Bogrács Huba, a bérelhető alteregó és időutazó kissé szédült. Kivételesen nem a fogyasztott alkoholmennyiség miatt, hanem azért, mert kissé elfáradt az év végi hajtásban. A szilvesztert is majdnem végigaludta. És még mindig álmos. Ennek ellenére barátai unszolására fogta magát és még egyszer beült az időgépébe és elindult kifürkészni, hogy mit hoz a jövő. Arra tért magához, hogy egy hétszeres bajnokcsapat kapitányával és egy alig 20 éves friss Európa-bajnok labdarúgóval ül egy asztalnál.
Tovább →
keg posztjai
Ünnepi jókívánság
Lassan ennek az évnek is vége. Ahogy a nagy Levin – aki mindent valamilyen ételhez hasonlított – mondaná: kozmás egy év volt, az már biztos. Most mégis van egy „kis áramszünet”. Hofi óta tudjuk, hogy az időnként kell mindenkinek. Eljött hát újra a jókívánságok ideje. Boldog karácsonyt kívánok nektek a magam és úgy általában a KVSC blog nevében Tisztelt Asztaltársak!
Bucsú egy kissé fura sikerkovácstól
Nem örültünk amikor megjött. Igaz ,Tisztelt Asztaltársak? Valahogy nem passzolt sehogy se a klub bennünk élő identitásához. Egy bukaresti paraszt volt a számunkra, akkor is, ha egyébként évekig játszott a Chelseaben és megtanulta rendesen a szakmáját edzőként is. Aztán, hogy, hogy nem, de nyert Kolozsváron három bajnoki címet. Zsinórban. Nem kétévente, mint a régi tulajdonos idejében, aki – amint tudjuk jól – már csak szurkoló. Nem nehéz hozzászokni a sikerhez. Dan Petrescu pedig dacára annak, hogy nem túl szimpatikus ember, a személyisége, habitusa teljesen elüt attól, ami a mi erdélyi normáinknak megfelelne, mégis egy jól összerakott gyártósor üzembiztosságával szállította a sikereket. Nem hittük volna, hogy ha elmegy hiányozni fog. Pedig pontosan ez történt.
Kommentfogó #11: pragmatikus EL-győzelem
Pragmatikus, célratörő játékkal legyőzte idegeneben a CSZKA Szófiát a Kolozsvári Vasutas. Ráadásul két góllal. Ez nagyon simának tűnik, de a játék képe alapján korántsem volt az. De nem bánjuk. Ennél jobban nehezen kezdődhetett volna a csoportkör fiaink számára. Pedig látszólag semmi rendkívülit nem csináltak a srácok. Két pontrúgásból két gól. Ez már szinte unalmas. Akárcsak Deac, aki a gólpasszát és a gólját leszámítva már megint nem csinált semmit csak szaladgált össze-vissza.
Megvan a hatodik. Sört!
Ma este sorozatban harmadik, összességében hatodik bajnoki címét nyerte meg a Kolozsvári Vasutas. Erre ma este nem is tudunk mást mondani, csak azt amit Piszkos Fred, a Radzeer kapitányaként mondott. Sört!
És semmi más nem számít. A Nothing else matters című dalt előadja: a Metallica.
Paranoid skizofrénia mint sajtóműfaj
Szívesen elbeszélgetnék egyszer egy szakképzett orvossal. Mégpedig elmeorvossal. Na nem magánügyben, hanem azért, mert egy kicsit aggódom. Azt gondolom, hogy médiaipari szakmunkásként teljes joggal aggódom a rokon szakmát űző többségi kollégákért. A román sportbulvár ugyanis olyan tünetegyütteseket produkál immár évek óta, hogy elmeorvosi szakképzettség hiányában is féltem a szegény kollégákat. Ha mind a sárga házba jutnak vajon mi lesz a családjaik sorsa? Belegondolni is borzasztó Tisztelt Asztaltársak.
Tovább →
Kommentfogó #10: minden nekünk sem sikerülhet
Ez most nem jött össze. Hiába volt a nagy feltámadás, Deac egymaga nem tudott csodát csinálni. Ez van, így jártunk. Aggódni még nem kell, még vezetjük a bajnokságot. Különben is jön még kutyára teherautó. Igazából még annak is örülni kellene, hogy egyáltalán van bajnokság. Mert ilyen időket élünk.
Tovább →
Bogrács Huba is ritkán lát ekkora bravúrt
Már megint ezek a juhok…
Jönnek a juhok már megint, Tisztelt Asztaltársak, és ezzel elkezdődik a futballtavasz a KVSC számára is. Ami ugye korántsem azonos a meteorológiaival. Elég baj – teszem hozzá. Igaz, viszonylag enyhe telünk van, de attól igazán véget érhetne már. Fiaink pontelőnnyel vezetik a bajnokságot, azaz teljes mértékben helyén van a világ rendje (hogy arról csak halkan ejtsek szót, hogy a Liverpool is 19 ponttal vezeti az angol bajnokságot.)
A napokban volt egy kis játékos mozgás is a csapat háza táján. Jézust (Jesus Fernandez Collado) kölcsön adtuk Görögországba, leigazoltuk a juhoktól Maneat és érkezett még Gregorz Sandomierski, a lengyel kapus, aki 31 éves, 196 cm magas. Eddigi klubjai Jagiellonia Białystok, Lech II Poznań, Ruch WM, Genk, Blackburn Rovers, Dinamo Zagreb, Zawisza Bydgoszcz, Cracovia.
Bogrács Huba évértékelője
Talán azt hittétek, Tisztelt Asztaltársak, hogy Bogrács Huba megfeledkezett szilveszteri ígéretéről? Szó nincs róla. Legfeljebb egy kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel jelentkezik. Értsétek meg őt is. Nehéz éve volt. A tavalyi, illetve most már tavalyelőtti évhez képest még jobban belebonyolódott abba a keserves, reménytelen asszonyhistóriába, amely úgy néz ki végleg véget ért.
Tovább →