A szlovén Maribor elleni kettős párharc csaknem hajszálra úgy alakult, mint a jerevániakkal folytatott küzdelem – azzal az elhanyagolhatatlan különbséggel, hogy megint az utolsó percben született a gól, de a végén mi nevettünk. Száraznak tűnt Mari bora, de a végire megédesedék, azaz édes leve. Mármint a leve. Megvan a Konfetti Liga csoportkör!

Mari, a széki (ejtsd: szíki) kocsmáros eladósorban lévő lánya ringó csípővel libben egyik asztaltól a másikig, és kancsóból töltögeti a vendégek kupájába a ház hét határban páratlan italát. Nem hiába hívják Mari borának: erre az italra becsődül a környék apraja-nagyja. Keményen belekapaszkodnak a serlegbe, hiszen a nedű fenséges ízét a lány tüzes pillantása és gyönyörű alakja teszi valóban feledhetetlenné.

A sarokban ott üldögél Józsi, a válaszúti törzsvendég. Ő szinte minden este válaszút előtt áll, hiszen állandóan meg akarná kérni Mari kezét, de valahogy nem sikerül. Pontosabban: mindig más lányt kér meg helyette, de szerencséjére állandóan kosarat kap. Méghozzá annyit, hogy azokból már simán eltarthatná a családját, ha vóna neki olyan. A sok kudarcba fulladt leánykérés miatt méltán nevezhetnék Kosaras Józsinak. Igen ám, de az ebadta modern filmkultúra betört a szíki tündérkertbe is: így aztán mindenki csak a Gyűrűs Józsinak hívja, hiszen a féltérden felkínált gyűrűjét a falu leányai sorban visszaadják neki. Ő itt a Gyűrűk Ura, hiszen senki nem meri elvenni tőle a gyűrűt. Zsákos Frodó a haját tépné, hogy hozzá képest milyen csekély szenvedés árán tudja Józsi megtartani a Gyűrűt, amelyet ráadásul nem a keleti Mordor országában magasodó Végzet Sziklájának pokoltüzében fabrikált valami Héphaisztoszhoz hasonló Szauron, hanem a távol-keleti Kína egyik legeldugottabb zugában fröccsöntötte az egyik odavalósi, de annál hunyorgóbb, hobbit-méretű bizsus.

A Gyűrű, mint minden este, most is ott hever Józsi előtt az asztalon, az újfent kiürült kupa mellett. Fakuló felirata viszont nem az, amire számítanánk, azaz One ring to rule them all, one ring to find them, One ring to bring them all, and in the darkness bind them (irodalmi fordításban: Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen), hanem csupán annyi, hogy Made in China. Na persze Józsi már annyi lány nevét próbálta belevésni, hogy az ékszer külső peremének karcolásai egyre inkább az Isildur vesztét okozó Gyűrű feliratához kezdenek hasonlítani. De sebaj. Mari jól tudja, hogy Józsi neki szánta a Gyűrűt, de még mindig nem meri felkínálni, mert fél a visszautasítástól: így folyton gyakorol, azaz más lányoknak kínálja, akik szintén tudják, hogy ez igazából nem nekik jár, tehát nem fogadják el.

Záróra. Józsi senkinek a kezét nem merte megkérni ma: csak Marit nézi folyvást. Pontosabban: Marit nézi, de folyvást issza Mari borát, amely folyvást menyen lefelé a torkán. Amit egész este köszörült. De mindjárt éjfél van, és zár a kocsma. Mi lesz? Mari érzi, hogy itt az alkalom: ha férjhez akar menni, neki kell megtennie a döntő lépést. Hiszen jó fiú ez a Józsi: úgy kaszál, mint senki más, az erejére, a kitartására és a kiállására sem lehet panasz. Csak egy kis önbizalomra lenne szüksége: na ehhez kell Mari bora. De a szava is. Ha most, záróra előtt akár egyetlen perccel is összeszedi a bátorságát, és megkéri a lányt, a Gyűrű végre gazdára talál. De hogyan éreztesse finoman Józsival, hogy sikerül neki, csak merje megtenni? És mivel Mari is olvas Tolkient, meg aztán Netflixet is néz (a műveltség az műveltség, kérem, főleg ha a tévé a kocsma legmagasabb likőrösállványának tetejéről ontja szerteszíjjel a magaskultúrát!), hirtelen elhatározással odalibben az újfent gondorkodóba esett Józsi mellé, és a bő, merészen kivágott ingvállból elővillanó karjának utánozhatatlan mozdulatával azonmód teletölti borral a legény kupáját, miközben mélyen a szemébe nézve az amazonokat is megszégyenítő határozottsággal nekiszegezi a könyörtelen kérdést: „Te Józsi, mondd meg níkem igaz lelkedre, mír jársz te ide a mi kocsmánkba? A boromír vagy a faramír?” És – ahogy Móricz Zsigmond írná, ha nem Karinthy írta vóna – megrisszantotta újfent a derekahajlását.

Józsi szeme a gondori vitézeket is megszégyenítő módon egyszeribe „bétaknyadzott a hévtül”, és a kezében lévő, félig felemelt kupát az asztalra csapva fölpattant, szörnyű vendégoldalakhoz és balkezes egyenesekhez szoktatott karjának heves mozdulatával átkarolta a lány derekát, és mindenki füle hallatára a következő merész szavakkal kérte meg Mari kezét: „A faradír, Mari, csakis a faradír!” A jobbkezében tartott Gyűrűt pedig rögvest felhúzta a tűzpiros arccal rámosolygó lány ujjára.

Az óra akkor ütötte el az éjfélt. Záróra van, letelt a rendes játékidő, de éppen ebben az utolsó percben Józsi, aki elhitte végre, hogy nemcsak Mari bora, hanem Mari is az övé lehet, úgy betalált a lány szíve közepébe, mint a minap a Főlegváron Lovro Cvek szintén a kilencvenedik percben Maribor kapujának bal felső sarkába, hogy méltán az év góljának nevezhető mesteri találatával egycsapásra a Konfetti Liga csoportkörébe juttassa a Kolozsvári Vasutast. Gyönyörű találat volt, nem is annyira Gondor, hanem Rohan fiához méltó: hiszen mintegy lóhátról visszafelé nyilazva suvasztotta meg a labdát (Árpád apánk büszke is vóna rá). Aztán azóta ugyanúgy ránk szakadt a konfetti, mint a szíki kocsmára, mihelyst Józsi bátor szavára Mari is kimondta a boldogító igent, valahogy így: „Na vígre, Józsi, na vígre!”

Mit mondjunk míg? Mari bora ídes leve! Nemcsak belföldi küzdelmek jőnek, hanem újfent berobbantunk az európai futball középföldi küzdőterére. Szlávia, Szíváspor, Balkáni: reszkessetek! Gyün a főlegvári förgeteg, mint a Mari borától megittasodott Józsi, hogy muraközi ménjei hátán végigvágtasson rajtatok Prága, Kisázsia és Délvidék kies meg kietlen tájain holmi rövid testgyakorlás céljábul! Hajrá, Fijjugh, szíp vót, mint Mari csípője a kései alkonyatban! Mekfojtatása következik. De nem Marié, hanem a másik háromé, az kikrül későbben (azaz kísűbben) értekezünk. A viszontírásra!

Fotók: RJA