acspoli_cfr_kodHa Aszklépiadész, a Kr. e. III. századi görög epigrammaköltő a temesvári lelátóról nézhette volna az ál-Poli és a KVSC összecsapását, dühében valszeg szóra sem méltatott volna bennünket, legfennebb a valóban róla elnevezett aszklépiadészi versszak képletét hagyta volna ránk legfölségesebb poétai dühében, ekképpen:

– – – υ υ – / – υ υ – υ –
– – – υ υ – / – υ υ – υ –
– – – υ υ – / – υ υ – υ –
– – – υ υ – υ –

Aki pedig nem érti, magára vessen, hiszen a foci még ennél is könnyebb. A pályán pedig csupán az utóbbiról lett volna szó. De mégsem az lett. Mint Móricka, aki komp akart lenni, de nem komp lett…

Áldott szerencsénkre, Berzsenyi Dániel személyében akadt magyar költő, aki már régen megfejtette számunkra Aszklépiadész fenti időmértékes dühét abban A közelítő télben, amely az esti temesvári vereséggel egybekötötten hozzánk is beköszöntött, hogyaszongya:

A hegy boltozatin néma homály borong.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
S most minden szomorú s kiholt.

Hát ez van, tisztelt Asztaltársak. Pontosabban: Most tél van és csend és hó és halál – ahogy Vörösmarty mondá az Előszóban. Ma este viszont ez lett a KVSC téli idényének utószava. A temesvári vereség nem csupán elmulasztott előrelépési lehetőség, hanem azt a keserű tapasztalatot erősíti, hogy a kihagyásaink után ismét pontrúgásból (megint szögletből!) kaptuk az egyetlen gólt. Sebünkre a magyar női kézilabda-válogatott sem hozott gyógyírt, hiszen drámai végszó után kiejtették őket a brazilok. Könnyű nekik, mert náluk most éppen nyár van, hogy főne fel tőle az agyuk…

Valljuk be, a temesvári összecsapástól komoly revansot vártunk: nem utolsósorban az őszi főlegvári lapözön miatt. És a hideg, illetve az egyre sűrűsödő köd ellenére nem indult rosszul a szekér. Maah már az első percben megszerezhette volna a vezetést, ha nem fejel alá Camora tökéletes beadásának. Grig mester egyébként merészet húzott: Rada vagy Piccolo helyett beállította Brandaót, Sepsit pedig behúzta középre, egy paraszthajszállal Djokovic mögé. Brandao sajnos hamar megszerezte – megérdemelten – az első sárgáját. A végjátékban szerzett második sárga viszont már az Astra-játékos fivérét, Găman bírót is minősíti (egyébként mit keres egy első ligás játékos fivére bírói mezben ugyanabban a bajnokságban?). A sípszó utáni labdaelrúgásokban ugyanis a temesváriak jeleskedtek inkább, de őket ezért nemigen „jutalmazták”. Arról nem is beszélve, hogy gólhátrányban Brandaónak semmi érdeke nem volt, hogy a labda elrúgásával húzza az időt… De spongyát rá, mondaná Virág elvtárs: ne nyissunk vitát.

A támadásaink korántsem voltak oly meggyőzőek, mint az előző két meccsen. A társaság meg-meglódult ugyan, de a lendületben nem volt elég kohézió. No meg ritmus: pedig az is kell ám az időmértékes verseléshez. És itt csak fociról van szó: elég lett volna csupán egyszer belekölteni azt a labdát Pap Eduárd kapujába. De valahogy semmi nem akart összejönni, és mikor már ott volt a levegőben, hogy ez nagyon valószínűleg egygólos meccs lesz, akkor jött Maftei monumentális kapufája. A fejéről a labda olyan szélsebesen csapódott a bal kapufa felső negyedére, hogy egy pillanatra megremegett a nézőtér, és a pályáról fél méterrel fennebb szállt a köd. De „hiába döngetek kaput, falat”, mondaná Ady, mert úgy tűnik, ez volt a fordulópont. Az ostobán kapott gól kapcsán még az sem vigasztalhat, hogy a végzetes szöglet megítélése részben bírói hiba volt, hiszen Szuper Máriót egyértelműen lelökték a hatoson belül, így nem tudta megfogni a labdát, hanem esés közben hárított szögletre. Ez pedig támadófault, ugyebár…

