BL-győztesként nem illik kikapni a Konferencia Liga győztesétől, fiam! – mondta a 2023-as Európai Szuperkupa-döntő előtt az öltözőben Dan Petrescu Hindrich Ottónak. A Kolozsvári Vasutas trénerét amiatt is fűtötte a visszavágás vágya, mert csapata a 2022-es román Szuperkupa döntőjében büntetőpárbaj után vereséget szenvedett a sepsiszentgyörgyiektől. Ez azért történhetett meg, mert 2022 nyarán Csányi Sándort választották meg az UEFA elnökének. Mindezt természetesen hiteles forrásból tudjuk, Bogrács Huba a bérelhető alteregó és időutazó épp az előbb tért vissza a nem is olyan távoli jövőből.
Először én sem hittem Hubának, de annyira részletesen elmondott mindent, hogy kezdek meginogni, hogy ezúttal csakugyan igazat beszél. Mert először orbitális marhaságnak tűnt, hogy a CFR pont az OSK-val játssza az európai Szuperkupa-döntőt, mert ugye, ha meg is nyeri idén a Szentgyörgy a kupát, azzal csak a Konferencia Ligába szerez indulási jogot, az európai szuperkupáért mint tudjuk a Bajnokok Ligája és az Európa Liga győztese mérkőzhet meg. Olyan szövevényes történetet mesélt Huba, hogy meg sem kísérlem tolmácsolni, inkább átadom neki a szót.
Üdvözletem a Tisztelt Asztaltársaságnak! Elmondom én mindjárt, hogy vót ez. Na szóval… Szóval húzom még egy kicsit az időt, mint annak idején Totti a Fellegváron, hogy összeszedjem a gondolataimat. Sok felé jártam 2022-ben és 2023-ban is. Kezdjük a legfontosabbal. 2022 nyarán leváltották Aleksander Čeferint az UEFA elnökét. Most nem fogom részletezni, hogy hol és pontosan kiket hallgattam ki, mert túl hosszú lenne. A lényeg, hogy az egész eseménysort Dzsidzsi, minden idők egyik juhásza indította el. Eredetileg ugyanis ő kérte petícióban, hogy váltsák le Čeferint, mert a neve túlságosan is a CéeFeR-re emlékezteti és skandallumnak tartja, hogy az európai szövetséget olyan ember vezetheti, aki már a nevével a közvetlen riválisa mellett foglal állást.
Először természetesen mindenki körberöhögte, hogy ez hülye. Igen ám, de egy maréknyi ember az UEFA berkeiben már régóta dédelgette a tervet, hogy átveszik a hatalmat. Így kaptak az alkalmon és Dzsidzsi mellé álltak. Magánnyomozót fogadtak, aki bebizonyította, hogy Čeferin csúszópénzt fogadott el. Mondjuk nem volt nehéz dolga, mert a csúszópénz átadásával saját strómanjukat bízták meg. Azonnal összehívták az UEFA rendkívüli, tisztújító közgyűlését. A puccsisták nyeregben érezték magukat, csak azzal nem számoltak, hogy jó néhány ellenséget is szereztek maguknak is az akciójukkal. Emiatt a többség úgy volt vele, hogy bárki legyen az elnök, csak ne a puccsisták embere. Valaki a tömegből beköpte, hogy legyen akkor Csányi Sándor az elnök. Elsöprő többséggel megválasztották. A mi történetünk szempontjából ennek azért van relevanciája, mert az új elnök első intézkedése volt, hogy azonnali hatállyal átalakította az európai kupák szabályzatát. Az egyik új szabály meg előírta, hogy a szuperkupa döntőben az Európa Liga győztese nem vehet rész automatikusan, hanem előbb meg kell mérkőznie a Konferencia Liga győztesével a kihívó jogáért. Úgy sakkoztak az UEFÁ-nál, hogy a Challenger-kupa létrehozásával a Konferencia Ligának is nagyobb tétje lesz és a tévés közvetítési jogokból még több pénz fut be a kasszába. Így eshetett meg, hogy a 2022-es Konferencia liga győztese, a Sepsi OSK a Challenger kupát megnyerve megmérkőzhetett a Bajnokok Ligája győztes Kolozsvári Vasutassal.
