Szükség van-e egy ilyen sima győzelemnél kommentfogónál hosszabb posztra, Tisztelt Asztaltársak? Ugye, hogy nem? A piros pincsik már régóta kedvenc bukaresti ellenfeleink. A három – null idegenben az három – null idegenben. Nincs mit rajta sokat magyarázni. A bajnokság félidejéhez érkezett, valamennyi ellenfelével játszott már legalább egyszer a Kolozsvári Vasutas és a tizenötből tizenhármat legyőzött.
Tényleg nem maradt más hátra, csak egy szokásos Rejtő idézet. Mégpedig a Mester Az elveszett cirkáló című regényéből, személyesen Theodor Wilbour, egykori fregattkapitánytól. Közismert nevén Piszkos Fredtől. Ezt akkor mondta, amikor Radzeer legénységével éppen megsemmisítettek egy illegális fegyverszállítmányt. Tömör, lényegre törő stílusát nem lehet eléggé csodálni. No, és most jön az alkalomhoz illő idézet:
– Sört!
10 hozzászólás @ Kommentfogó #20: az önmagáért beszélő meccs
Pingback: Kommentfogó #20: az önmagáért beszélő meccs | Zongoracipelő
Ez így jó is, szép is, 8 pont előny az örök rivális előtt. Azért nem kutya! Most bízzunk egy csodában és CL első győzelmében, mégpedig idegenben és itthon is. Na, ez nagy csoda lenne…
Ha én volnék az edző Kolozsváron, akkor nagyon sokat próbálnánk az olyan csavaros labdákat, amivel csodát lehet tenni. Pl. a 16-os sarkától vagy 20-25 méterről is kanyarítani a labdát a hosszú sarokba, ahol, ha betalál, nem igen tudják a kapusok kiütni, mert nem oda várják.
Csodálatos gólok születnek ilyen pozícióból, miért ne lehetne gyakrabban próbálkozni?
Emlékezzetek, hogy Deac ballábával facsart néhányat a régi szép időkben, vajon ezt miért „vettük le” a napirendről?!
Tehát: szép volt fiúk, csak így tovább.
Szerintem az a jo , hogy nyertunk ket jatekost. Boateng es Sacko. Ha jon Runar is, akkor kemeny kozeppalyank lessz. pihenhet egy ket faradtabb jatekos.
Remélem, hogy az a válogatott szünet, megnyugtatja a kedélyeket , tisztulnak az agyak, és sikerűl megnyomni ezt az évvégét.
Jó lenne megtartani ezt az előnyt a 2 helyezettel, mert jól fog tavasszal , ha netán becsúszik egy váratlan pontvesztés.
A csoban ugy megnyugodott a szunetben, hogy elmarta Edyt…..???
A végén ott marad egyedül Dzsidzsi a játékosokkal. Pár év és megszünteti a csapatot.
Ujbol csődvedelem?
Jiji médiája minden félévben bedobja ezt a gumicsontot, mint „exkluzív információ”, aztán semmi sem lesz az egészből. Ha tényleg akkor pénzügyi gondjaink lennének, akkor nem futotta volna másfél millió euróra a világítás felturbózására, és szerintem Balaj sem jött volna elnöknek egy csődvédelem felé száguldó csapathoz.
Az csak az 5 ev lejarta utan lehet, valamikor tavasszal.
Nagyon rosszul hangzik, sajnos, remenykedjunk hogy nem igaz.
Nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél. – én óvatosan foglalkoznék ezzel a hírrel, de az is lehet hogy csak kamu. Be kell vallani, hogy ennek a kerettnek a csúcsa a regáti bajnoki cím megnyerése, ( amire megvan az esély ) de már egy alsóbb rangú európai kupában már nagyon halvány. Láttuk, hogy az idén mekkora volt a lépcsőfok. Az már egy másik kávéház, ahol gyorsabb, pörgősebb a játék, mint a mi megszokott hazai bajnokságunk.
Egyenlőre nem úgy látszik. hogy Varga Janika mélyebben belenyúlna a zsebébe, mert a következő szinthez egy két fokkal magasabb foci tudással rendelkező játékosok kellenek főg a kulcs pozíciókra.