Klasszikus interjú mindezidáig nem volt a blogon, most erre az útra is rálépünk. A román futball térképének átrendeződéséről írt posztunk kapcsán az okokra is kíváncsiak voltunk, ezért kifaggattuk a témával rendszeresen foglalkozó dr. Péter László (fotó) sportszociológust, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát.

Egyre többen hiányolják az ún. „hagyománycsapatokat” a román futballból, elsősorban az első ligából. Van értelme egyáltalán hagyománycsapatokról beszélni?

Van. Természetesen attól is függ, hogy mit értünk hagyomány alatt. Ez egyszerűen akkor is lehet, ha egy csapat rendszeresen, hosszú ideig szerepel a bajnokság élvonalában, oda tartozónak gondoljuk, mert „régi alapítású”. De tradícióról beszélhetünk, ha egy csapat jól megragadható társadalmi csoportokhoz, esetenként intézményekhez kapcsolódik és a focirajongók is úgy azonosítják. Például egy acélgyár, aminek a munkásai a csapatot magukénak érzik, folyamatosan annak szurkoltak (Oţelul). Nálunk még az egyetem, valamilyen nagyvállalat vagy az állami apparátus illetve a hozzá kapcsolódott társadalmi kategória képezte a hagyományt: lásd a Steaua (katonaság), Craiova (egyetem), Rapid (állami vasúttársaság). De a tradíciót megalapozhatja egy elv is, mint például a nemzeti elv az egyetemi éthoszszal kiegészítve (U). Ezek mára megváltoztak, mert a csapatokat privatizálták, de ha a a klub életkora 50-60 vagy 100 évnél hosszabb és nagyobb városból való, akkor alapvetően kimeríti a hagyományos csapat definícióját. Ezek rögzültek a futballszerető nagyközönség fejében, adott város vagy városzrész kapcsán eszükbe jutnak. Rendszerint ha egy csapat régi, akkor valamilyen társadalmi-kulturális közegbe beágyazott és egy város(rész) magáénak érzi-tudja, erős kollektív-tudatot termel, akkor az hagyomány-csapat. Ha megnézzük a román foci történetét, mondjuk, hogy kik nyertek bajnokságot, akkor hagyományos csapatok nyerték hosszú éveken keresztül – kivéve nyilván Urziceni-t.

És most mégis háttérbe szorultak.

A hagyományos csapatok szimbólumértéke nagyon magas; ezekhez gazdasági, politikai és társadalmi érdekek kapcsolódnak. A mostani „felfordulást” a hagyományos csapatokhoz kapcsolható érdekcsoportok társadalmi térvesztése okozta hogy ezek a klubok lekerültek a porondról. Ha megnézzük a tulajdonosi körök pillanatnyi helyzetét, az esetleges szponzorizációs rendszert, akkor érthető, hogy a hagyományos csapatok jelentős része miért van nagy bajban. A korábbi támogatók mind anyagilag, mind – hogy úgy mondjam – személyesen nehéz helyzetbe kerültek. Egyrészt vagy börtönben vannak, vagy pedig kikerültek a politikai pixisből, mert a mai politikum már nem támogatja őket. Azt gondolom egyébként, hogy a hagyományos csapatok megszűnésének egyik oka, hogy Romániában gyakorlatilag most egy elitváltás zajlik. És ez látszik a csapatokon. Hiszen korábban a most teret vesztett elitcsoportok finanszírozták ezeket. Nem csak ők, de egy jó részük.

Ha hagyományokról nem is, de valamiféle identitásról beszélhetünk-e az „újgazdag” csapatok esetében?

Minden csapatnak van valamilyen azonossága, mert már a nevében is szimbolikusan megjeleníti működési helyének, a városnak vagy a településnek az identitását, esetleg a főszponzor nevét. Az igaz, hogy most jórészt klasszikus identitás nélküli csapatok dominálják statisztikailag a Liga 1-et, amelyeknek még nem volt ideje olyan típusú identitást és releváns közösségi jelentéseket létrehozni, mint amelyik már legalább száz évvel ezelőtt jelent meg vagy akár csak a második világháború után. A KVSC vagy Dinamo, illetve Voluntari vagy Viitorul közötti lényeges különbség az, hogy az előbbiek identitása időben világosan kikristályosodott az alapítók kiléte, a szurkolók köre és társadalmi rétegződési rendszerben elfoglalt helye-szerepe, a focimezőben elfoglalt szimbolikus pozíciója és súlya, nemzetközi és piaci értéke tekintetében, míg az utóbbiak estében nem vagy alig.

