A székelyek fejszével a kezükben jöttek le a hegyről erre a meccsre, de a gyorsvonat ellen ez kevés volt. A CFR még mindig nem érte el a csúcssebességét, de a nála gyengébb csapatokat így is gond nélkül elgázolja, még ha ezért véres áldozatokat is kell hoznia.

Fejér Béla Csongor mindenáron emlékezetes bemutatkozást akart a Liga 1-ben, és sikerült is neki: röpke húsz perc alatt előbb Nouviert ütötte ki (még ha vétlenül is) a játékból, majd Urko Vera arcberendezését alakította át egy Fülig Jimmyhez méltó balegyenessel. A bizonyítási vágy azonban hiába buzogott a fiatal zabolai kapusban, kamikaze-akcióit előbb Vinícius, majd Hoban büntette egy pontos fejessel, a kettő között pedig Deac lábbal, de ezt nem adták meg a partjelző, aki szerint Păun leshelyzetben zavarta a kapust. Szerencsére 11-est ezúttal nem kellett adjon nekünk a bíró, így kivételesen a bukaresti médiahiszti is elmaradt, bár Pet Rescue rendesen beszólt nekik a meccs utáni villáminterjúban.

A korábbi meccsekhez képest igazán új dolgot nem láttunk, ami a legjobban tetszett, hogy a szentgyörgyi támadások maximum 30 méterig jutottak el, kaput eltaláló lövésük nem is volt. Camora és Culio hiánya egy percig sem okozott gondot, Nistor a játék dinamikájához ugyan nem tudott annyit hozzátenni, mint az argentin, passzhatékonyságban viszont felvette vele a versenyt. Pet Rescue pragmatikus futballja ezúttal pontrúgásokkal tudta feltörni a tizenhatos előtt keményen tömörülő Sepsi védelmét, amelyen azért meglátszott a fejlődés a korábbi meccsekhez képest.

Zsinórban 5 győzelem kapott gól nélkül, legtöbb rúgott és legkevesebb kapott gól, hat forduló után egymeccsnyi előny a táblázaton – ez a CFR immár tényleg abszolút bajnokesélyes. Tiki-takát ezután se várjunk Pet Rescue-tól, de amíg ilyen szinten képes kontrollálni a meccseit a csapat, és ilyen hatékonysággal használni ki a helyzeteket (9 lövésből 3 bement), addig a pontok jönni fognak.

Így játszotok ti

Vâtcă Úgy járt, mint Micimackó: semmi dolga nem akadt.
Manea 6 Lendületesen kezdett, de a második félidőben már nem ment előre.
 Vinícius 7 Végre a másik kapunál is megérződött a remek fejjátéka.
A. Mureşan 6 Megúszott egy sárgát, jól blokkolt két lövést.
Vlad 6 Kockázatmentes focival pótolta Camorát.
 Nouvier 6 Hamar kiütötték a játékból.
 A 16. perctől Păun 6. Sokat vállalt, de nem minden megoldása jött be.
Deac 7 Most is ő volt a csapat esze.
 Hoban 7 Vénségére gólkirály akar lenni? 😀
Nistor 7 Az elején elszórakozta a beadásait, aztán adott két gólpasszt.
 Omrani 6 Balról, majd jobbról is bement második csatárnak, de csak távolról jutott lövésekhez.
 A 89. perctől Moutinho. Csak a meccsei gyűlnek, a percei alig.
 Urko Vera 5 Törött orral nehéz focizni.
 A 77. perctől Bokila. Jöhetett volna hamarabb is.

Fotók: Gábor István-Gábor