Elég hosszú listát lehetne összeállítani azokról, akik felelősek az ACS Poli elleni hazai 2-2-ért, de az élére mindenképpen a pályamunkások és főnökeik kívánkoznak. Aki ugyanis kitalálta, hogy a pálya kétharmadán lehessen csak focizni, a maradékon pedig csak korcsolyázni, az ritka nagy idióta.
Az a hó nem ma hullott le és fagyott oda, szóval csak lustaságról vagy felelőtlenségről lehet szó, mert az épeszű klubvezetőről vagy edzőről mégsem tételezhetjük fel, hogy szándékosan teremt ilyen faramuci körülményeket. A hátsó tribün előtti 40 méteren mindenestre az egyensúly megőrzése lett a játékosok fő gondja, futni, labdát vezetni, lövéshez kitámasztani nem nagyon lehetett.
Annyiban legalább jól jött a pénzfeldobás a csapatnak, hogy az első félidőben támadott a rossz térfélre és a másodikban a használhatóra, és az se volt rossz elképzelés, hogy a focira alkalmatlan terepen erőből próbája felőrölni az ACS Polit a csapat, csak az a fránya védelem nem figyelt eléggé Drăgichire. Az első gólnál négy ember nézte, amint besodorja a hálóba a labdát, a másikban meg Velicu partjelző nézett el egy méteres lest (fotó).
Nagy volt ekkor a baj, de Artean gyorsan kisegítette a Vasutast egy buta kézimunkával, egy gól pedig behozhatónak tűnt félidőben. Főleg, hogy viszonylag gyorsan János Károly is kiharcolt egy újabb 11-est, Filipe kiváró stílusát pedig egyelőre még nem ismerték ki a Liga 1 kapusai. Több mint félóra volt a győztes gólra, a fene gondolta volna, hogy ezalatt mindössze három helyzetet hoznak még össze a fiúk.
Laci viszont ezúttal csúnyán elcserélte magát, a végén már nem volt vérbeli center a pályán, azt pedig nagyon nem értettük, hogy miért Nouvier maradhatott végig a pályán, mikor a másik szélen Chiriţă sokkal hasznosabb volt. Chivulete rigó pedig igazolta, hogy a hülye bírók fiai ugyanolyan alkalmatlanok lesznek, 26 faultot (főleg támadókat) fújt a CFR és csak 12-t a Temesvár ellen.
Az Old Trafford bevételének negyedik évfordulóját nagyon elrontotta a csapat, amilyen jól megy mostanában idegenben, olyan rosszul a Fellegváron. Viszont még egy ponttal is nőtt az előny a rájátszásért vívott harcban, hiszen a Dinamo, Botoşani és a Pandurii is kikapott, de ez már csak a Liga 1 abszurdfaktorát növeli.
Vâtcă 6 Az első gólnál csúnyán cserbenhagyta a védelme, amit lehetett, azt megfogott.
Tiago Lopes 5 Róla lőtték az elsőt, amúgy ismét lefutott egy fél maratont.
Larie 6 Belement a birkózásba Drăgichi-csel, az előretöréseit pedig a pálya állapota akadályozta meg.
Horj 6 Elrúgdosta feléje tévedt labdákat.
Camora 6 Átlagos teljesítmény, egy éppen csak mellé ment átlövéssel.
Chiriţă 6 A szélsők közül neki volt a legtöbb jó beadása, és a jég is őt zavarta a legkevésbé.
Az 59. perctől Păun 4. A számára rosszabb szélre jött be, és nagyon nem értette meg magát Túlóra Lopesszel.
L. Rus 6 Rengeteg párharcot nyert a középpályán, még fejjel is.
Filipe 7 A rengeteg pontrúgása közül büntetői sikerültek jól, de ezzel hozott egy pontot.
Nouvier 4 Az első 11-es előtt ő adta be a labdát, de ez volt az egyetlen hasznos megmozdulása.
Bud 5 Három helyzetéből egy sem ment be.
A 79. perctől Negruţ. Nem center és ez meglátszott a helyezkedésén.
Omrani 5 Hamar rájött, hogy nem érdemes a labdát vezetni, inkább mindent rálőtt távolról.
Félidőben Juan Carlos 6. Kiharcolt 11-es, kulcspassz Budnak az utolsó félóra legnagyobb helyzetéhez.
Fotók: Gábor István-Gábor
24 hozzászólás @ Lefagyott pálya, lefagyott csapat
Pingback: Lefagyott pálya, lefagyott csapat | Zongoracipelő
Hoppá, Őrnagy Úr, amibe beleléptünk (és nem átléptük), az nem árnyék volt, hanem egy mély árok (hevenyészett idézet a Tizedes meg a többiekből)! A két 11-essel kikászálódhattunk volna, de a pálya, a játékfelfogás és fájdalom, most Laci is, minduntalan visszarántott a mélybe!