A 2022-es BL döntő egyébként szenzációs volt. Az isztambuli döntőben ugyanis a CéeFeR kapura lövés nélkül nyert egy–nullra a Benfica ellen. Otamendi a 90+4. percben ártalmatlan hazaadásnak szánta a labdát, de az átcsúszott a kapus lába alatt és a hálóba kötött ki. Szerencsétlen Otamendi egyébként csúnyán megjárta. A nem várt vereség miatt ugyanis belső vizsgálat indult a Benficánál. Ez nem lett volna baj, ha a tulajdonos, meg a Benfica teljes stábja nem babonás. A mérkőzés előtt ugyanis a lisszaboni csapat előbb Bécsbe utazott, ahol Guttman Béla sírjánál imádkoztak térdre állva, hogy törjön meg az átok és nyerjenek végre európai kupadöntőt. Nos, a belső vizsgálat minden részletre kiterjedt. Valamennyi rendelkezésükre álló felvételt végig nézték. Így derült ki, hogy Guttman sírjánál Otamendi rágyújtott egy szál cigire és az egyik fotón tisztán kivehető volt, hogy a hamu épp a legendás edző sírján landolt. Az öngólját még elnézték volna, de ezt már nem tudták megbocsátani. Otamendit azonnali hatállyal kirúgtak. Ahogy az edző is repült. Szegény Műringyó! Egy éven belül kétszer is kirúgták. Előbb a Roma, most meg a Benfica tette lapátra. Arról nem beszélve, hogy a Porto szurkolói árulás miatt lincseléssel fenyegetik.
No. Elég az hozzá, hogy így jutott el a Kolozsvári Vasutas az Európai Szuperkupa-döntőbe. A két csapat jól ismerte egymást, így akárcsak a hazai Szuperkupa-döntőben most is gólnélküli döntetlen lett a végeredmény. Ismét a tizenegyesek döntöttek. Valami félelmetesen pocsékul rúgták a fiúk. A bálnavadász, Ormányi, Camora és Păun is kihagyta. Egyedül az ötödikként sorra kerülő Deac talált be. Csúfos kudarc lett majdnem a vége, de Hindrich Ottó megfogta mind az öt tizenegyest a szentgyörgyiek őszinte sajnálatára.
Ekkora siker láttán a kincses város önkormányzata sem maradhatott ki a buliból. Népünnepélyt rendeztek a főtéren. Hindrich, Deac és Camora megkapták a város díszpolgárra címet, a neve elhallgatását kérő G. Balázs javaslatára. Becsületszavamra!
Tisztelt Asztaltársak, eddig tartott Bogrács Huba beszámolója. Kedves mindnyájatoknak bort, búzát, békességet és boldog új évet kíván a Kolozsvári Vasutas blog szerkesztősége!
43 hozzászólás @ És megint megmarhulunk…
Pingback: És megint megmarhulunk… | Zongoracipelő
Huba meg azt is elarulta, 2025- ben lesz igazan erdekes a Szuperkupa donto: a CFR persze orokos resztvevokent ott lesz, de a masik dontos az EL gyoztes Sepsi es KL gyoztes Csikszereda kozul kerul ki.
BUEK kedves barataim!
BUEK minden kedves aszaltarsnak. Hajra fiug nyerjetek meg a bajnoksagot.
BUÉK minden kedves asztaltársnak, KVSC drukkernek Fellegváron innen és túl!
Hajrá KVSC!!!
Remélem, hogy Bölöni Laci nem vállalja el a regáti válogatott szövetségi állását.
En is
Nem lesz belole semmi.Laci tul igenyes, onallo es kellokeppen makacs, persze szereti a sikereket es a penzt is.
Nos Bukarestben biztosan beleszolnanak a munkajaba, siker szerintem lehetetlen ezzel a tarsasaggal, a penz az o szintjen keves, nem fogja vallalni.
