A szövetség ugyan Tudor mester idei első fellegvári delegálásával mindent megtett a Rapid megmentése érdekében, de a Vasutasnak ebben a szezonban többnyire előnyt jelentett az emberhátrány. Petrucci a legjobbkor vágta be első gólját, Tadé hússzal fejezi be a szezont, a 24 ponttal együtt a stadionba visszataláló közönség pedig biztosította az éremhez méltó hangulatot.
A bodza- és orgonaillatú Erzsébet úton felgyalogolva lehetett érezni, hogy ez a meccs nagyon más lesz, mint a többi tavaszi. A nyomasztó, letargikus hangulat eltűnt, vidám emberek trappoltak felfelé ünnepelni egy erőn és várakozásokon felül teljesítő csapatot. És ha lehet, temetni a bukarestieket, mert a két évvel korábbi zászlóégetés óta vége a vasutasok közti haverságnak. A gálameccs jelleget Camora díjazása emelte ki, jobb helyre nem is kerülhetett volna a szurkolók által megszavazott Év Játékosa-díj.
De az első félidő foci nélküli fociünnep volt. A CFR-nek jó volt a döntetlen is, ezért hagyta, hogy menjen előre a Rapid, csakhogy Doréval kontrafocit játszani túlságosan merész kísérlet volt Dicantól. Egy szót se szólhattunk volna, ha félidőben 3-4 góllal vezet a Rapid, csakhogy Mincă mindent védett – és ez konkrétan most öt hatalmas bravúrt jelentett. Szuper Márió bragai teljesítménye óta nem láttunk ilyen kapusteljesítményt, Daniel Niculae fejesére vagy Rui Miguel ollójára is oda tudott érni a másik sarokból.
A Vasutas csak a 25. perc táján kezdett el focizni, de Jakolis esése még nem ért büntetőt Tudornál. A Deac–Rui Miguel kakaskodásnál viszont egyből kiszórta a kapitányt, miközben a Rapid portugálja megúszta sárgával – micsoda véletlen a bukaresti bíró a bukartesti csapat meccsén. De szünetig jól kibekkelte a csapat, szünetben pedig Dican rendezni tudta a sorokat. És közben idén először Pászkányt is felfedeztük a VIP-páholyban.
A második félidőben pedig már jóval ritkábban jutott el a kapu elé a Rapid, Muniru labdaszerzéseiből pedig jöttek az egyre hatékonyabb kontrák. Petrucci lába pedig végre elsült (ezzel még egy palack whisky-vel nőtt az adósságunk Szőr Alkesz felé) , de előtte az a Jakolis–Doré–Tadé akció is minden pénzt megért. Păun beállásával még pörgősebb lett a csapat játéka, bár a fiatal balszélső kihagyta a meccslabdát. Larie lerántása viszont hozott még egy lehetőséget Grégory királynak trónja bebiztosításához – innen kezdve pedig már a közönségnek játszott a csapat. A kapkodó Rapid pedig hiába lődözött távolról, a becsületgólt csak Muniru ápolása miatti kettős előnyben tudta bekotorni, de már ez se számított. Egy hét múlva már csak egy statisztikailag fontos meccs lesz Craiován.
Így játszotok ti
Mincă 9 Kilenc lövésből nyolcat védett, ebből hetet bravúrosan.
Tânc 6 Harcosan játszott volt csapata ellen, de a két Oriol néha mögé tudott kerülni.
Larie 8 Erőlködés nélkül, elegánsan focizott, mindig időben odaért a labda környékére. A 11-es kiharcolása előtt volt egy pazarul végigvitt kontrája is.
Carp 6 Nehéz dolga volt Niculae mellett, a földön nem mindig tudta megállítani.
Camora 7 Csak a második félidőben volt területe rohangálni, addig csupán pontos szereléseket láttunk tőle.
Deac 5 Elvesztette a fejét, bár nem csak neki kellett volna elvinnie a balhét.
Muniru 8 Élvezte a focit, lendületesen vitte előre a támadásokat is a szerelések után.
Petrucci 6 Kemény labdaszerzések, pontatlan passzok és egy bombagól.
Jakolis 8 A csapat leglendületesebb támadója volt, mindkét gólt megelőző akció tőle indult.
A 80. perctől Csanturia. Nem sok vizet zavart, azon kívül, hogy a sorfalba lőtt egy szabadrúgást.
Tadé 8 Alázatosan a csapatért játszott, Deac kiállítása átment jobb oldali középpályásba, rengeteget segítve a védelmet. Aztán negyedóra alatt eldöntötte a meccset gólpasszával és a 11-es berúgásával.
Doré 5 Szokása szerint a középpályán forgolódott, egy fejesén kívül kapura veszélytelen volt.
