Posztok innen: Egyéb
Így láttuk 2017-et: felkelt a napunk
Évet értékel a blogszerkesztőség, Tisztelt Asztaltársak, ezúttal mindenki saját szubjektív véleményét osztja meg, de várhatóan a karácsonyfa alá megérkezik majd az őszi szezon objektív, precíz statisztikai alapokon nyugvó kielemzése is. Szokás szerint minden szerzőnk ezúttal is ugyanarra a 11 kérdésre válaszolt.
Tovább →
Az egyik szemünk sír, a másik üveg
Nyugalmas helyett kissé zaklatottra sikerült az év utolsó bajnoki meccse, Tisztelt Asztaltársak. Pedig nem ez volt a fiúk eddigi legrosszabb meccse, igaz a védekezésünk ezúttal nem feltétlenül állt minden esetben a helyzet magaslatán. Szerencsére a poszt megírását reggelre halasztottam, így hideg fejjel már kevésbé tűnik drámainak helyzet. A félig üres, illetve félig tele pohár dilemmája esetünkben ismét aktuálissá vált. Ha azt vesszük, hogy vereséggel tér haza a csapat az oltyánok földjéről, akkor a képzeletbeli poharunk félig üres, de ha eszünkbe jut, hogy ennek dacára az első helyről várja a februári folytatást a KVSC, akkor azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a pohár félig tele.
Tovább →
Nyugalmas vakációra várva
Románia legújabb stadionjában zárja az évet a CFR, nemcsak a Craiova csapatával, hanem 17-18 ezer oltyán hangerejével is meg kell majd küzdeni a pontokért. A CSU számára élet-halál kérdés a meccs, ha a juhok után a másik rivális is veri őket hazai pályán, akkor nagyjából kiszállnak a bajnoki címért folyó harcból.
Tovább →
Kinek adjuk meg a lehetőséget, hogy bajnok lehessen velünk?
Tisztelt Asztaltársak! A fellegvári madarak azt csiripelik, hogy a Karácsony alkalmából új Apple-termékkel lepjük meg Békakil urat. iPod, iPhone és iPad után most iGazolást kap a fa alá. Reméljük nagyon fog gazolni szegény, mert csúcsminőséget szerződtetünk.
Tovább →
A rájátszás már megvan, de az ellenfelek nem rajtunk múlnak
Öt fordulóval a vége előtt matematikailag is biztossá vált, hogy a CFR idén is a rájátszás felsőházában játszik majd tavasszal. Korábban ilyen hamar még egy csapatnak sem jött össze, az előző két szezon alapszakasz-győztese, az Astra és a Viitorul is a 22. forduló után szerzett behozhatatlan előnyt a hetedik helyezettel szemben.
Tovább →
Volt buli Boli nélkül is
Tisztelt Asztaltársak, tartozunk egy vallomással: az idei utolsó hazai bajnoki meccsünk előtt kizárólag Bogrács Huba fogyasztott alkoholtartalmú italokat, ezt ugyanis Miki és jómagam is elmulasztottuk. Lehet emiatt maradt ki ilyen sok gólhelyzet, a felelősség ránk eső részét természetesen vállaljuk. A KVSC győzelmét azonban így sem veszélyeztette semmi. A csapat az idény talán legjobb játékával lepett meg afféle szép évzáró ajándékként. Ennél simább 1-0-s meccset szinte csak szökőévente lehet látni.
Tovább →
Boli, lesz buli a Poli ellen?
Tisztelt Asztaltársak, a kezdőnkbe tévedő szélsők, Omrani fegyelmezettebb játéka és Boli kiváló teljesítménye, na meg a nyáj utolérhetetlen bénázása révén öt pont előnnyel várhatjuk az ACS Poli elleni hazai meccset. Sima papírformának tűnhet, de van azért néhány hátráltató tényező, amit érdemes figyelembe venni.
Tovább →
Kedd este 22:57-kor múlt 5 éve hogy Berci beverte az Vén Traffordon
A második csapat már lezárta az őszt
Kicsit hanyagoltuk az utóbbi időben a CFR II-t, ráadásul KEG cimbora nagy bánatára egy mesterhármasról is lemaradtunk a Liga 3 utolsó őszi fordulójában, amit Yasin Hamed lőtt pénteken, a tasnádiak elleni 6-1-es siker alkalmával. Egy őszi szezonértékelést azért megérdemelnek a fiúk.
Tovább →