Isten ments, hogy Alibec a Ferencvároshoz kerüljön, ahogyan rebesgetik a sajtóban, mert egy ilyen kevésbé tehetséges agybeteg nem hiányzik a Fraditól.
Remélem, hogy ezt tudják a magyar honban posztolok is.
Hogy nem sül le a képe, hogy ezért a játékért, amit Kolozsváron mutatott, felvesz 40 ezer eurót?????!!!
Nme Ő a hülye, hanem az aki adja. Kérdés az, hogy ebből az összegből mennyit kell visszaperkáljon a klubnak. Ez egy burkolt pénzmosás.
Ki rudja, hánykor lesz holnap a felkészítő meccs a CFR-nek, és adják-e Stream formában? Mit kell beütni?
Köszönöm szépen!
SENKI SEM TUDJA HÁNYKOR JÁTSZODJÁK A 3 barátságos mérkőzést a héten?????????
Elmarad, a St. Gallen ellen kellett volna,de nem utaztak ők el az edzőtáborba végül.
Sajnos a Zurich es Fradi ellen is elmarad, ok sem utaztak.
Lehet, majd masokkal jatszanak, de ez egyelore nem pubkikus.
Hál’Istennek, hogy Bölöni Laci okosan döntött,
egen
en is nagyon remenykedtem, hogy igy fog donteni…mert hanem, eleg nehez helyzetbe kerultem volna!!! mint anno, gyerek/ifju koromban, Boloni miatt szurkoltam a Steauanak es az olah valogatottnak
ami most eleg gáz lenne :))
Ahogy olvasgatom a regáti sportmédiában csepegtetve csurrantva de csak igazolgatunk.
Valaki tud kuldeni infot, hogy streamelhetnem a birkak elleni meccset? Kosz, elore is.
Elsore azt hittem Otto benne volt mindharom golban. A harmadik gol eseteben mar az elso lassitason latszott, hogy nagyon jo helyre volt fejelve, nem volt eselye. Az elsonel viszont sokadjara visszanezve gyozodtem meg rola, hogy nem nyult melle, szepen atrugta folotte zsizsi legujabb aranyszoru baranykaja.
A masodik golt viszont akarhanyszor visszanezem, akkor is nagyon sutan nyult hozza…..
Az is elgondolkodtato, hogy a hosszabbitasban, mikor bent van 2 belso vedonk, behozza Cestort, bent van Boateng, meg Itu, akkor hogy lehet az, hogy a meccs utolso beadasanal Chipciunak kell(ene) fejparbajt nyerni Cristea ellen…..
JÓL MONDOD, amit mondasz. Valóban az első gólnál nem jó állt Otto, látszott, hogy túl elöl van, nem védi a hátsó felét a kapunak. Egy magas kapus kiüti az ilyen csavarodást.
Chipciu nem tett semmit, hogy a 94. percben ne legyen gól, sem Chestor, akit hivott Jiji hozzájuk a nyártól , tehát Chipciu még el is fordult, háttalt áltt a fejelőnek.
Ő úgy akarta, hogy legyen gól…
Ezért egy nagy lebaszás járna a főnök részéről. Gondolom, hogy megkapja. Ez is jár a 30.000 euró mellé…
Ottónak bátrabbnak kell lennie, jöjjön ki a a bedásokhoz, ne féljen!!!!.
A második gólnál nagyot tévedett!!!!!
A masodik gol Ottoe, a harmadik Chipciu-Cestor kettose.
Az elso az nagyon el volt talalva, keves kapus szedte volna ki, talan Arla. Otto meg sokat kell fejlodjon, az o termetevel nem maradhat vonalkapus.
Hmmmm….erdekes amit mondtok! Epp azt emeltek ki erossegkent Ottoval kapcsolatban, hogy a beadasok lehuzasaban, magas labdara valo kijovetelnel magasan a legjobb a kolozsvari keretbol….