A 66. perctől Păun 6. A szélen jól tartotta a labdát, de ziccerben túl sokáig gondolkodott hogy lőjjön vagy passzoljon.
Fotók: Riti József Attila
45 hozzászólás @ Búcsúgála
Egy ilyen meccs után az ember már sajnálja, hogy véget ér a szezon
Hát igen. Most nem kéne a szünet. Köszönjük CFR.
Szép volt fiuk
Harmadik hely!!!!!?????
Ez valami hihetetlen. Azt hittem , hogy ebben a szezonban csak a karorom marad (u kiesik, a juhok nem lesznek bajnokok stb). Igy mar nem erdekel a tobbi mit csinal :))))
Ha a kapus tartja életben a meccset több védéssel, akkor a védelem tagjai hogyan kaphatnak kiemelkedő osztályzatokat és jó szöveges értékelést (nem láttam a meccset)?
Úgy, hogy a bravúrok egy része távoli lövés védése volt.
Kedves HZOLI! Azért, ha ideje engedi, nézegesse néha ezeket a meccseket! Mert egy Vidi-meccs plusz egy Fradi-meccs, a kettő együtt, olykor kutya izéje, ahhoz képest amit ezek a kolozsvári (KVSC-s) focisták művelnek sokszor!
Ha meg nem nezi, akkor meg minek a komment, csak hogy teljen az oldal?
Hát igen,olyan szólót amit Larie fél gőzzel is véghez vitt,a végén a mezénél fogva teperték a földre,ami 11-t ért,na olyat Juhász Rolitól,vagy legyen az bárki a Vidi v. a Fradiból egyhamar biztosan nem látunk.Sajnos,de itt tart a magyar foci.Ráadásul Larie még csak nem is válogatott.Szerintem,egyesek csak irigységből „nem” látják a KVSC meccseit.
Szerintem meg simán felteheti a kérdést (lám, megkapta a választ rá: a Bmiky-é volt a legtisztességesebb). És simán joga van nem látni a meccset. Én sem láttam, sem a lelátóról, sem a tvben, mégsem érzem egy cseppet sem rosszul magam; az éppen aktuális életeseményem akármilyen klub akármilyen meccsénél fontosabb. És mivel nem tudjátok, hogy ki miért tudta vagy nem tudta követni, ezért egy kicsit (parasztság áthúzva) illetlenség leszólni bárkit is, vagy valamilyen vélt kategóriába belesorolni.
Van igazság abban amit Előd mond,ezért elnézést kérek HZolitól,amiért ennyire elragadott a hév.
Elsőre úgy gondoltam,hogy egyből a lecsóba csap,de nem,mivel az első reakciója tényleg az volt,hogy gratulált a csapatnak a 24 pont visszaszerzéséért.Ezennel én is gratulálok a bajnoki címükhöz.Hajrá a BL-ben!
Az első félidőben még nem zárt jól a védelem, jöttek is a Rapid helyzetei, de a második félidőben emberhátrányban hatalmasat küzdött a csapat, nem hagytak területet a bukarestieknek, magabiztosan működött a hátsó alakzat. A gólt kettős emberhátrányba kapták a fiuk, Muniru ápolása miatt, ezt igazán nem lehet felróni nekik. Szóval főleg a második félidőben nyújtott meggyőző teljesítménynek köszönhetően jogosak az értékelések. 🙂
Ha már a bíró szóba jött. Roppant morcos és komikus figurának láttam egyszerre. Ahogy eltette a piros lapot Deac kiállításánál bal kezével a jobb farzsebébe az fenemód röhejes volt.
Az első félidő: Minca-Rapid 0-0. Meg az említett 25. perc: egy percen keresztül tüzeltünk a Rapidra.
A második félidő: Minca, Muniru, Jakolis, Tádé tengely hozta a győzelmet. A két utóbbi futásteljesítménye káprázatos volt. De említhetném Petruccit (ilyen jól még nem játszott), akinek még a 94. percben is volt ereje 4 rapidost kicselezni.
Nem mondanám erőn felülinek a csapat teljesítményét, inkább azt, hogy fizikailag hihetetlenül jól felkészítettek a játékosok (hála Ferinek).
Camora is persze megérdemli a kitüntetést és Gregory a gólkirályi címet (mert ő nem csak gólokat tud szerezni, hanem egy-két tucat másodpercen belül képes jobb hátvédet és jobb szélsőt is játszani!).
