Először játszik magyarországi ellenfél ellen a Kolozsvári Vasutas, így eszünkbe jutott, hogy milyen is lenne mocskos posztot írni előzetes gyanánt – de letettünk róla. Részint azért, mert mégiscsak anyaországi véreinkkel mérkőzünk meg, részint mert nem akarunk pofára esni, mint a zsíros kenyér. A Paks csatársora meglehetősen fajsúlyos, olyan egyéniségekkel, mint Böde Dani és Ádám Martin. Ki az a hülye, aki velük ujjat akar húzni? Van más jó hírünk is. Előkerült Bogrács Huba, a bérelhető alteregó. Végre képet is küldött magáról.
Már csak azért sem írunk mocskos posztot, mert szegény paksiaknak nem sok esélyük van. Felkészülési meccsen kikaptak a frissen feljutott FK Csíkszeredától is, miközben a CéeFeR lazán megverte a Debrecent. A csapat erősített is a nyári szünetben. Például érkezett Tudor Cociș a Sănătateától, aki egészséges igazolásnak tűnik.
Térjünk is egyből a lényegbe! Irány Paks! Vélhetően 12 magyar játékos lesz a pályán, a KVSC kezdő kapusa ugyanis várhatóan továbbra is Hindrich Ottó marad, noha pletykáztak olyasmiket róla, hogy esetleg Németországba igazol a Karlsruhéhoz. Úgy tűnik a transzfer nem jött össze. A Paks persze nem fog ellenállás nélkül félreállni az utunkból. Sokgólos meccsre számíthatunk, a Paks rendre sok gólt rúg, de sokat is kapnak. Szeretnek támadni, emiatt a taktikájuk eléggé kockázatos, de a kaszinók világában is otthonosan mozgó Bognár György mestertől nagyon másra nem is lehet számítani. A fogadóirodák is egyértelműen a KVSC-t látják esélyesebbnek. Ettől még persze a labda kerek, de nem a vasutasok kezdik a páros összecsapást az esélytelenek nyugalmával.
A csapattal tartó szurkolók szempontjából meg jó hír, hogy Paks közel van, sőt ennyire közeli európai kupameccse nem lesz idegenben a CFR-nek. A stadionjuk a fellegvárihoz képest elég kicsi, alig több mint ötezer néző befogadására alkalmas.
Az esélyeken amúgy az sem változat sokat, hogy szombaton a fiúk a hajrában elbukták a Szuperkupát a juhok ellen. Felkészülési meccsnek tökéletes volt. Fică lőtt egy szép gólt. Nincs itt több látnivaló. Ugorgyunk!
Már csak azért is, mert előkerült Bogrács Huba, a bérelhető alteregó! Még képet is küldött magáról, a Mesterséges Intelligencia segítségével. Hosszú útról ért haza és dióhéjban elmondta mi várható az új idényben: a CFR triplázik, román bajnokság és kupa mellett behúzzák a fiúk az Európa Ligát is. Az angol bajnokságban a Liverpool megvédi bajnoki címét, a magyar labdarúgó-válogatott, pedig nemcsak kijut a világbajnokságra, hanem egyenesen a döntőbe jut. Hogy ott nyer-e, arról nem volt hajlandó nyilatkozni. Azt mondta: legyen meglepetés és húzott egyet a flaskából. Pár szó erejéig átadom neki a terepet.
„Üdvözlöm a Tisztelt Asztaltársaságot! Rég nem jelentkeztem tudom, de épp nem volt semmi dolgom és azt sürgősen el kellett intézzem. Rossz akaróim szerint alkotói válságtól szenvedtem, de ez nem igaz. Aljas rágalom. Egyszerűen csak nem volt kedvem írni, meg lusta is voltam. Nem értem, miért kell mindent mindig túldimenzionálni. Ahogy az előbbi mondatvégi szó is mutatja, mármint, hogy ki tudom mondani, ma még nem ittam semmit. Ez persze nem marad így sokáig. Annyi őrültség történik manapság a világban, hogy igaz a hrabali mondás: nem érdemes kijózanodni.
Nem akarok pletykálkodni, de állítólag a bukaresti sportbulvár üdvöskéje, a szőke Alekszandra terhes. Ioniță Oaia főszerkesztő tagadja, hogy ő lenne az apa, de a biztonság kedvéért felkeresett egy ügyvédet és egy csodadoktort is. Utóbbi arról híres, hogy feltalálta a legmodernebb fogamzásgátló tablettát. Ezt a férfiak veszik be esemény után és utána megváltozik a vércsoportjuk és génszerkezetük is. Az ügyvédhez mégis elment Oaia, mert biztosítékot akart arra az esetre, ha a csodadoktorról időközben kiderülne, hogy mégiscsak sarlatán. Most, hogy divatba jött kétségbe vonni a tudomány eredményeit újra felvirradt az ügyes szélhámosok napja. Az egész disznósághoz az alaptőkét állítólag a Balkáni Vadkapitalista Hiéna biztosítja. De az információt hiteles forrásból még senki sem erősítette meg. Hivatalosan sem cáfolta senki, emiatt tehát mégiscsak az valószínű, hogy tényleg csak hírlapi kacsa.
A Paksra látogató KVSC szurkolóknak meg üzenem, nem kell félni, nem robban fel a környékbeli atomerőmű. Természetesen tudom előre a végeredményt is, de nem mondom meg. Egyrészt nem akarok spojlerezni, másrészt nem vagyok hajlandó bűnrészes lenni fogadási csalásokban. Elveim vannak. Ezekhez ragaszkodom, mert valami nekem is jár. De túl sokat járt a szám, itt abba is hagyom. Maradok továbbra is a Tuskó Hopkins-i úton. Fel a fejjel Tisztelt Asztaltársak!”