Laci ugyan kitalálhatná, hogyan lehetne együtt játszatni Budot és Omranit, de az biztos, hogy nem egymás mögött! Ha Nouvier gyenge, ott a helye Omraninak, máshol nem hinném, hogy jót tenne a csapatnak. Meg aztán szólhatna valaki neki, ha egyedül érzi magát elől, az nem magány, hanem az les!!! Meg aztán, hogy lehet az, hogy Omrani és Bud ennyire látványosan nem akar egymásnak passzolni (én legalábbis így láttam!). Bud-Negrut csere: Negrut típikus ösztönjátékos, mind az összjátékban, mind a gólszerzésben haszontalan, ezzel a cserével ellőttük a harmadik gól megszerzésének esélyét….
Na, de szerencsénk volt, mert a többi csapat a malmunkra hajtotta a vizet…
Minden tiszteletem Cristi Bud-é, nem semmi honnan építette fel magát újra gólzsáknak. De ha valamikor felmerül benne a kérdés hogy a külföldi pályafutásának zenitje miért a Milsami Orhei volt, melegen ajánlom nézze meg a 3. percbeli felvételt visszajátszásről, ahol gólpassz helyett éles szögből gyenge lövést választott.
Nem hiába nosztalgiáztunk az előző posztban, éles ellentét van a 2012-s profiság és a 2016-s amatőrség/primitívizmus között. Én őszintén a játékosok helyett azt mondtam volna „b*ssz*tok meg, nem állunk ki”. Nem lehet elvárni hogy testi épségüket kockáztassák, mikor legtöbbje csak azért vállalta hogy ilyen pénzügyi körülmények közt szerepeljen a csapatunkban, hogy innen minél hamarább dobbantson jobb csapathoz.
Más: nekem egyre világosabb hogy a játékosok és a vezetőség nem ugyanarra a nótára járják. Persze Muresanék elvárnák hogy a srácok aprópénzért a bajnokságért küzdjenek, miközben a vezetőség minden lehető alkalommal tökönszúrja a csapatot (6 pontos levonás, khm…). A mostani fordulóban botlott minden playoff-ra esélyes csapat aki mögöttünk volt, és a meccs időpontjában a fiuk tudtak erről. Nekem mindenesetre gyanus ez a sok botlás hazai pályán, nem tartom kizártnak hogy a srácok „így” egészítik ki a jövedelmeiket. Főleg hogy Laci sok évet lehúzott a Bundesliga notóriusan bundagyanus csapatában az Energie Cottbusban. Ott olyan díszpéldányon járták ki a gazemberiskolát mint Reghecampf, Ervin Skela, Stiven Rivic, stb. Akinek nem ismerős az keressen rá Tomislav Piplica-ra a youtube-on, ő volt a kapus a Cottbusban. Milyen érdekes hogy nálunk is érthetetlen kapuscsere volt az utóbbi fordulókban, Vatca meg angyali nyugodtsággal nézi hogy tőle egy méterre a csatár csetlik-botlik a labdával, majd segglegűl (mármint Vatca) a kapuba.
Kicsit rosszmájúság bundáról beszélni, miközben tudjuk milyen körülmények között szereztek a pályán egy ponttal kevesebbet ezzel a botlással együtt is azok a játékosok, akik ingyen jöttek, futottak kategóriába sorolták őket mielőtt idejöttek, mint az első helyezett. Egy játékosnak a nyári átigazolási időszakban sokkal nagyobb értéke, ha dobogós helyen végez a csapata, netalán bajnokságot nyer, jobb csapatba, bajnokságba igazol, ergó több pénzt keres, a szezon elején láthattuk, hogy még egy ilyen trágya bajnokságból, csődvételem alatt álló kupagyőztes, ám alsóházban végző csapattól is visznek el játékosokat akár félmillió eurós nagyságban. Senki nem kockáztatja meg az egész további pályafutását, főleg nem ilyen tehetséges fiatalemberek, mint nálunk vannak (Nascimento, Nouvier, Ruiz, stb.), olyan körülmények között, hogy a pontfelezésekkel a bajnoki cím egyik fő várományosai leszünk, ha nem baltázzuk el nagyon az alapszakasz hátralevő részét. Sőt, akinek annyira nem tetszik a helyzet, télen is elmehet egy jó ajánlatért cserébe, amit nem elbotlábaskodott meccsekért fog kapni senki. Arról nem is beszélve, hogy senki nem meggazdagodni jött ide, főleg a noname külföldi ingyen játékosok, akiket még egy top bajnokság harmadik vonala sem vitt el (mert ne ámítsunk magunkat, egy csóró, legjobbjaitól megint