Az elso golnal felmentem utolag teljesen. Tobb helyen olvastam, es egyetertek: nagyon jo loves volt, jo helyen allt, nem erhette el magassaga ellenere is.
Ugyanakkor felmentenem Chipciut is, fokent az alol, hogy szandekosan szerette volna, ha golt kap csapata….nagyon nem kedvelem az ilyen velemenyeket/gyanusitasokat…… Ujra visszaneztem a harmadik golt, az egyetlen amit fel lehetne roni neki az az, hogy kivulrol vedekezett az ellenfelen (bar ez sem ordogtol valo, beadasok eseten sokszor lathatjuk, hogy a csatart hagyjak kozelebb allni a kapuhoz, jo csapatok, gyakorlott vedekezeseben ezt az eszkozt a lesreallitasra hasznaljak….ugyanakkor ketlem, hogy Chipciu eseten ez tudatos lett volna), egyszeruen nem vedekezo jatekos, nem alkalmazza automatizmuskent ezeket a torvenyszerusegeket. Cristea jol erkezett a beadasra, jo utemben ugrott, karral szepen maga alatt tartotta Chipciut, akinek igy eselye sem volt felugrani sem (nem azert mert nem akart….).
DP is kiemelte ugyanakkor, es szamomra is erthetetlen, hogy Cestor mit akart. Berohant Burca nyakara, neki segiteni, teljesen feleslegesen, es szem elol tevesztette a jol fejelo Cristeat, aki ekkor mar centert jatszott. Ma hallottam raadasul, hogy DP pont Cristea semlegesitesere kuldte be Cestort, mikor latta, hogy a csoban „foldi helytartoja” felkuldte eknek….
Sajnos nem nézhettem a tegnapi meccset élőben , így ma esete megnéztem az összefoglalót. Bosszantó amikor az utolsó percben úszik el a győzelem , de az a sport , addig kell harcolni és koncentrálni amíg nem hallatszik a hármas sípszó ami a meccs végét jelenti. Mindhárom kapott gólnál, alaposabban megfigyeltem Ottót. Az első gólnál, ott akár egy beadás is lehetett volna, de a regáti gyerek inkább az ívelt csavart rúgást választotta. Valljuk be hogy nagyon jól találta el, oda rúgta ahova kell. Ebben a gólban Ottó hibáját a rutintalanságra könyvelem el. A másodiknál savanyú vigyorral de be kell vallani, hogy kapushiba volt. A harmadik gólt a védők számlájára kell írni.
Amikor a Cristea fején volt a labda és fejelt, Chipciu már szemmel a saját kapuja felé volt, nem is látta, hogy miként alakul a helyzet, ő volt közelebb a CFR-kapuhoz, nem Cristea!!!!!!!
. Tehát Chipciu is meg Chestor is itt nagyott hibáztak, nekik mindegy volt, hogy bemegy vagy mi lesz???????
A CFR-szívüket otthon hagyták a kincsesvárosban…
Már mondtam régebb, hogy nem tetszik Chipciunak ez a nagyképűsége!!!!!
Hat ez parttalan….
Belgradival egy evet hosszabbitott a klub….ha nem az a cel, hogy nyaron penzert adjak el akkor vadaszkutya legyek, ha ertem….
Erre masnap leigazoljak a 19 eves Savat…..
Eddigi igazolásaink: Daniel Birligea (csatár , 21 éves), Sergiu Buş (csatár, 29 éves), Marko Dugandzic (csatár , 27 éves), Cristian Neguţ (csatár, 26 éves și Răzvan Sava (19 éves kapus ) Raoul Mal ( 21 éves támadó középpályás ).
Nem nagyon ertem a szerzodes politikankat, hol fognak jatszani a fiatal gyerekek? En lennek a legboldogabb, ha ketten-harman beepulnenek nyarra a csapatba.
A budos kurva anyjat ennek a fasz bocskoros bironak, kb. a masodik tizit nem kapjuk meg.
Ezt a fiuk b@sztak el. De rendesen!!!! A biro jol vezette.
