtuk Pet Rescuet, mert vezetés esetén a második félidőben csak az előny konzerválása érdekelte. Ezt a fajta antifutballt nem szeretnénk újra viszontlátni, függetlenül attól, hogy éppen kik lesznek a pályán.