Tudom, a csillagok szerencsés együttállásáról és nem együttüléséről szokás beszélni. De esetünkben szó nincs csillagokról. Üstökösökről sem. Csak emberekről, szerencséről és ülésről. A két ember, akiről szó van: McPásztori mester és jómagam. Hosszú idő után fordult ugyanis elő, hogy mindketten egyszerre ültünk a lelátón a Kolozsvári Vasutas hazai mérkőzésén. Egy régi edzőmeccset leszámítva először egymás mellett. Mi se hittük volna el előzetesen, de alig ültünk le egymás mellé a csapat átlag tízpercenként lőtt egy gólt. Igaz, hogy csak az első félidőben, de ezt akkor is teljes joggal nevezhetjük szerencsés együttülésnek.

Aki nem hiszi, kérdezze meg Pubbácsit, vele ugyanis félidőben összefutottunk. Jó látni, hogy van, ami nem változik. Mint a régi szép időkben. Leülünk a lelátóra a csapat meg nyer. Esélyt nem hagytak a fiúk ellenfelüknek, nem mondhatni, hogy szétfeszített volna bennünket az izgalom. Parádés játékkal leptek meg a srácok. Deac a szokásához híven nem csinált semmit a gólján és a két gólpasszán kívül, csak rohangált össze-vissza. Ahogy mindig is tette. Jó volt látni.
Ahogy mondani szokták: a győzelmet nem kell megmagyarázni, így nézzétek el nekem, hogy most magát a meccset nem elemzem. Sima győzelem. Mélyenszántóbb vagy magasröptűbb gondolatokra most nem telik. Azért nem, mert elhatalmasodtak rajtam azok az izék. Tudjátok na, amiket nem illik bevallani, mert olyan szörnyen giccsesek. Mindenkinek van, de rendes ember nem beszél róluk. Érzéseknek hívják.

Hosszú évek teltek el, amióta elhagytam a kincses várost. Mert máshol több pénzt ígértek, és valamiből élni kell. Meg öregszem is. Na jó, egyelőre még nem olyan nagyon, de ahhoz eléggé, hogy egyre nehezebben vegyem rá magam nagyobb kirándulásokra. Igaz, a tömegközlekedés sem segít ebben. Nem olyan menetrend szerint és nem olyan gyorsan járnak a vonatok, hogy csuklógyakorlat legyen elugorni egy meccsre. De tavaly negyven pluszos fejjel jogosítványt szereztem. Lett hozzá autóm is. Azóta terveztem, hogy egy hazai meccset mindenképpen a lelátón nézek végig, mert egészen más élményt nyújt, mint a tévében, vagy egy rossz minőségű streamen nézni.

Márpedig az élmény fontos dolog. A régi szép időkben ugyanis azokból az élményekből születtek a posztok itt ezen a blogon. Az élmény az a muníció, ami megadja a szükséges erőt ahhoz, hogy fáradtan, már szinte bóbiskolva, de hajnali fél kettőkör is üsse az ember fia a billentyűzetet. Hogy a semmiből hirtelen poszt legyen. Mink, mármint fent nevezettek úgy tettünk, ahogy az EDDA megénekelte. Elhagytuk a várost. Egyikünk nyugatra, a másikunk keletre. Emiatt elmaradtak az élmények és ritkulni kezdtek a posztok. Nem mintha rutinból nem tudnék bármikor valami közhelyes izét írni egy meccsről. Csuklóból menne. De annak semmi értelme.

A hőskorban, a tízes évek elején, amikor szinte osztódással szaporodtak a tematikus sport blogok, az volt a lényegük, hogy friss és hiteles írások lássanak napvilágot. Márpedig egy muszájból írt poszt nem tud hiteles lenni a szerző legjobb szándéka ellenére sem. Ezért írunk ritkán. Muníció nélkül nem lehet lőni, élmények híján pedig nem lehet hiteles blogbejegyzést írni. Legalábbis közelít a képtelenséghez. A foci ugyanis nem csak arról szól, ami a pályán zajlik, hanem arról is, ami a nézőtéren. Arról, hogy lemaradsz egy bedobásról, mert épp előtted megy el egy szőke bombázó. Nem lett gól belőle, nagyvonalúan megbocsájtasz neki. Pedig nem is kért elnézést.

