Tisztelt Asztaltársak! Nem elég, hogy kivasaltuk a bajnokot, még egy kiváló csatárt is igazoltunk. Az üzenet egyértelmű: aki velünk packázik, annak ,,előírásszerűen kitoljuk a fél szemét”. Merthogy ez a Baldé fiú nem kispályás. 10600 perc van a lábában, a románnál értelmezhetetlenül nehezebb ligákban. Na de haladjunk szépen sorban, a bérgyilkoskarriert sem lehet elnökgyilkossággal kezdeni, ugye.

Ibra Baldé 1989-ben látta meg az erősen sütő napvilágot, Pikine festőinek még jóindulattal sem mondható városában, az óceán partján. Kifejezetten gyorsan növő kisfiú volt, aki nem vetette meg a huncutságokat és nagyon szeretett focizni. 17 éves korában, épp az egyetemi felkésztő előtt próbajátékra kapott meghívást Argentínába, ahol meg is felelt, így került az Argentinoshoz és utána a Velez Sarsfieldhez. A fiatal Baldé egy későbbi interjúban elmondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy ennyien tesznek majd rá rasszista megjegyzéseket, pusztán a bőrszíne miatt.

A következő fejezet 2008-ban kezdődött, amikor egy spanyol ügynök, José Sanchez Parra próbajátékot ajánlott neki az Atlético Madrid B-nél, amelyet akkor egy bizonyos Quique Sanchez Flores vezetett (aki korábban megjárta a Getafe, Valencia, Benfica padját, utána pedig az Atlético felnőttcsapatáét, a Watfordét és most az Espanyol edzője). Quique révén felkerült az első csapatba, ahol 2010 januárjában, a Sevilla elleni hazai meccsen be is mutatkozott a Primérában. A következő szezonban kölcsönadták Numanciába, majd egy évre rá eladták az Osasunának 1 millióért. Ez így rosszul hangozhat, de ha megnézzük, hogy kikkel kellett volna versenyeznie a kezdőbe kerülésért, mindjárt érthetővé válik a mellőzés: Agüero, Forlán, Falcao, Adrián. 18 Priméra meccsen játszott a matracosoknál, ezalatt 3 gólt lőtt, mindezt 20 évesen, ez egyáltalán nem rossz.

Az Osasunában eltöltött szezon nagyon jól sikerült Ibrának, 22 meccsen 7 gólt lőtt, amiből 6 első gól volt, és egy sem volt tizenegyes. Az Osasuna a szezon végén a nagyon előkelő 7. helyet szerezte meg, nem is csoda, hogy játékosaikat jobb anyagi helyzetben levő klubok csábítgatták. A pamplonaiakat akkoriban nagyon nem vetette fel a pénz, Baldét csak 10-15 százalékos fizetéscsökkentéssel tudták volna megtartani, amibe érthetően nem ment bele, így elvitte a Kuban Krasznodar 4 millióért. Ott éppen Pet Rescue volt az edző, bár alig egy hónap közös munka után lelépett a Dinamo Moszkvához. 

Oroszországban nagyon nehezen szokta meg a telet, és a rengeteg utazást, az elmúlt 4 szezonban 99 meccsen 28 gólt lőtt és 11 asszisztot jegyzett, 12 sárgával, piroslap nélkül. Ez veretes teljestmény, figyelembe véve, hogy azzal a Djibril Cissével is kellett a kezdőbe kerülésért versenyeznie, aki Eb-t nyert a franciákkal. Baldé 4 poszton is játszott, bevethető volt jobb oldali középpályásként, jobb-, és balszélsőként, illetve eredeti posztján, csatárként is.

A tavalyi szezont a Reims együttesénél töltötte, ahol nem igazán váltotta meg a világot, sőt talán ez volt élete első egyértelműen rossz szezonja. 21 meccs, 2 gól és 4 gólpassz 1184 perc alatt. Nem lehetett egyszerű a beilleszkedés, egy kelet-európai EL-együttesből egy fizikális, durva focit játszó liga alsóházába igazolni biztosan nem könnyű.

IBRAHIMA ABDOULAYE BALDÉ

Született: 1989 április 4., Pikine
Állampolgárság: szenegáli
Poszt: csatár
2006–2007 Argentinos Juniors
2007–2008 Veléz Sarsfield B
2008–2011 Atlético Madrid 22 meccs / 3 gól
2010–2011 Numancia (kölcsönben) 19 / 6
2010–2012 Osasuna 23 / 7
2012–2016 Kuban Krasznodar 99 / 28
2016–2017 Stade Reims 21 / 2
Válogatottság: Szenegál felnőtt 3 / 1

Baldé egy nagyon gyors csatár, akinek a legerősebb tulajdonsága az első labdaérintése. Nagyon jól helyezi a labdákat, borzasztóan agilis, kiválóan helyezkedik és lő is. A román liga szintje az ő játéktudásához képest valószínüleg nagyon lent van, remélem motivációs gondjai nem lesznek. Egy echte izomcenter, ennek minden előnyével és hátrányával. Ezen a poszton, ebben a szerepben Romelu Lukaku a legjobb a világon, rá kell gondolni, ha hasonltani szeretnénk valakihez a világfutball elitjéből. Amiben Baldé egyértelműen gyenge az az összjáték. Ő az a csatár, akit ki kell szolgálni, ha eljuttatod hozzá a labdát, akkor szerez egy gólt, viszont nem fog labdát szerezni, kitenni szélre, és odaérni a beadásra, ahogy Vera tette azt szombaton. Ha Állatmenhely megtanítja erre is, akkor csak 1-2 évig lesz nálunk, mert valaki el fogja vinni. 🙂

A kérdés persze az, hogy hova, ki helyett érkezett a csapathoz. Ő vagy Urko Vera? Ami engem illet Urko Vera. Lehet, hogy nem fejez be olyan jól, és nem olyan jó toronycenter, mint Baldé, viszont összjátékban jobb, az pedig fontos lehet. Ami viszont fontos, hogy Baldé bevethető jobbszélen, ahol elég harmatosak vagyunk. Ha Pet Rescue folytatja a 4-5-1-et, akkor Baldé érkezéséve, támadásban lehet 2 csatárunk, miközben védekezésben egy. Az ő érkezése vagy Bokilának nagyon rossz hír, vagy Nouviernek, de a legvalószínűbb az, hogy mindkettőnek.

A keret ebben a pillanatban, ezekkel a játékosokkal és ezzel a formációval elvileg elég erős ahhoz, hogy bentmaradjon a Serie A-ban, de lehet hogy a Bundesligában is. A bajnoki versenyben való részvétel az utolsó fordulóig lassan minimális elvárás lesz. Olyan mélységű keret jött most össze Kolozsváron, amit a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.
Azt hiszem a helyére került az utolsó puzzledarab. 

Asztaltársak, jó szurkolást és kellemes szezont kívánok! 🙂