No de kérem, a KVSC nem takarózhat azzal, hogy a Temesvár ellen egy jogtalan szöglet megadása miatt veszítette el a 90 perces mérkőzést. Amely – helyesbítünk – nem volt éppen 90 perces, inkább olyan 75. Az utolsó negyedórát és a hosszabbítást ugyanis – emberileg teljesen érthető módon – közmondásos pofátlansággal szó szerint végigfetrengték Șunda sandán sunnyogó sunyi suhancai (csupán Székely Szabolcs műesése eredményezett sárgát), miközben az egyik ok nélküli fetrengőt (akire legfennebb csúnyán nézhettek a KVSC játékosai és máris vonítva elhasalt) felsegíteni szándékozó Djokovic kapta a lapot. Én leginkább attól tartok, hogy e vereség okán Mazsola (alias Tádé) meg a róka fogta Chuka még visszakerül a kezdőbe. Jujj…

A további értékelés helyett egyelőre hadd vigasztaljuk magunkat Winston Churchill 1942 novemberében, karakteres brit affektáló arroganciával elmondott szavaivalNos, ez nem a vég, sőt: még csak nem is a vég kezdete; de talán ez a kezdet vége.

Így játszotok ti
Felgueiras 6. Sok dolga nem volt, amit tehetett, megtette (a gól előtti szögletnél még fektében is hárított).
Maftei 6. Hasznosan játszott, és meglehetősen pontosan. A dicsőségtől (és valszeg az egész csapatot a győzelemtől) a temesváriak kapufája fosztotta meg.
kicsi_sargalap Cadú 6. A védekező munkájával nem volt baj, és a támadásoknál is igyekezett segíteni.
kicsi_sargalap kicsi_poroslap Brandao 4. A védelmi munkája messze lemarad Piccolo teljesítményétől. Azonkívül a Temesvár ellen nem illik már a 8. percben sárgát kapni.
kicsi_sargalap Camora 7. Ha az első percben esett pazar beadását Maah befejeli, Aszklépiadész és Berzsenyi valszeg kimaradnak a mai posztból.
kicsi_sargalap Sepsi 5. Inkább a meccshiány látszik rajta, nem az akarás. Nagy hibákat nem követett el, de a támadásoknál nem sok hasznát vehettük.
kicsi_sargalap kicsi_le Djokovic 5. Az előző két meccsen ő is jobb volt, mint most.
kicsi_fel A 66. perctől Voiculeț 5. És most megint kezdjem siratni Renant?
Deac 6. Most is küzdött, nem túl nagy sikerrel. A gólban annyiban volt benne, hogy nem figyelt eléggé a kipattanóra, így Boldea előtte ért a labdához.
kicsi_sargalap Rui Pedro 5. A 28. percben bé kellett volna lőni azt a ziccert (mégha éles szögből is). Ez nyilván Pap Eduárd dicsérete is…
kicsi_le Costea 5. A 23. percben ugyanúgy járt ő is, mint RP a 28.-ban. A végén lecserélte Grig. Ronny, gyere haza!
kicsi_fel A 74. perctől Hora 5. Eléggé kilátástalan helyzetben érkezett, és most nem tudott gólpasszt adni, pedig már Batin is ott volt a pályán.
kicsi_le Maah 5. A lelkesedésért és a küzdelemért talán megérdemelné a hatost, de csatár ennyit nem hibázhat. Egyet bé kellene már bogolni…
kicsi_fel A 70. perctől Batin 5. Nem sok vizet zavart, és ez részben a társak kritikája is.