Ennek a posztnak a java már egy hete megíródott, csak éppen a feltöltése előtt jött a hír Laci kirúgásáról, ami az élettől is elvette a kedvünket, nem csak a blogolástól. Pet Rescue egyelőre még nincs, három új játékost és öt távozót viszont már bejelentett Mureşan (még) elnök. És megvan az első edzőmeccs időpontja is: június 21-én Brassóban a Sepsi OSK ellen.

A három új játékos közül a két románnak köze van Kolozsvárhoz, Alexandru Vlad az Ardealul focisuli nevelése, a Coman gyerek pedig 2014-ig egyenesen a CFR utánpótlásában tolta. Az időközben felbukkant további pletykákban a közös elem, hogy válogatott szintű veteránokról (Săpunaru, Hoban) szólnak, igazán logikus erősítésként csak Lung jr. neve merült fel.  

A hivatalosan távozók listája egyelőre a vártnál rövidebb, egyértelmű veszteségnek csak Larie számít, főleg hogy riválishoz ment ingyen. Tînc már egy éve csak ballaszt volt, János Károly és Bud menni akart és a tavaszi játékuk alapján nem is marasztalták őket, Gomelt pedig kölcsönben volt. Răzvan Zamfir és a Bari kapcsolatát ismerve ő akár még vissza is kerülhet a Fellegvárra. A lejárt szerződésűek közül nem esett szó Romanról és Vâtcăról, valamint Túlóra Lopesről. Csak nem kínálták meg a hebrencs portugál futógépet egy új szerződéssel?

ALEXANDRU NICOLAE VLAD

Született: 1989 december 6., Máramarossziget
Állampolgárság: román
Poszt: balhátvéd
2004–2008 FC Ardealul
2008–2009 Internaţional Curtea de Argeş
2009–2011 Săgeata Năvodari 4 meccs / 1 gól
2011–2013 Pandurii Târgu Jiu 62 / 0
2013–2017 Dnipro Dnipropetrovszk 50 / 0
Válogatottság: Románia felnőtt 1/0

Pálfi asztaltárs értékelése: El sem tudom képzelni, hogyan igazoltunk le egy Európa-Liga döntős Dnipro-játékost, de örülök, hogy megtettük. Ezzel Lariét pótoltuk is, még kell egy belső védő (remélem Balics). Ez az igazolás számomra világosan jelzi, hogy nem bohóckodni akarunk jövőre.

URKO VERA MATEOS

Született: 1987 május 14., Barakaldo
Állampolgárság: spanyol
Poszt: center
1996–1997 Santutxu FC
1997–1999 Athletic Bilbao
2001–2003 Lezama
2003–2007 Santutxu FC
2007–2008 CD Laudio           
2008–2009 Portugalete 1 / 1
2009–2010 SD Eibar B
2010–2011 SD Lemona          
2011 Athletic Bilbao 5 / 1
2011–2012 Hércules Alicante   34 / 13
2012–2013 SD Ponferradina 18 / 2     
2013 AD Alcorcón 9 / 1          
2013–2014 SD Eibar   33 / 6
2014–2015 CD Mirandés 41 / 20       
2015 Jeonbuk Hyundai 1 / 1
2016 Osasuna  19 / 3
2016–2017 SD Huesca           
2017 CD Mirandés 14 / 5

Pálfi asztaltárs értékelése: kellett egy befejezőcsatár és a baszk tökéletes erre a szerepre, ezért is tettem második helyre a pletykás posztban. Örülök neki.

MARIUS COMAN

Született: 1996 július 31., Felsővisó
Állampolgárság: román
Poszt: csatár
2014-ig CFR U19
2014–2015 Nagybányai FCM
2015–2016 Bucovina Pojorăta 29 / 11
2016–2017 Academica Clinceni 28 / 8

Pálfi asztaltárs értékelése: Tény, hogy 20 évesen szép mutatói vannak, jól teljesített a másodosztályban, de nem örülnék ha kezdene. A Liga 2 nagyon távol van a Liga1-től, az hogy jól teljesítesz az előbbiben, nem jelent semmit az utóbbira nézve. Abból a szempontból pozitív igazolás, hogy a többi csapat valószínűleg nem fog tudni ennél jobb ifijátékost szerezni.