Szombat este a Vasutas mindkét csapata pályára lép, de minket csak a temesvári mérkőzés érdekel. Az újjáélesztett CFR II bemutatkozását a Liga 3-ban annak ellenére is hanyagoljuk, hogy a szezont egy városi derbyvel kezdik az Arénában. És ennek megvannak az okai, még azon túl is, hogy a szombat esti meccs kizárólag csak az ellenfél hiúságának fontos.
Amikor Strómanék először vetették fel, hogy jó lenne újra egy második csapat, abszolút jó ötletnek tűnt, hiszen ezt egyrészt a profi keret magas létszáma is indokolta, másrészt a Liga 3 tökéletes hely arra, hogy a tavasszal U19-es bajnokságot nyert ifik végre felnőttek között is tapasztalatot szerezzenek.
Az elmélet és a gyakorlat azonban két különböző dolog. A CFR II körül gyorsan elkezdtek feltűnni a román foci megélhetési hiéniái, élükön a négy év alatt öt klub vezetőségében is megfordult Cristian Bobarral (ki hallott már olyat, hogy egy tartalékcsapatnak saját, külön elnöke legyen?), az edzői posztot Sorin Oncică helyett megkapta a korábbi U-játékos Gică Barbu. A CFR-ifik pedig elkezdtek eltűnni a keretből, Csíki Norbert – nomen est omen – az FK Csíkszeredához, Emanuel Petruş pedig Borossebesre ment kölcsönbe. Hogy mi értelme van két alapembert másik Liga 3-as csapathoz kölcsönadni, mikor van saját Liga 3-as tartalékcsapat, az meghaladja a mi értelmi képességeinket.
Vigyázó szemeinket ezért Temesvárra, pontosabban a tévére vetjük, mert hét győzelemmel menni a válogatott szünetre tökéletes lenne. Az már biztos, hogy Pet Rescue máris összehozta a klubtörténelem legjobb első ligás szezonrajtját (lesz majd erről részletes poszt is), viszont pont ezzel a lendülettel kellene tovább növelni az előnyt a többiekkel szemben. Az biztos, hogy kísérlezetést most nem láthatunk, a már bevált arcoknak kell lehozni ezt a meccset is, egyedül Nouvier szereplése kérdéses.
Az ACS Poli nyáron összeguberált egy tiszteséges középcsapathoz illő keretet, csak éppen fizetni nem tudja a játékosokat – többek közt ezért is lépett tőlük Cristi Bud alig öt meccs után. Ionuţ Popa agresszív parasztfocija a kicsik ellen tökéletesen működik, a három győzelmüket az utolsó három helyezett ellen aratták, amikor viszont az élmezőnyhöz tartozó csapattal találkoztak (FCSB, Astra, Botoşani), gólt sem tudtak lőni. Még a legatyásodott Viitorulnak sem. Ha a CFR tartani tudja jó szokásást, és most is megszerzi a vezetést, nem lehet gond a győzelem megszerzése.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
ACS Poli: Curileac – Creţu, Melinte, Cânu, Ţigănaşu – Soljic, Artean – Ciucur, Munteanu, Mailat – Drăghici. Eltiltva: Vasvári. Sérült: Doman.
CFR: Vâtcă – Manea, Vinicius, A. Mureşan, Camora – Păun, Deac, Hoban, Culio, Nistor – Urko Vera. Sérült: Nouvier.
12 hozzászólás @ Kettős beharangozó egy valóban fontos és egy értelmetlen meccsről
Pingback: Kettős beharangozó egy valóban fontos és egy értelmetlen meccsről | Zongoracipelő
http://www.prosport.ro/fotbal-intern/incredibil-judecatorii-au-decis-cluj-arena-a-intrat-in-faliment-ce-datorii-a-acumulat-de-la-infiintare-16706981
A hires Arena (a pingvinek szerint az o stadionjuk…) csodbe ment…. Mindig mondtam, hogy nem lehet hosszutavon ingyen negyedosztalyu csapatot jatszatni egy 35.000-es stadionban. Nyomattak Boc-ek a pingvineket, de most fejek fognak hullni. Irany Szamosfalva!
Sajnálom a második csapat játékosait, hogy nem tapasztalhatják meg a Kagyló (Aréna) különleges atmoszféráját!
Miki! Maradt még a KVSC II-ben magyar, vagy félmagyar játékos?
És Gyula bá’ hogy viszonyul ehhez a KVSC II-problematikához? Valamit olvastam, hogy ott tényleges vezetővé avanzsált, de lehet, hogy rosszul értettem…!
Más: megy valaki, vagy valakik ma délután Temesvárra…?
nem ismerem a B csapat keretét, a mai meccs után okosabbak leszünk. Valószínűleg az első csapatból is játszanak páran, aki nem mennek Temesvárra.
Gyula bát kinevezték ügyvezető igazgatónak, aláírási joggal, ez a vezetésben maradt régi emberek, elsősoban Gadola komoly sikere volt. A módszer persze elég balkáni, de ugye tudjuk hogy a cél szentesíti az eszközt
A blogtól senki, de tudomásom szerint mennek szurkolók.
A masodik csapatnal lett ugyvezeto/
Lehet, hogy a ket csapat „fuggetlenesitese” jo taktika arra az esetre, ha beut a krach megint es netalan az elso csapatot visszaminositik a legalsobb osztalyba. Mellesleg kicsit aggodok a penzszoras miatt, hatra-vakra veszik a jatekosokat nagy fizuval. Mi lesz amikor kevesebb penz fog befolyni (a Stroman lezarja a csapot)?
a B csapat ügyvezetője ez a Bobar-féle parazita, aki volt már az ASA-nál, a Dinamónál és Déván is
Muresan a teljes klub ügyvezetője
attól, hogy a CFR II kapott saját vezetést, nincs 2 független klub, egyszerúen csak kreáltak pár fantomállást néhány havernek
Hozzák már Narcis Raducan-t is, szegény a Digi-nél szerencsétlenkedik szakértőként, igazán nem kéne sajnálni tőle azt a pár ezer eurót Stróman Úr.
Ekkora bókot sem kapott még a város legnagyobb WC-je. 🙂
Hat nem fogunk mi vezetni elsore….
Ez mi volt kedves azstaltársak?
Mint mar irtam, a legnagyobb ellensegunk az elbizakodottsag.
„nasul sus”,ahogy Nisztor mondta (fenn az orrunk). A fiuk azt hittek, hogy most mar eleg csak kifutni a palyara es mar gyozunk is. Lehet jokor es egy az elso helyre nem veszelyes ellenfel ellen jott ez
A masodik csapat nagyobb fegyvertenyt hajtott vegre 🙂