9 hozzászólás @ Mocskos Paks helyett
Sziasztok,
PÉNTEKEN (július 11-én) kezdődik az új idény.
A pontozás:
csak az egyik csapat góljainak eltalálása: 1 pont (tehát pl. 1-2-őt tippeltél, de 2-2 lett)
kimenetel találat: 3 pont
kimenetel és az egyik csapat góljainak eltalálása: 4 pont (1-2 a tipp, de 1-3 lett)
kimenetel eltalálása és még a gólarány is stimmel: 5 pont
teli: 7 pont.
A végén az nyer, akinek a legtöbb pontja van, pontazonosság esetén pedig az, akinek több a 7 pontos telitalálata.
1. forduló (7/11-14)
Metaloglobus – U Cluj
FC Argeș – Rapid
UTA Arad – U Craiova
FCSB – Hermannstadt
Oțelul – Petrolul
CFR Cluj – Unirea Slobozia
FC Botoșani – Farul
Csíkszereda – Dinamo
Vékony de nagyon vékony. Első félidőben minimum 2 gól kellett volna lőni ennek a Paks-nak. Elől hiányoltam a kreativitást , mert a sablonos rossz beadásokkal semmire sem mentünk.
Metaloglobus – U Cluj 1-2
FC Argeș – Rapid 1-1
UTA Arad – U Craiova 0-1
FCSB – Hermannstadt 1-1
Oțelul – Petrolul 1-0
CFR Cluj – Unirea Slobozia 2-0
FC Botoșani – Farul 2-1
Csíkszereda – Dinamo 0-0
Hát ez volt egy igazságos döntetlen a – a szívünknek… Persze akartunk 01-et, 03-at, de valljuk be, nem így játszottak a fiúk. Abszólute nem érdemelték volna meg, mert nekik is volt óriási helyzetük, mármint a Paksnak. Majd itt eldől minden! Addigra L. Munteanu is megkapja a kis elmaradt pénzét, és beáll a játékba, mert kutya baja sincs, csak elfogyott
a zsebpénze, és nem kíván üres kontóra futkosni, meg gólt lőni. Ne, ne is tedd, nagy fiam, mert érted Varga úr mindent megtesz, hogy legyen költőpénzed, még ha az nem is olyan kevés…
De jó volna már vasárnap este hangolni a jövő csütörtöki meccsre, legyen mondjuk 3 szép gól, mert azt tényleg lenyelné a nézők legtöbbje.
Tehát: mindent bele , fiúk, de tudjátok nagyon fáj, amikor látom: DP a közeli munkatársainak üti fel az állkaptáját, hogy nem így kellett volna tenni a pályán, de ezt miért nem teszi meg a játékosokkal?????(A magyar spikker is jelezte, hogy majd szétrobban DP…)
Amikor edzenek.
Amikor mondja az ő szövegeit.
Amikor kiválasztja a kezdő 11-et.
Amikor sorba állítja őket és megtanítja kapura rúgni, hogy a mafla ne rúgja 2 méterrel a kapu fölé vagy mellé. Nem hiszem el, hogy egy 1. ligás játékos ne tudjon becsületesen kapura rúgni…
Nem és nem!
Na ez már döfi!
Hat nyugtatót kell bevenni amikor játszik a KVSC. Hát egy ilyen felelőtlen embert mint DP nem láttam soha. A csapatnak nincs elképzelése, nem is érdekli, hogy mi lesz, győz, nem győz, biztos van, aki a fogadáson is játszik, mert az ellenfél kapusa nem tudta, hogy feküdjön le, és legyen meg a 3 gól, mert akkor sokat kaszálnak, aki arra tettek. Tehát nem tudom mi folyik Kolozsváron, nem akarnak passzolni, nincs koncepció, így könnyen átgázolnak rajtunk a paksiak és nincs szégyen, hogy egy csapat, aki megverte a Manchester United csapatát Lodonban, itthon majdnem kikap a Fc Basecti csapatától. Igen, ha nem veti földre magát, akkor ki is kaphatott volna, mert az olasz kapusnak volt egy nagyon szép védése a végén.
Tehát: nem tudom mit akar ez az ember, szégyen, ami itt folyik, a végén tényleg a nézők is reagáltak a látottakra, fütyültek.
Meddig viszed ezt ember, mit akarsz?
Csak én látom, hogy DP évről évre egyre gyengébben látja el az edői feladatát? Egyfolytában sír, panaszkodik, magyaráz, hogy ez meg amaz stb. stb. és ezáltal magáról elhárítja a problémát.
Az 1. fordulóban szerzett pontok:
1. zsolyika 28p
2. Bzzzzz07 26p
3. orok meggyszin 22p
3. wa1907 22p
5. laszloka7 19p
6. bendeguz90 16p
7. luisharcsa 11p
2. forduló (7/18-21)
Hermannstadt – Metaloglobus
U Craiova – FC Argeș
U Cluj – UTA Arad
Petrolul – FCSB
Farul – Oțelul
Rapid – CFR Cluj
Unirea Slobozia – Csíkszereda
Dinamo – FC Botoșani
Egy sovány 1-0 győzelemmel is megelégednék.
2. forduló (7/18-21)
Hermannstadt – Metaloglobus 3-0
U Craiova – FC Argeș 2-0
U Cluj – UTA Arad 2-1
Petrolul – FCSB 1-1
Farul – Oțelul 1-0
Rapid – CFR Cluj 1-1
Unirea Slobozia – Csíkszereda 2-1
Dinamo – FC Botoșani 2-0