megfosztott, első ránézésre kiesés ellen menekülő CFR-nél az is jobban hangzott volna nekik, pénzügyileg meg főleg). Azt sem árt kiemelni, hogy szinte minden poszton ádáz harc folyik a kezdőbe kerülésért, mert Laci előszeretettel játszat olyanokat, akik akár hosszú idő után kerülnek vissza, vagy épp először be a kezdőbe, de ott bizonyítanak (lásd, Minca-Marc, igaz, azt most én sem értem miért Vatca játszik). Talán nem ártana megköszönni ezeknek a csodálatos fickóknak, hogy sokak előrevetítése ellenére nem a kiesés ellen menekülnek, a legtöbb meccsen messze jobban játszanak, mint bárki ebben a bajnokságban, sok gólt rúgnak, és okot adnak megint a számolgatásokra, és az első helyhez mérhetjük magunkat újra jó néhány év után ahelyett, hogy jön egy-egy rosszabb meccs a csodaszámba menő veretlenségi sorozatok után, és játszunk most épp egy olyan pályán, amit a külföldieink még csak tévében sem láttak. Azt nem értem, hogy amikor a tavalyi felsőház szinte összes csapatát aláztuk idegenben esélytelenebbként úgy, hogy ilyen sorozatra a vérprofi BL-szezonokban sem került sor, többmilliós játékosokkal, amikor Romát, Baselt, Mu-t vertünk, de juhokat nem, miért nem jöttek elő a bunda-ötletekkel az efféle károgók.
A CFR jelenlegi játékosainak értékét szerintem nem befolyásolja 1-2 meccs. Nem többmilliós játékosokról van szó, jó ha el tudunk adni belőlük pár százezer euróért. Ennyiért meg szerinted valaki küld megfigyelőket minden meccsre? Emlékezz vissza a CFR fénykorára, mikor csomagoslag jöttek a portugálok-afrikaiak 2-3-400.000-ért, 1-2 bevált, a többi meg mehetett kölcsönbe vagy haza. Legpiacképesebb játékosaink jelenleg Filipe, Ruiz, Nouvier, kissebb összegbe fogadnék hogy legalább 2, ha nem mindhárom elhagyja a csapatot télen, olyan összegekért amik nem számítanak olasz-spanyol-francia eggyütteseknél. A klub meg nagyon nincs alkupozicióba velük, nem hiszem hogy 1,5 évnel hosszabb szerződése volna valamelyiknek. Annyi focit meg mindketten láttunk, hogy egyetérthetünk abban hogy egy csapat formája nem ingadozik oda-vissza 3 naponként. Pandurii ellen volt egy hullámvölgy akkor a Giurgiu ellen érthetetlenül jól játszodtunk, ha Temesvár ellen ugyanazt a hullámvölgyet folytatjuk. Vesd össze a Medgyes elleni döntetlent a tegnapival. Na ugye? Ott sem ment a játék de volt hajtás, küzdés ezerrel, és ilyen-olyan helyzetformák is nyíltak. Pandurii ellen, meg az este egyszerűen az volt az érzésem hogy nem akarnak focizni.
pont akkor ingadozik jobban a forma, ha közel vannak egymáshoz a meccsek, hiszen kevesebb idő van a regenerációra és a következő meccsre való specifikus felkészítésre.
Bmiky! Mi külső szemlélők, nagyon logikusan, így gondolnánk! De az az igazság, hogy a versenyciklusoknak külön-külön szakirodalma van, így a 3-4 naponként, illetve a 6-7 naponként ismétlődő versenyekre való felkészítésnek! Tulajdonképpen azt lehetne mondani két-két különböző szakterület! És akkor még meg lehetne tetézni, hogy melyik-melyik ciklus mennyi ideig tart, illetve a kétféle versenyzési forma keveredésével… Ezekről a dolgokról rengeteg szakanyag van (nem csak focis, hanem NBA-s is!), de én nem nagyon hiszem, hogy Laci ezekre különös figyelmet fordítana… Ma már nem lehet rutinból edzősködni, az biztos…
Az meg egyszerűen érthetetlen, hogy miért vagyunk eredményesebbek vidéken, mint odahaza, szinte törvényszerűen…
Az is elképzelhető,hogy ez volt az ára egy Negrut-Barbut cserének 🙂 Elképesztően gyors,talán még Jakolisnál is gyorsabb.És dehogyis nem akartak focizni,0-2_nél diktáltuk az iramot,már akkor sejteni lehetett,hogy nem lehet döntetlennél rosszabb eredmény a végén.Sajnos ezt őrizte Laci is a hajmeresztő cseréivel.Hogyan lehet lekapni egy centert a pályáról a 80. percben hazai pályán döntetlen állásnál? Hát így…!
