A rájátszásban nincsen se könnyű ellenfél, se könnyű meccs, de azért valahol talán jó, hogy a bukaresti akolban lesz a Vasutas első fellépése a play-offban. A
Steaua FCSB ugyanis az elmúlt másfél évben már-már Dinamo-szintű kellemes randevúvá változott számunkra, Dican Feri után idén Miriuţă Laci is 4 pontot összehozott ellene az alapszakaszban.
Tovább →
Posztok innen: Egyéb
Rájátszás előtti erősorrend
Idén szerencsére nem kell az alsóházzal foglalkoznunk, a nagyok erősorrendjét viszont valamennyi szerkesztőnk megtippelte, volt, aki indokolt is a maga módján. A végére pedig egy-egy merész jóslatot is megfogalmaztunk a play-offal kapcsolatban.
Tovább →
A titokzatos cukrosbácsi: Abris Lelbach
Tisztelt Asztaltársak! Amint azt tudjuk, a KVSC adósságainak ,,köszönhetően” a szezon elején levontak 6 pontot a csapattól. Úgy néz ki, ez jövőre már nem történhet meg, hiszen egy múlt pénteki 5,3 millió eurós tőkeinjekció kihozza a klubot a csődvédelem alól. A milliók természetesen nem mannaként az égből hullottak alá, hanem (az első hírek szerint) egy bizonyos Abris Lelbach nevéhez köthetők. De ki is ez az ember?
Tovább →
Ez a harc más, mint a többi
„Még tíz győzelemmel egészen biztosan bajnokok leszünk” (KEG a kocsmában a Viitorul legyőzése után)
„Előbb a play-off, aztán a fuck off’” (Rátgéber László kosárlabda-edző)
„Nincs olyan, hogy holnap” (Bordás őrnagy – Tűzvonalban)
Tovább →
A változás szele
Jó lenne tudni, hogy a csapat eddigi szereplése, a play-off reménye, a kellemes tavaszi idő vagy az új befektetőről szóló hírek csaltak ki közel tízezer nézőt a Fellegvárra? Mindenestre jó volt körbenézni a tribünön, és látni, hogy feltűnően sokan voltak a VIP-zónában is, de még jobb volt látni, hogy a csapat úgy verte el az éllovast, hogy a rájátszásba jutás egyetlen percig sem fogott veszélyben.
Tovább →
Tilos döntetlenre játszani
Egyetlen pont kell a biztos play-offhoz a Vasutasnak, ugyanakkor mondjuk ki nyíltan: egy pont nem elég vasárnap este a Viitorul ellen. Bevisz ugyan a legjobb hat közé, de istenigazából csak az éllovas elleni győzelem jellezné a többieknek: a CFR számára csak eszköz, és nem cél a felsőházi folytatás.
Tovább →
27 forgatókönyvből 26 jó nekünk
Az Astra jászvásári győzelmével újabb egyenlet oldódott meg a Liga 1 rájátszásának bonyolult matekpéldájában, így az alapszakasz utolsó fordulójára már csak egyetlen kérdés maradt: a CFR (40 pont), Craiova (40), Medgyes (39) és Dinamo (38) alkotta négyesből melyik csapat marad ki a felsőházból? Vasárnap este fél 11-re ez is kiderül.
Tovább →
Deus ex machina
Az Odüsszeia végén az ithakabeliek már-már bosszút állnak Odüsszeuszon, amikor az égből megjelenő Pallasz Athéné megfékezi őket: a békekötéssel együtt a győzelem Odüsszeuszé marad. Ezt hívják „Deus ex machina” (Isten a gépből) jelenetnek: pont olyannak, amilyen Peteleu gólja volt a Jászvásár ellen.
Tovább →
Még mindig korai számolgatni
Másfél forduló és egy korábbról elmaradt meccs van még hátra a Liga 1 alapszakaszából, és ezek kétharmada, összesen nyolc mérkőzés lehet még hatással a rájátszásért folyó harcra. Öt csapat harcol továbbra is négy helyért, de ami a Vasutas számára a legjobb: sorsa még mindig kizárólag a saját kezében van.
Tovább →
Klublicencről és befektetőkről
Nagyon úgy tűnik, hogy a Vasutas klubvezetése nemcsak válságmenedzselésben, hanem hírszerzésben is kiváló. A szövetség licencbizottságának keddi döntése ugyanis megmagyarázza, miért is lett sürgős a klub minél előbbi kivezetése a csődvédelem alól, egyelőre homályban maradó „befektetők” segítségével.
Tovább →