Nem lehet elégszer dicsérni a csapatot, amin átmentek ezek a fiúk tavasszal. Le a kalappal!!! Valahogy együtt kellene tartani őket!
a csapat erőnléte elsősorban Mathias Grahe érdeme, akit még Miriuta hozott ide erőnléti edzőnek
En meg mindig a tegnapi nap hatasa alatt allok (nem a palinka miatt). Hatalmas pozitiv energiakat szabaditott fel bennem, nagyobbakat, mint az utolso ket bajnoki cim is talan, vetekedve a feljutas elmenyevel es az elso bajnoki cimmel. Csatolva jott a szemetesek kiesese, az Arenabol valo kitiltasa.
Látom már kétségbeesetten probállod kiprovokálni reakciómat:)
Én nem vagyok az az ellendrukkerek típus tisztetelem azt amikor egy szurkoló nehéz idöszakokban van. Se a kupagyôzelmünk után és a Morar gólja után se trollkodtam itt pedig a meccsek előtti szájkaráték után jogosan tehettem volna.
Na de végülis mi még mindig egy trófeáért megyünk Bukarestbe azután meg jöhet egy új kezdet.
A Vasutasnak meg sok sikert kívánok jövőre a hibridcsapatok bajnokságjában ahol egyetlen szimpatikus és normális csapat sem marad.
Paszkany még egy évig bezsebelheti a tv jogokat ha lesz egyáltalán aki egy cfr-Voluntari / Chiajna/ Hagi akadémia meccsre még fizetne valamit.
A donton nulla eselyetek van.amugy ha annyira budos nektek ez a hibrid bajnoksag, akkor miert kovettek tegnap is szamonkeres celjabol a jatekosokat a szurkoloitok? Plusz nem tudom hogy vagy te ott messze foldon, de itt az us kollegaid melysegesen el vannak keseredve.
Veletek ellentétben mi akkor is nyerünk ha kikapunk:)
….koperecki
es kikapni is szandekkal kaptok ki, hogy „nyerhesssetek”, nem?
Savanyu a szolo?
Te Koperecki (az „úr” elmarad mert látom nem tudod emelt fővel elviselni a végzetet)vége a bajnokságnak, ideje lenne távoznod a http://www.ucluj.ro oldalra. Nem vagy te buta,csak ALJAS ember !
Nem kene lealjasozni, csak szorakozik velunk, hergelodik mi meg vesszulk a lapot. A sajtjai kozt bujkalnia kell, nehogy kideruljon, hogy magyar, azert ide latogat szivesebben.
100-szor megigertem magamban, hogy el sem olvasom, amit ir, de oly nehez….
Ugy latszik a TAS igazsagosztasa elvette az eszem, oda jutottam, hogy vedem Koperecki urat??????
Persze, persze! Csak az egyszerű ember az első számú edző nevével fémjelzi a többi edző munkáját. (Mellesleg a kapusedző sem lehet szakmailag akárki!)
hát a kapusedző évekig Horia „Il Dio” Carlan volt, aki kb 30 évet volt a klubnál, előbb örök cserekapusként, aztán ifi-, majd kapusedzőként. Aztán ő elment Lacival Győrbe, most egy Moldovan nevű, számora ismeretlen arc a kapusedző.
Oszinte tisztelet Carlannak, de szerintem melysegesen banhatja, hogy elment, nehany Judas ezustert eldobott 30 ev huseget. Igaz akkor, nem sok penzt mertunk (mertem) volna feltenni arra, hogy vegul dobogosok leszunk, vagy hogy egyaltalan leszunk…
Arnika,gratulalok neked.Ha a csapat kapusnelkul marad,szerintem read szamithat.Gyonyoruen kaptad el Larie polojat,szep volt nezni milyen biztos kezzel tartottad vissza a polot.Gratula.:-))
Arni es nem Arnika 😀 amugy nagyon nyujtoztam erte:))
Azt hiszem a Vasarhely meccsere talaltak ki a „jol tokon rugtak magukat” szakkifejezest…
Azt hiszem, már csak mi segíthetnénk a Vásárhelyen, ha játszanánk még a Gyapjasokkal. Jól elvernénk őket akár a kies (bocs, KEG, hogy eloroztam ezt a jelzőt!) bukaresti pusztában, akár a Fellegváron!
De legyünk őszinték. A Vásárhelytől ez is nagyszerű teljesítmény, amit elértek!
Kettő erdélyi csapat az első háromban! Jó lenne, ha a Vásárhelyből is foci fellegvár válna. Csak az a baj, hogy minimum kettő erdélyi csapat ki is esik!
Ne vicceljen Takács úr! A cfr 2005-ben verte meg utoljára a stelit:)
Maga meg Koperecki ur 40 ev mulva (adja Isten, hogy megelje azt a szep kort) is a Morar goljat fogja emlegetni: draga ukunokaim, 15-ben amikor utoljara vertuk meg a vasutasokat olyan szep golt lott a Morar baloldalrol az utolso percekben… Kar, hogy Ti egy ilyen gyozelmet mar nem erhettek meg, mert mar nagyok vagytok, elmultatok 10 evesek….
