Hiába jön az alsóházi rájátszás leggyengébben teljesítő csapata (8 meccsen 6 pont) a Fellegvárra, mindig kellemetlen olyan ellenféllel játszani, amelynek a torkán a kés. A temesváriaknak pedig már hetek óta ott van – számukra igazából már nem is a sima bennmaradás, hanem az osztályzó elérése a reális tét.
Mureşan elnök a héten végre kimondta, hogy a 7-14. csoport megnyerése a tét, ehhez pedig mindenképpen ütni kell az ACS Polit is. Csakhogy az ellenfélnek nincs vesztenivalója, miután eddig nyolc meccsből csak egyet tudott megnyerni a rájátszásban – pont az ellen a Voluntari ellen, amely a CFR egyetlen vereségét okozta a play-outban. Mondtam már, hogy a fociban nem érvényes a hármasszabály?
A szezon végére Toni Conceicao nagyjából megtalálta a legjobban muzsikáló együttest, amelyben immár Filipe a romboló és Bud a befejezőcsatár – és most már igazából pihentetni sem érdemes senkit. Oké, az igazi prioritás a kupadöntő kell hogy legyen, de addig még van hátra másfél hét. A Botoşani és az ASA elleni lendületes és hatékony focit szeretnénk újra viszontlátni.
Az ellenfél kispadján régi ismerősünk, Petre Grigoraş ül, aki idén nem túl jól választotta meg csapatait: előbb Mutu rúgatta ki Vásárhelyről pont a fellegvári vereség után, most meg egy reménytelen zsoldoshadből kellene ment közben csapatot fabrikálnia – egyelőre nem túl sok sikerrel. Miközben a város és a megye vezetése éppen kétségbeesetten próbálja átalakítani a megbukott sportfinanszírozási rendszert, amellyel szokás szerint úl sok lovat (foci, kosárlabda, kézilabda, rögbi) akartak egy fenékkel megülni.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, Goian, Camora – Filipe – Jakolis, Petrucci, Juan Carlos, Nouvier – Bud. Sérült: Păun.
ACS Poli: Strauss – Scutaru, Cânu, Bocşan, D. Popescu – Jenkins, A. Suarez – Bărbuţ, Nimely, J. Hernandez – Goga. Sérültek: Melinte, Ov. Popescu, Belu.
11 hozzászólás @ Két hét alatt negyedszer a Fellegváron
Pingback: Két hét alatt negyedszer a Fellegváron | Zongoracipelő
Sajnálom a Temesvárt! Mindig fájdalmas, ha egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező város futballja csak küszködik!
Muresán Mester! Először meg kellene oldani, hogy a csapat kiegyensúlyozottan szerepeljen és az elengedhetetlen sikereket behúzza! Ilyen volt az itthoni Jászvásár elleni meccs! Az Alsóház megnyeréséhez ezen a találkozón győzni kellett volna! Míg ezek a problémák nem oldódnak meg, addig roppant merész dolog konkrét célokat megfogalmazni! Persze ennek ellenére jó lenne megnyerni az alsóházi csoportot!
A város futballja már rég halott, az igazi Polit a szurkolók alakították újra, és talán már a 3. ligában vitézkednek. Az, hogy egy, a város környéki kis falu, valamilyen politikai szívességnek köszönhetően megkapta a város csapatának nevét és szimbólumait, még nem változtat a helyzeten, nem is jár ki szinte senki a meccseikre, mert ez nem az ő csapatuk.
A rekasi bor nagyon finom, de ez a csapat igazan csak „pancsolt”.
Milyen volt az első 45 perc? Sajnos nem tudom nézni a meccset.
Semmi komolly nem volt. A végén rúgtunk egy gólt, egykapuztunk, az ellenfélltől meg kiállították a kapust
17-2 a lövések száma 🙂
A kommenteket olvasva azt hinné az ember, hogy kikaptunk…
Én egy 15-0-ás győzelem után sem mernék arra fogadni, hogy mindenki maradéktalanul elégedett lenne a Tisztelt Asztaltársaságból. 🙂 Ellenben szinte biztos, hogy valaki csak szóvá tenné, hogy a szélső amikor 15-0-nál főlé lőtte a ziccerét pofátlanul önző volt, mert nem passzolt középre az üresen álló centernek, ezen múlott, hogy nem lett meg a 16-0. Másvalaki meg hozzáfűzné. hogy ez mégiscsak egy csapatjáték ezért aztán igencsak aggasztó szélsőnk magatartása a jövőre nézve. No de mindannyian emberek vagyunk, az elégedetlenség pedig emberi. Túlságosan is emberi 🙂
Ennek a Temesvarnak nyugodtan rughattunk volna egy nyolcast….. A legnagyobb kar a szemet Goga golja, elronditotta gyonyoru itthoni golkapasi keptelensegunket.
Na ugye! 😀