No meg ott van a stadion. Ahol rég nem jártál. Pedig emlékszel még a Zalatnai Bányász elleni 10-0-ra a feljutás évéből. Hirtelen öreg leszel, és kétségbeejtően szentimentális. Mint egy szerelmes kamasz fiú három sör után, amikor ölébe ül a lány. Tíz percenként lő egy gólt a csapat, mintha tudnák, hogy pár száz kilométert vezettél, majd félórát senyvedtél a kolozsvári dugóban, amíg végre nagy nehezen leparkoltál és felsóhajtottál: megérkeztem. Teljesen abszurd a gondolat, de meggyőzöd magad, hogy érted csinálják. Illetve azért, mert hosszú idő után együtt ülünk a meccsen. Kétség sem férhet hozzá, hogy mi hoztuk a szerencsét. Az ilyesmiről nagyon könnyen meggyőzi magát az ember. Pedig fordított a dolog. Nekünk volt szerencsénk. Egy tökéletes este a Főlegvári stadionban, amit még a Farul szépítőgólja sem tudott elrontani.

Vége a bajnokságnak. A kilencedik bajnoki címe nem lett meg a KVSC-nek, de a végén volt egy pompás májusi estéje. Erre érdemes koccintani, Tisztelt Asztaltársak. A poszt mekfojtatása a másik együttülő Mcpásztori kartárs szemének szögéből:

Pet Rescue comes to the rescue! – kezdhetném nagyon angolosan, kedves Asztaltársak. Mert most tényleg olybá tűnik, hogy eme negyedik főlegvári eljövetelével Dan Petrescu még Tóni Conceicaónál is alaposabban megforgatta sírjában a régóta porladó Hérakleitoszt. A derék és jócskán mogorva efézusi öregúr szerint ugyanis már kétszer sem léphetnénk ugyanabba a folyóba – de ebből is látszik, hogy őkelme nem a Szamoson tesztelte híres tézisét. Amúgy „a kedvenc állat megmentése” (pet rescue) ugyanvalóst stimmel, azzal a pontosítással, hogy jelenleg mink, vagyis a Főlegvári Fijjugh csapata képezi DP kedvenc állatát (angolul: pet). Újbóli visszatérése óta három meccsből 9 pont, és az első ezüstérem. No csak dédelgessen minket tovább ugyanígy, s még úgyabbul.

Amit fentebb KEG kartárs a szerencsés együttülésről mondott vala, hát annak minden szavát magamba szívám azonmód. Sőt, a tegnap esti eredményt, a gólok számát és minőségét figyelembe véve (ej, azok a Tahcidisz- meg Bîrligea-találatok!) minden épeszű ember azt javaslaná, hogy az alkalmi együttülés helyett tüstént szerveződjünk át Főlegvári Állandó Jellegű Tettestársakká a KVSC-lelátón. Ez bizonyára még hatásosabb lenne akár az inkák főpapjának amulettjéhez, sőt még a megfelelő időszakokban ama bizonyos barna kavicsokra történő pökésekhez képest is, noha ezek hatékony segítőerejét kellőképpen felvilágosult matróz nem szokta kétségbe vonni – talán még Pünkösd vasárnapján sem. Bizonyára meg is valósítanánk ezt az Főlegvári Állandó Jellegű Tettestársaságot (a továbbiakban: FÁJT), ha az a hitvány földrajz a maga távolságaival (esetünkben Csíkszereda és Érd közötti 762 kilométerével) meccsről meccsre bele nem szólna ebbe.

De ha mondjuk legalább időről időre meg tudjuk ezt valósítani – és lehetőleg éppen olyankor, amikor a Fijjugh éppen nagy bajban vannak – hát már az is valami. Ilyen esetekben először megnézzük a csillagok együttállását, hogy ennek a konstellációnak, illetve a Hadak Útjának mentén – csakúgy, mint Csaba királyfi csillagösvényen – szépen odacsordogáljunk újfent a küzdőtérre. Akkor pedig a FÁJT majd az ellenfélnek fog fájni, a magyar „FÁJT” üzenetét pedig a külhoni ellenfelek amúgy is angolul értik majd. Azaz: FIGHT!

Szép pünkösdi évadzárás volt ez, Tisztelt Asztaltársak. A csapat nem lett ugyan bajnok, tehát a Róla Elnevezett Kapitány jól ismert, lakonikus fedélzeti kommandóját – Sört! – nem illik emlegetni. De ezüstöt sem nyert még soha, így erre igazán ihatunk: ezúttal bort. Már pusztán amiatt is, hogy minden régi mondás igazát elismerjük: sörre bor – akármikor. Így hát az ünnep okán és a további európai kupaszereplésekre való előretekintéssel egy másik, a magyar ember által szintén kedvelt „spiritusz” költői invokációjával zárjuk a mai négykezesünket, hogyaszongya:

Balassi Bálint: Borivóknak való

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

Ily jó időt érvén Isten kegyelmibül,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetbül!

Fotók: RJA