Míg a 2000-es évek sokáig a magánklubokról szóltak, most viszont egyre több az önkormányzati tulajdonban levő klub. Mi ennek az oka?

Az önkormányzati  csapatok története valóban egy teljesen más történet. Alapvetően mindig az aktuális helyi érdeket követő, helyi politikai körök biznisze. Ezt – ha őszinték vagyunk – teljes mértékben közpénzből finanszírozzák, direkt vagy indirekt módon. Hosszú távon nyilván megint bajokat fog generálni. Ha a DNA elkezdi ezeket is rendesen vizsgálni, akkor ők is nagy bajban lesznek. Mint ahogy egy korábbi hagyományos katonacsapat  – a szépreményű Marosvásárhelyi ASA, ami régen a helyi magyarok nemhivatalos csapataként futott –, a tavalyi szezonban önkormányzati pénzből működött és éppen most éli meg ezt a problémát. Ugyanis ezek a politikai szavazatszerzés eszközei, de a tévés jogdíjak révén még profitszerzésre is alkalmasak. Főleg kisebb városokhoz vagy akár falusi településekhez kapcsolhatóak. Egyébként a kisebb települések előretörésének egyik oka, hogy Romániában is végbement a szuburbanizáció, a nagyvárosok körül a tehetősebb emberek kiköltöztek vidékre, és az is igaz, hogy a helyi önkormányzatoknak nagyobb a mozgástere. Harmadsorban meg nyilván az van, hogy ha a hagyományos csapatok kikerülnek, akkor valakiknek a helyükbe kell kerülniük.

Ez a klubtípus főleg a Regátra jellemző, Erdélyben csupán Vásárhely és Temesvár működik közpénzből. Miért?

Véleményem szerint ott nagyobb az ilyen típusú politikai mozgástér. Mert ott jobban lehet „sunyizni”, ha ilyen nagyon csúnyákat akarunk mondani, és a népesség is fogékonyabb a foci mentén lekommunikált politikai ígérgetésekre. De mint jeleztem, ha egy település nagymértékben szuburbanizálódik, megjelenik egy felső középosztály, akkor a vezetés is érzi, hogy ezt szimbolikusan meg kell mutatni a nagyközönség előtt. Voluntari, Chiajna esetében tetten érhető ez is. Viszont például Urziceni igazából egy gazdasági projekt volt, Vaslui pedig részben az, részben meg, nem felejtjük, hogy a tulajdonos kötődött a sportághoz és az üzletének is reklám volt egyben.

Mert Erdélyben több az ellenzéki polgármester? Nagyvárad, Nagybánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó vagy Csíkszereda bőségesen áldoz a sportra, de nem a focira.

Igen. S meg nagyobb a politikai kontroll az önkormányzatokban, mert nagyobb ez kétségtelen. Ismét a ASA példa erre. Miközben – és teljesen jogos a kérdés és igaz is – más csapatsportokat egyébként mellbőséggel támogatnak erdélyi önkormányzatok. Presztízs okokból is, meg ha jól megnézzük ezeknek a csapatoknak jelentős része sikeres, de itt átláthatóbb a finanszírozási rendszer is. Kosárban, kézilabdában, hokiban vagy rögbiben, mind a férfi, mind a női ligában. Ami a fociban nem feltétlenül mondható el.

A külföldi tőke is elkerüli egyelőre a román futballt.

Nagyon fontos történet, hogy ha őszintén megnézzük azokat a próbálkozásokat, amelyek arról szóltak, hogy sikeres csapatok nagy nemzetközi szponzorokat keressenek, akkor a nagyobb cégek elzárkóztak. Pontosan azért, mert gyanították vagy tudták, hogy a futball a korrupcióval, a szürke gazdasággal szoros kapcsolatban álló sportág. Szürke- vagy feketegazdaság… de maradjunk a szürkegazdaságnál, hiszen nagyon sok furcsa felállás volt; amikor bizonyos alapítványok működtették a klubokat vagy a focimeccs jogilag kulturális rendezvénynek volt besorolva. Egy sor ilyen dolog volt, ebből kifolyólag pedig a nagy szponzorok tulajdonképpen a korrupció gyanúja, a szürke gazdaság érzékelése miatt zárkóztak el a labdarúgástól.