Nem kételkedek az igazadban, Andor! De az az igazság, hogy rengeteg fura eredmény születik világszerte! Pl. az eredmény alakulása szempontjából a Liverpool legutóbbi bajnoki meccse, tipikus bundameccs, de nem hinném, hogy az volt!
Az biztos, hogy a KVSC nagyon rapszodikusan szerepel, én az elbizakodottságra és a felkészítés renyheségére gyanakszom okként, mások az okokat a bundában keresik, megint mások meg másban… Sajnos, sose tudjuk meg, mi áll a dolgok hátterében… Végül az érthetetlen és az elvárásainknak nem megfelelő eredmény után, mindig bundát kiáltunk! (A futballtörténelem legnagyobb bundája az 1954-es vb-döntő volt sokak szerint, de mondjuk én többekkel együtt azt vallom, hogy még sem volt az…!)
A futball minden más egyéb szépsége mellett, attól is szép és izgalmas, hogy kiszámíthatatlan…
hát nem is tartom Lacit rutinból edzősködőnek. Ismerem én is a mikrociklusok témáját, nem véletlen, hogy a nagy meccs-sűrűségű amerikai profiligákban sokkal rövidebb a szezon, mint az európai fociban. NBA 5 és fél hónap, NFL 4 + 1 hónap, NHL 6 hónap
…..Sebokrol se feledkezzunk meg
Az itthoni meccsketol mindjart jobban kell felni,mint az idegenbe jatszottakrol. Iasi es Botosani ellen epp egy vekonyka 1-0, panduroktol vereseg, most meg egy dontetlen. Tenyleg hullamzo a jatekuk,s nem veheto biztosra egyetlen egy meccs sem!
Tartsak meg az idegenbeli joo szokasukat a fiuk s akkor kompenzalodik a dolog valamilyen szinten addig mig rendezdonek a fejekbe a dolgok ! 🙂 Elore sracok es csereljunk helyet a Craiova-val ! !
20. forduló (december 9-12.)
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari
CSU Craiova – KVSC
Pandurii – Gaz Metan
FC Botoşani – CSMS Iaşi
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA
Astra – Steaua
Chiajna – Viitorul
A 19. forduló értékelését, majd holnap rakom fel.
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari 2-0
CSU Craiova – KVSC 1-2
Pandurii – Gaz Metan 1-3
FC Botoşani – CSMS Iaşi 2-0
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA 1-1
Astra – Steaua 2-2
Chiajna – Viitorul 1-2
20. forduló (december 9-12.)
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari 2-1
CSU Craiova – KVSC 0-2
Pandurii – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – CSMS Iaşi 2-0
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA 3-1
Astra – Steaua 1-0
Chiajna – Viitorul 1-1
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari 0-2
CSU Craiova – KVSC 1-2
Pandurii – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – CSMS Iaşi 1-0
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Astra – Steaua 1-2
Chiajna – Viitorul 1-1
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari 0-1
CSU Craiova – KVSC 1-1
Pandurii – Gaz Metan 1-3
FC Botoşani – CSMS Iaşi 1-0
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Astra – Steaua 1-1
Chiajna – Viitorul 1-2
Román meccsdömping a Digisport.hu 1-2-3_as csatornáin.Olyas valakiknek ajánlom,akik még gondolkodóban vannak afelől,hogy melyik bajnokság az erősebb.Remélem Jakolis nem játszik,nehogy már Ő vigye a hátán a steauat.Muniru meg rúghatna egy öngólt!
Jövőre ugyanitt,ugyanekkor a KVSC-vel a csoportkörben!
Valami barátságos torna csoportkörében?
Vagyis János kiváncsi hogy mit szívsz, beszedsz vagy lövőd magad. És ha azt is Muresánék fizetik:)
20. forduló (december 9-12.)
ACS Poli Temesvár – FC Voluntari 2-1
CSU Craiova – KVSC 1-1
Pandurii – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – CSMS Iaşi 1-1
Dinamo – Marosvásárhelyi ASA 4-0
Astra – Steaua 1-2
Chiajna – Viitorul 0-1
19. forduló:
1. takács istván 29p
2. koperecki_szilveszter 25p
3. orok meggyszin 19p
4. Faramir74 17p
5. luis 16p
6. koppandiz 13p
7. bendeguz90 10p
8. Tamas 9p
9. zsolyika 7p
Az összetett állása a 19. forduló után:
1. orok meggyszin 317p
2. Tamas 284p
3. zsolyika 275p
4. koperecki_szilveszter 253p
5. luis 246p
6. Faramir74 235p
7. koppandiz 229p
8. takács istván 227p
9. Tornai 191p
10. bendeguz90 135p
11. ballack69 24p
12. Panzer 22p