A Steaua, az ASA, az Astra és a Petrolul biztosan nem lesz a következő ellenfél a Román Kupában, a csapat ugyanis bekerült melléjük a kiemeltek közé. Jó eséllyel a négy alsóbb ligás csapat (Viitorul II, Nagybánya, Bákó vagy Brassó) egyikét kapja majd a CFR a szerda déli sorsoláson.
Tovább →
bmiky posztjai
Jókor jött edzőváltás
Kevés kellemes emlékünk van a Marosvásárhelyi
FCM ASA csapatával kapcsolatban, bajnoki meccsen csak a dicsőséges 2011/2012-es szezonban sikerült győznie ellene a Vasutasnak, akkor viszont oda-vissza. Most viszont mégis úgy gondoljuk, jobbkor nem is jöhetett volna ez a meccs.
Tovább →
Beleck, Baloteşti és a burleszk
A továbbjutás megvan, Dican Feri jól cserélt, Ene gólpasszt adott, a többit felejtsük el. Camora kivételével a cseresor játszott a FC Baloteşti ellen, ha annyi haszna volt a mérkőzésnek, hogy megtudjuk, kire lehet hosszabb távon is számítani, akkor talán hasznos volt ez a 120 perc. Másképpen nagyon sokat kellett inni a túléléséhez.
Tovább →
A láthatatlan kupameccs
A blog több mint négy éves történetében még nem volt olyan tétmérkőzés, amelyet egyikünk sem látott. Legtöbbször ott voltunk a stadionban, de ha nem, hát megnéztük a tévében. Most viszont egyik szerzőnk idejébe se fér bele egy baloteşti-i kiruccanás, a tévéket pedig úgy tűnik, nem érdekli KVSC kupaszereplése.
Tovább →
Nem elég jobbnak látszani II.
Az esély megvolt, de nem tudott élni vele a csapat, hiába volt a meccs nagyobb részében jobb az Astránál. Ilyen döntetleneket eddig általában idegenben játszott a KVSC, a végjátékban azonban hiába jöttek a helyzetek, mindegyik kimaradt. Az Astra pedig annyira örült az 1-1-nek és az ezzel megőrzött első helynek, hogy az utolsó tíz percben négy sárgát is bevállalt időhúzásért és a játék tördeléséért.
Tovább →
Trónfosztásra készülve
A harmadik az első ellen, a hazai pályán tökéletes csapat az idegenben hibátlan ellen, mi ez, ha nem rangadó? A Fellegváron eddig csak alsóházi csapatokat páholt el ebben a szezonban a Vasutas, az Astrát viszont akár le is válthatja a táblázat élén. Jó, tudom, mínusz 6 pont, de néha engem is elragad KEG cimbora elvetemült optimizmusa.
Tovább →
Dinamo újratöltve
Leghamarabb csak márciusban lesz Ligakupa-meccs a Fellegváron, a negyeddöntőt ugyanis szintén idegenben játsza majd a Vasutas. Az ellenfél pedig kedvenc bukaresti csapatunk, a Dinamo lesz, amely ellen nem csak a bajnokságban szeretünk játszani.
Tovább →
Vészmegoldásból sikeredző?
Az ideiglenes beugrókat is beszámítva, közel 14 év alatt húsz trénert fogyasztott már el eddig Pászkány Árpád a CFR-nél. A fene se gondolta volna, hogy az örök másodedzőnek elkönyvelt Dican Feri eredményessége alapján máris a Top6-ban van, a meccsek számát tekintve pedig az ősz végére kapaszkodhat fel az élmezőnybe. Lehet szavazni is, hogy ki volt a Vasutas legjobb edzője.
Tovább →
A piros pincsik, a piros lapok és a szokásos Vasutas-győzelem
Amikor Feussi a 20. másodpercben letarolta Păunt, bevillant, hogy ezt a csókát vásárhelyi korszakában is kiállították a KVSC ellen. Az események további alakulása már cseppet sem lepett meg: a csapat a szezon eddigi leghiggadtabb és legjobb focijával kicsinálta a Dinamót, Voiculeţ pedig akkora gólt lőtt, mint Berci Manchesterben.
Tovább →
Veretleneket kéne verni
Kedvenc bukaresti túrájára megy a csapat, ismét csak hétfő este, de a Dinamo ellen akkor is jól szokott menni, amikor éppen nem megy a játék. És hát erről mostanában nem beszélhetünk a Vasutas esetében, igaz, a Piros Pincsik is jobbak eddig, mint ahogy vártuk. De hát náluk általában az első vereség után szokott borulni a bili, ezért is jó lenne a hagyományok szellemében elverni őket.
Tovább →