Milyen hatással van a politika a futballban zajló elitcserére?

Elitváltás zajlik a gazdaságban és politikumban is, és a kettő szorosan összefügg,  mert a foci sok pénzbe kerül. Most amolyan légüres tér van, amit ki kell tölteni és ezt a kisebb városok helyi önkormányzatai, úgy tűnik, hogy presztízsokokból fölvállalják. Jövőre amúgy is választások lesznek… Az elitváltásról látható egyébként, hogy 2013 végén, 2014 elején a két nagy szervezet, a Liga, illetve a FRF vezetőit is leváltották. Nem hiszem, hogy ennek semmilyen köze ne lett volna a politikai kurzushoz. Sőt, Mitică Dragomirt egyértelműen politikai sugallatra váltották le. A FRF elnökét meg tudjuk, hogyan választották meg, a várományost két nappal a választás előtt zárták börtönbe, ami nyilván egyfajta folytonosságot is elvágott a Mircea Sandu-féle korábbi kurzussal. Általában véve a társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok és a labdarúgás között egy nagyon szoros  kapcsolat van. Mindig is volt, mindenhol van. A sport gyakorlatilag egy másfajta politika (lásd a bakui Európai Játékokat, de az Olimpiát is). Ezért ami a politikában, a gazdaságban történik az közvetlenül kihat a sportra is és kihat a legnépszerűbb sportra, a labdarúgásra. Ez látszik és emiatt ilyen szempontból mondhatni majdnem tragikus a helyzet, hiszen a tényleges tradicióval rendelkező csapatok egy jelentős rész nem első ligás.

A politikai rendszerváltáshoz képes negyedszázadot megkésett a rendszerváltás a labdarúgásban?

Részben igen, részben nem. Ha megnézzük a 90-es években megjelent focit támogató gazdasági  köröket, akkor nagyon bonyolult képet kapunk. Volt részvényes, volt finanszírozó, volt támogató, volt tulajdonos, volt patron és mindenik más rendszerben hitelezte a klubokat. A „tulajdonosi” elitek eltérő meggazdagodásának a megnevezései is visszaköszönnek ebben. Ha megnézzük az 1990 utáni privatizált, megszerzett, megkaparintott csapatokat, státusilag még intézményekhez kapcsolódtak, mert a törvény olyan volt. De hogy kié is volt valójában a klub, tehát hogy effektíve ki hozta a döntéseket, akkor a csapatok már ennek az újkapitalista rétegnek voltak a játékszerei. A Steaua, a Dinamo jogilag sokáig megmaradtak minisztériumi klubnak, de a menedzsment és a döntéshozás tekintetében az új autochton kapitalista elit kezébe kerültek. (Nagyon kevés klub működött valamilyen cél-racionális, globálisabb kapitalista logika és szervezés elvei szerint szerint; a szaksajtó sokáig a CFR-t annak tekintette, szerintem joggal). Ez az focit 1990 után megszerző és az őt kiegészítő, menet közben megjelelő elit cserélődik most le. Ha úgy tetszik, egy nagy felfordulás van, ami a focinak nem tesz jót. Olyan szempontból igen, hogy vélhetőleg kevésbé lesz korrupt, „blattos”, de a pénzügyi fluxusok, a finanszírozás problémái – tehát a külső társadalmi-intézményi folyamatok – gyakorlatilag közvetlenül kihatnak a játék jelenlegi gyakorlatára.

Meddig húzódhat el ez az elitváltás?

Eltart még egy darabig, a jövő évi általános választásokig mindenképpen. Azt hiszem, most egy átmeneti helyzetben vagyunk és hosszú távon az, hogy most sok ilyen kicsi vidéki csapat van az első ligában, egy átmeneti jelenség. Két-három szezon alatt az újabb gazdasági elit stabilizálódik, ez az DNA-s történet is lecseng, konszolidálódik egy új tulajdonosi kör és akkor, azt hiszem, a kicsi csapatok története is véget ér. Vissza fognak erősödni a nagyvárosok klubjai.