paszkany_muresan_gadola2KEG kollégával végigültük az immár saját elmondása szerint nem tulajdonos, csak szurkoló Pászkány Árpád, valamint a kövér Mureşan és Gadola sajtótájékoztatóját, amelyből sok minden kiderült a klub terveiből. És azt se volt túl nehéz kikövetkeztetni, amit nem akartak elmondani. Ami biztos: a csapat hivatalosan is benevezett az Európa Ligába. A hajtás után további  jó és rossz hírek, a véleményünkkel megfűszerezve.

1. A hivatalos változat: Pászkány már januárban átadta a részvényeit egy cégcsoportnak, amelyet azonban nem nevezett meg, de elismerte, hogy ezek közül néhányban érdekelt. Az átadás feltétele volt, hogy ez a cégcsoport a következő tíz évben garantálja a klub működését. Ugyanakkor tovább keresi a kiugró nemzetközi sikerhez szükséges pénzt Kolozsvárra hozó “kínai sejket”, bár hivatalosan immár semi köze a CFR-hez. A klubnak jelenleg 29 részvényese van, közülük senkinek nincs abszolút többsége.  

Szerintünk: egyértelmű, hogy a klub továbbra is az Árpi játékszere marad, a stratégiai döntéseket ő hozza meg. Ennek legbiztosabb jele, hogy a tavasz folyamán a távozását is meglebegtető kövér Mureşan marad az elnöki székben. Nem egészen tiszta viszont, hogy a tévés jogok megszerzése miatti érdekellentét feloldására kellett ez a lépés, vagy más okok vannak a háttérben. Mivel a részvényeit gyakorlatilag haszonbérbe adta, Pászkány bármikor visszatérhet – ebben a tekintetben J. R. Ewing klasszikusát idézte: “Never say never!” Mindenesetre sok szeretettel küldjük Árpinak az LGT Kinn is vagyok, benn is vagyok című slágerét.

2. A hivatalos változat: a következő szezonban az Energobit lesz a mezszponzor, de Ştefan Gadola nem volt hajlandó elárulni, mennyi pénzzel szállnak be a költségvetésbe. Mindössze annyit mondott: a támogatás mértéke attól is függ, bejut-e az Európa Liga csoportkörébe a csapat.

Szerintünk: jó tudni, hogy ezek alapján tényleg fontos lesz a nemzetközi kupaszereplés a csapatnak, miután korábban magasról tettek az EL-re.  

paszkany2014

Fotók: Manases Sándor

3. A következő szezonban 6-7 millió lesz a klub költségvetése, de ezt nagyjából ki is kell termelnie. Fizetési plafon nincs, de az új játékosok mesze nem kapnak annyi pénzt, mint a korábbi sztárlégiósok. Miriuţă Laci marad az edző, a keret magját mintegy 16 profi játékos alkotja, melléjük jönnek a saját nevelésű ifik. A nyári szünetben 5 játékost akar igazolni a klub, részben románokat, részbena  megszokott spanyol-portugál vonalon. Az edzőtábor ezúttal Telkiben, a magyar szövetség edzőközpontjában lesz, a felkészülési meccseken is a Bohócligából jönnek majd az ellenfelek.    

Szerintünk: ha ez az összeg valós, akkor a klub reálisan felmérte a bevételei lehetőségét, és nem akar többet költeni. A nullszaldóhoz viszont el kell érni az EL csoportkörét vagy minden piacképes focistáját eladnia. A magyarországi felkészülés csak részben spórlás, viszont jól kihasználja Laci kapcsolatat-rendszerét.  

4. Nyolc játékos távozik, a lejáró szerződésű Maftei, Rada, Piccolo, Batin és Rui Pedro közül senkit sem akar megtartani a vezetés. Csanturia megy a Hellas Veronához, Gabionetta kölcsönből vissza Pármába, Maah szerződését pedig felbontották. Az élő szerződésű játékosok csak a klub számára nagyon előnyös ajánlat esetén távoznak.

Szerintünk: Érdekes, hogy nem esett szó a szintén kölcsönben itt levő Djokovicról. Laci hiába szerette volna megtartani legalább Mafteit és Radát, most egy teljesen új védelmet kell építenie. Vasi nagyon hiányozni fog. Nagyon nem értjük az okokat, Rada például a kimondottan alacsony fizetésű játékosok közé tartozott. 

Tisztelt Asztaltársak, a cirkusz megy tovább!