A hetedik helytől lefele minden csapatnak bőven van még félnivalója a Liga 1-ben, és a CFR 24 pontos büntetése körüli elhúzódó bizonytalanság csak tovább növeli a pánikhangulatot. Megy tovább – várhatóan még hónapokig – a kettős táblázatszámlálás, de közben az élet is: vasárnap este a Viitorul ellen már nagyon ideje lenne az első idei győzelemnek.
Hagi csapata látszólag nyugodtan áll, de egyrészt az elmúlt négy meccsen ők is csak két pontot szereztek, másrészt a téli igazolások jól mutatják, hogy idén is mindent megtesznek a bennmaradásért: a saját nevelésű fiatalok mellé (helyett?) jött Albuţ (33 éves), Nicoliţă (30), Pârvulescu (26), Henrique (28), C. Munteanu (36), Mamele (29) és Piţ (31.)
Augusztusban Laci simán elintézte őket, a chiajnai pályán kezdődött a nagy őszi menetelést megalapozó hatos győzelemi sorozat, de most bonyolultabb a helyzet. A védelem ugyan a tavaszi négy meccsből hárman jól teljesített, de a támadósor adós a helyzetek kihasználásával – és most Deac kreativitása nélkül kellene elkezdeni a góltermelést. A meccs nagy kérdése, hogy Trică mennyire lesz tökös: marad-e Carp továbbra is a hátvédsorban, és Muniru egyedüli rombolóként vagy visszatér az eltiltását a Ghenceában letöltő Ene és vele együtt az 1-4-2-3-1? A magam részéről szívesen látnám végre Negruţot a kezdőben, ő ugyanis gyengébb mezőnyjáték mellett is szokta érezni a kaput.
Ilyesféle kezdőket várunk
CFR: Mincă – Jakolis, Larie, Ene, Camora – Muniru, Carp – Csanturia, Tadé, Păun – Jazvic. Sérült: Guima. Eltiltva: Deac.
Viitorul: Albuţ – Manea, Ţâru, Mamele, Mitrea – Daminuţă, Nedelcu – Nicoliţă, Tănase, Mitriţă – Bonilla. Sérült: Pârvulescu, Olinga.
20 hozzászólás @ Gólokat akarunk látni
Ez a Viitorul az ifjú tehetségeivel a román felcsúti Gyakadémia.
Az nem baj, de nagyon kene a 3 pont….
Meglessz,mind a harom,csak nemtudom mire fog szolgalni.Nagyon rosszul all a szenank.
Azért ez a Viitorul ezerszer szimpatikusabb, mint a gyakadémia
Lehet hogy neked szimpatikus,de nekem egyaltalan nem.Nem ,mert evrol evre feketeznek es igy kerulik el a kiesest,nem mert az ugynevezett kiraly (hagi,igen kisbetuvel) kihasznalja a befolyasat es disznosagokkal menti meg a csapatot,nem mert ugyanaz a kiraly kiscsapatoktol lop el fiatal jatekosokat,es ugy allitja be utana mintha az o neveltjei lennenek stb,stb.
Sztbeni az ilyen urzicsény chiajna viitorul féle csapatokra bukik ahogy ezt már megszoktuk. Ezekhez képest a cfr már egy fokkal jobb:)
Koperecki!
A Chiajna és a Viitorul nekem teljesen semleges. Az Urziceni az valóban nagyon szimpatikus volt
Es meg valami,a kiraly huzasa zsizsi-vel,kihozta a bortonbol hogy tanacsosa legyen foci ugyekben,na ez volt a a hab a tortan.Ezzel is bebizonyitotta hogy egy jellemtelen szarhazi senki.Kar a focistaert aki volt,mert mint ember,edzo egy SENKI.
Nem mondom, hogy szimpatikus. Számomra a Viitorul egy teljesen semleges csapat. A felcsútot viszont utálom
Abban is egyeznek, hogy a sok akadémista (mi a l.f.szt jelent az akadémiai szint a fociban ?) fiatal mellett rengeteg a posztgraduális képesítésű túlkoros 🙂 . A felcsúti akadémia a legviccesebb jelensége a magyar focinak (ami megtisztelő cím, mert azért rengeteg hülyeség van).
Szerencsére ebbe a pénzmosodába nem öltek annyira határtalan sok állami pénzt, és még szurkolókat sem buszoztatnak bukarestből 😀
Engem nem érdekel, hogy megy bele állami pénz, de hogy ebből kihozzák azt, amit eddig, az gyalázatos.
Annyi köze van a futballakadémiáknak Kolozsvárhoz és a magyarsághoz, hogy Kovács István honosította meg először Franciaországban a 70-es évek közepén a mai rendszerű akadémiai képzést (ha jól tudom 8-at hoztak létre, szövetségi és állami támogatással).
Azonban ahogy a belga tanulmány is kimutatta a mai magyar akadémiáknak (köztük a felcsútinak is) nem sok közük van a nyugatiakhoz. A román akadémiákról nem tudok nyilatkozni!
Kiváncsian várom,hogy Doré mikor éri utol magát.Tádé mostanában jobban védekezik mint támad,megtehetné Muniru mellett.Guimát és Dorét várom a támadó szekcióban,ha törik ha szakad itt most már gólt kell lőni!!!!!!!!!!
Ötletnek nem rossz. De Muniru mellett túl hátul lenne Tadé, szerintem. Ő egy tipikus támadó játékos, még ha most egy kicsit hátravontabban is játszik.
Jó lenne nemcsak gólt elérni, hanem nyerni is!
Szerintem visszajon Ene,es Carp jatszik majd Muniru mellet.En inkabb latnam Carpot Larie-val hatul,es kiprobalnam Verest ,Muniru mellet.Szerintem jobban mukodne mint hatvedkent.
De mi a fene van Doréval? Csak nem fogja még mindig az Afrika Kupára a lógást. Két hete sem volt valami jó indok, hogy a kupa után nem ért még vissza, amikor még az Afrika Kupa utolsó meccsén is játszó Kalou győztes gólt lőtt Dárdaiéknél.
Doré eddig sem volt meghatározó. 320 perc, 0 gól, 0 gólpassz. Tehermentesítő volt a bajnoki sorozatban, a kupát nyomta.
Ha abban bíznátok, hogy Jazvic eltalálja végre a kaput ziccerben, azt jobban elfogadom. Nem lesz (az őszihez hasonló) sok helyzet, azzal a kevéssel élni kell.
Jaj Te okostojás,Jazvic mióta válogatott,hogy Dorét hátrébb sorolod,ahelyett,hogy a harmadrangú volt CFR-es támadót Ivanovszkit dicsőítenéd,hogy Feczesin fejére varázsolta a labdát.Amint látjuk Tadénak nem megy,ezért nálam jelenleg Doré lenne ha lenne az első számú csatár.Bocs a jelzőért 😛
Először is nagy örömmel tölt el, hogy követed csapatom eredményeit és útját a bajnoki cím felé. Sokáig azt hittem, hogy reménytelen harcot folytatok a csőlátásod megváltoztatásáért, de látom, azért fejlődő képes vagy, nyitottságod a világ felé fejleszthető. Ide azért rakok egy 🙂 -t.
Dorét nem én helyezem Jazvic elé, hanem az edzőtök. Trica azért -remélem- nálam jobban ért a focihoz. Ivanovszkira nem emlékszem, hogy harmadrangú jelzőt használtam volna (de elképzelhető). Az biztos, hogy nem extraklasszis, akkor nem nálunk (és nálatok) játszana/játszott volna. A beadása olyan volt, amilyennek kellett lennie. Pompás.