A rájátszásos rendszer szépsége, hogy a csapat rövid időn belül visszatérhet egy-egy már ismerős helyszínre, most például alig másfél hónap után Craiovára. Ha lehet olyat mondani, hogy alsóházi rangadó, akkor ez mindenképpen az, bár a tét szempontjából mindenképpen a nemzetközi kupaszereplésre hajtó CSU számára fontosabb a meccs.
Craiova eddig csak hazai pályán szerzett pontot a rájátszásban, ott viszont mindhárom meccsét megnyerte. A múlt héten viszont Fülig Jimmy-méretű pofont kapott Iaşi-ban, miközben céljuk a hetedik hely és az ezzel járó Európa Liga-szereplés. Kérdés, mi lesz velük a nyáron, miután Olguţa polgármester nénit is lekapcsolta a DNA, éppen a focicsapat érdekében történő zsarolás vádjával. A legfrissebb hírek szerint a CSU bérleti szerződés nélkül rendezi a meccseit az Extensiv-stadionban. Román foci, én így szeretlek…
Az alapszakaszban a maguk idejében egyaránt meglepő vendéggyőzelmek voltak az idei Craiova–CFR meccseken, cseppet sem bánnánk, ha ez a tendencia most is folytatódna. Az összeállítással kapcsolatosan a legnagyobb kérdés, hogy Conceicao ismét egyszerre veti-e be Cristiant és Budot, fals szélsőbe téve ismét a spanyolt. Eddig jobban ment a csapatnak, ha a két csatár volt egyszerre a pályán, viszont Cristian széljátéka sebességvesztéssel járt a Chiajna ellen.
Ilyesféle kezdőket várunk:
Craiova: Straton – Popov, Iliev, Acka, Vătăjelu – Zlatinszki, Madson – A. Ivan, Bancu, Nuno Rocha – Mazarache. Sérült: Mateiu.
CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, Goian, Camora – Gomelt – Jakolis, Petrucci, Juan Carlos, Nouvier – Cristian.
11 hozzászólás @ Vissza Olténiába
Pingback: Vissza Olténiába | Zongoracipelő
Jó korán kezdünk ebben a fordulóban 🙂
Andone felkészül,kész,rajt!
Mielőtt megkérdezik honnan rá pénz? Több néző,több bevétel és eredményesség.
:)))
Remélem ez most csak egy vicc.
Most Te kivel tartasz Muresannal,vagy azzal,hogy legyen foci?
Csak nem azt akarod mondani,hogy bárki is az edző akkor sincs több néző hazai meccseken?Na csak az lenne igazából vicc.
Andone fizetése + pémiuma a jelenlegi költségvetés kb. 10 %-át elvinné, ez a realitás.
Semmi köze a tartásnak és érzelmeknek ehhez. Bmiky tökéletesen megfogalmazta. Ha minden meccset gólokkal nyernénk és 10 %-kal megnőne a következő meccsekre a hazai nézőszám, akkor sem tudnánk fizetni a tizedét sem a fizetését. Az adósság is rengeteg, amiért most is pontokat vontak le, hülyeség lenne a klub részéről elverni az összes bevételt egy edzőre.
Nem látok bele a csapat költségvetésébe,de azt a tíz százalékot Antonio is zsebre teheti és még hoz mellé három-négy Brunot.Tudom,még midig rosszúl gondolom,hogy kell egy JÓ edző.
abban egyetértek veled, hogy Toninál jobb edző kéne, de azt meg is kellene valamiből fizetni.
Pintért szerintem még meg is tudnánk fizetni. Ki lenne nála is jobb edző? Az EB-kijutás is az ő érdeme, megmondta.
Áh,én lennék a legboldogabb,ha egy olyan karakán jelenséget látnék a csapat élén mint Pinyő.Ő nem más mint Ando magyar megfelelője.:) És most nem gúnyolódtam,…mért hol lehet rá szavazni? Lenne tolódás,na nem az éjszakai bárokban.Ilyen markáns edzőre lenne most szükség!