Koperecki „U”r! Ezentúl én is másképp tekintek magára, ha magának bujkálni kell az „U” drukkerek között a magyarsága miatt. Itt akkor otthon van! Mert a rendes magyar ember (mint eme társaság minden tagja) az anyatejjel szívja magába a toleranciát, a megértést, az együttérzést, stb.
Maga nagyon rendes ember Takács úr, de ne vegye ezeket a kamaszokat itt komolyan. Csak ugratják magát:)
Minden elismerésem a CFR-nek, akik ilyen korrupt mocsárban tudnak helytállni, mlg akkor is ha nincs elég pénz.
Tudor biró már rég elismerte utálja a CFR-t.
Semmi gond, mi is utáljuk a pofátlan itéleteit és még akkor finoman fogalmaztam.
Azt hittem az Old Trafford-on volt a CFR csúcspontja, de el kell ismerjem, hogy ez a csapat sokkal többet tett le az asztalra.
Köszönöm szépen a fiúknak, a vezetőségnek és nektek CFR drukkereknek ezt az évet!
Tiszteletem.
A tippeléshez az utolsó forduló műsora:
V.27.
16:45 U Cluj – Ceahlăul
16:45 FC Rapid – Pandurii
18:45 FC Brassó – Gaz Metan
18:45 Chiajna – Petrolul
V.28.
20:00 CSMS Iași – Steaua
20:00 Vásárhely – Oțelul Galați
V.29.
18:30 FC Botoșani – FC Viitorul
21:00 Dinamo – Astra Giurgiu
V.30.
18:00 CS U Craiova – KVSC
A tippverseny állása:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1395274160795179&l=5cbc44f176
Hm,szerintem ti csaltok.:-)))
V.27.
16:45 U Cluj – Ceahlăul 1-2
16:45 FC Rapid – Pandurii 2-1
18:45 FC Brassó – Gaz Metan 0-1
18:45 Chiajna – Petrolul 2-1
V.28.
20:00 CSMS Iași – Steaua 1-3
20:00 Vásárhely – Oțelul Galați 2-0
V.29.
18:30 FC Botoșani – FC Viitorul 3-1
21:00 Dinamo – Astra Giurgiu 2-2
V.30.
18:00 CS U Craiova – KVSC 1-2
V.27.
16:45 U Cluj – Ceahlăul 1-1
16:45 FC Rapid – Pandurii 1-2
18:45 FC Brassó – Gaz Metan 1-2
18:45 Chiajna – Petrolul 0-1
V.28.
20:00 CSMS Iași – Steaua 2-1
20:00 Vásárhely – Oțelul Galați 4-0
V.29.
18:30 FC Botoșani – FC Viitorul 2-1
21:00 Dinamo – Astra Giurgiu 2-3
V.30.
18:00 CS U Craiova – KVSC 0-1
V.27.
16:45 U Cluj – Ceahlăul 0-0
16:45 FC Rapid – Pandurii 1-2
18:45 FC Brassó – Gaz Metan 0-0
18:45 Chiajna – Petrolul 1-2
V.28.
20:00 CSMS Iași – Steaua 0-2
20:00 Vásárhely – Oțelul Galați 1-0
V.29.
18:30 FC Botoșani – FC Viitorul 1-0
21:00 Dinamo – Astra Giurgiu 0-2
V.30.
18:00 CS U Craiova – KVSC 0-1
U Cluj – Ceahlăul 0-1
FC Rapid – Pandurii 2-0
FC Brassó – Gaz Metan 1-1
Chiajna – Petrolul 1-0
CSMS Iași – Steaua 0-3
Vásárhely – Oțelul Galați 4-0
FC Botoșani – FC Viitorul 3-1
Dinamo – Astra Giurgiu 4-3
CS U Craiova – KVSC 2-0
V.27.
16:45 U Cluj – Ceahlăul 4-1
16:45 FC Rapid – Pandurii 1-1
18:45 FC Brassó – Gaz Metan 0-2
18:45 Chiajna – Petrolul 2-1
V.28.
20:00 CSMS Iași – Steaua 0-1
20:00 Vásárhely – Oțelul Galați 7-1
V.29.
18:30 FC Botoșani – FC Viitorul 1-0
21:00 Dinamo – Astra Giurgiu 1-3
V.30.
18:00 CS U Craiova – KVSC 0-2
Pingback: Kolozsvári Vasutas – Jókor jött edzőváltás
Pingback: Kolozsvári Vasutas – Bajnoki meccs kupával