Újabb arcát, a kőkemény küzdelembe beálló és úgy diadalmaskodó arcát mutatta Iaşi-ban a csapat, és így is nyert. A második félidőben Pet Rescuenak fontosabb volt az eredmény konzerválása, mint az első helyet jelentő harmadik gól beverése, de három, egyaránt nullra nyert meccs után ezt elnézzük neki.

„Hihetetlenül adaptív” csapatként jellemezte a medgyesi túra során Pálfi bloggertárs a CFR-t, és ezt a CSM Poli ellen ismét igazolta a csapat. A Viitorult okos taktikával, a Gaz Metan tudásfölényével legyőző gárda a csapkodó, fejetlen, agresszív, néha kimondottan vad futballt játszó Iaşi ellen belement az adok-kapokba, és tudatosságának köszönhetően ebből is győztesen jött ki.

Pet Rescue továbbra sem változtatott a győztes csapaton, viszont Păun és Nouvier most sokkal jobban tapadt a szélekhez és sokkal hátrábbról indult, mint Medgyesen, a kapu elé pedig inkább a belső középpályás-trió érkezett Urko Vera mellé. Az ellenfél kiismerésére szánt 10-15 perces tapogatózás most is megvolt, azzal a különbséggel, hogy a moldovaiak több lövéshez jutottak az eddigi ellenfeleknél, bár igazán veszélyes egyik sem volt.

A Deac–Culio párosra kifejezetten aljasul vadászó Iaşi ellen végül nem akcióból, hanem pontrúgásokból lett meg a győzelem, két szögletet követően. Onnan kezdve pedig befagyasztotta a meccset a középpályán a csapat, a második félidő legjellemzőbb akciótípusa a meginduló, majd visszaforduló Culio játéklassításai voltak – viszont az első félidővel ellentétben a hazai akciók sem sokszor jutottak el lövésig. És bár egy harmadik gól a táblázat első helyét jelentette volna, Pet Rescue pragmatizmusa miatt maradt a 2-0. KEG cimborával ezúttal rummal koccintottunk a sikerre, csak Bogrács Huba lépett le inkább az Untoldra ingyen sört csövelni a médiamunkásoknak fenntartott hűtőből.  

Így játszotok ti

 Vâtcă 6 Nehéz lövéseket nem kapott, a kirúgásai most se sikerültek.
 Manea 6 Most csak hátul volt hasznos.
Vinícius 6 Megint csak a fejjátékára volt igazán szükség.
A. Mureşan 7 Hibátlan védőjáték mellett kiharcolta a 11-est.
Camora 7 A legjobb meccse volt ebben a szezonban, most ő mehetett bátrabban előre a szélsővédők közül.
 Nouvier 6 Ezúttal vonalszélsőt játszott, de csak az első félidőben kapott jó indításokat.
 Deac 7 A „szokásos” gólpassza most is megvolt.
 A 86. perctől L. Rus. Kipipálta első perceit ebben a szezonban.
 Hoban 7 Megint váratlanul került a kapu elé, megint kihasználta.
 Culio 7 Ő diktálta a meccs fokozatosan lassuló ritmusát. Nagyon kicentizte a 11-est.
 Păun 4 Lefele lógott ki a csapatból, sorozatosan saját térfelén vesztett labdákat.
 A 61. perctől Nistor 6. A játék ritmusa most feküdt neki, pontos passzai voltak.
 Urko Vera 6 A kapunak háttal megint jól harcolt, de a lövései most nem jöttek be.
 A 66. perctől Omrani 5. Nehéz csatárt játszani egy eredménytartásra berendezkedett csapatban.