Nem jatszunk tul jol sajnos, sok erosebb csapat jon meg szembe, lesznek sajnos gondjaink.
A helyzeteket be kene loni, csak ki?
Lehet elfogult vagyok, de Debet ketszer fautoltak le a buntetoteruleten belul a masodik felidoben.BDSKRVRSTNT!
Egyik sem volt fault, szerintem. Sot! Ha en az edzoje lennek meg is buntetnem a sarga lapos eset miatt. Atjutott mar a vedon, gyakorlatilag egy az egyben maradt a kapussal kb. 6 meterre a kaputol. Ez egy csatar szamara ziccer, onnan barmelyik labbal meg kell tudni oldani. Erre feldobja magat….no comment.
Ami a jatekot illeti a kolozsvariak egyertelmuen uraltak a meccset, s bar ezuttal nagy helyzeteik nem voltak, de szamos lehetoseg lett volna ra. 50-60. perc kozt a moldvaiak tobb labdat adtak el sajat vedoharmadukban, mint a najki meg az adidasz egy evben….sajnos nem jol oldottak meg a helyzeteket….
Az idegesítő eredmény nagyon lesúlyt mindenkit, mert nem találja DP a megoldást, nem képes megoldani a gyengeségeket, már nem az a vulkanikus alkat, szinte nem is figyel oda…
Egyedüli pozítivum, hogy ez a jobb bek, aki jön a nyártól Botosanból, az vagy háromszor ott hagyta faképnél a bal beckünket, tehát lehet, hogy jó lesz, ha nem gondolja meg magát és nem jön ide…
A bíró legalább egy 11-est adhatott volna, de Deby is nem kéne olyan hamar odavágja magát földhöz, huzzon az anyjába, amíg elesik/leverik s akkor megkapja a tizit.
A helyzet komolyodik.Szerencsenk sincs ( folyamatosan az utolso percekben kapunk golt), sorban megnem kapott 11-esek ( ma is volt egy, meg a bukaresti studioban is elismertek), a taktikank se jo, mar nem birjuk kihuzni a meccseket kapott gol nelkul.Egyben bizom, hogy visszater Runar es talan Dzugancic es hozza tud tenni a jatekunkhoz.
No, kezd gyengülni a dolog, DP-nek már nincs új startégiája, csak az, hogy 1-0-nál zárja le a meccset s mindig jön egy buta 90 utáni perc, amikor odapisilnek maguk alá…
Nem értem, mit akarnak, kezdek DP-ben is csalatkozni. A kapus már nem egyszer kinyomta a labdát a másik lába elé, aki berúgta… hát néha őt is be kéne rúgni, mert kapott volna még 2 gólt, ha nincs a védő a sarokban… Így nem lehet! Nem értem, miért áll le a csapat ha vezetnek, és nem gondolnak arra, hogy kapnak egy gólt.
Az egyik fő hibás Camora, mert nem kellett volna pirosra játszódjon és 10 emberre hagyni a csapatot. Most nagyon sza… rul oldotta meg. Meg aztán nincs egy ember, aki egy becsületest eresszen a kapura, a Petrilla-lövés szerencsével ment bé, és neki volt még egy nagy helyzete amit elpuskázott a 2. félidőben… Vajon Varga nem kérdezi meg tőle: hogy mit akartál, ezt miért tetted????
Na, a johok es leszivak :)))
Budos patasok, megint a hosszabbitasban egyenlitettek!
„Így nem lehet! Nem értem, miért áll le a csapat ha vezetnek, „- hát ez egy nagyon jó észrevétel, amit boncolgatni fogok. Sajnos DP erre nagyon ráfókuszált, és mintha ebből a berögződésből nem akar megválni. Úgy ragaszkodik, hozzá, mint az éhes kisgyerek a cumisüveghez. ne lehet ugyanezt elkövetni minden ellenféllel. Itt megjegyzem, hogy egy gyengébb kaliberű csapat ellen még elmegy, de az ellenfelek nagyrészénél már nem. Visszatérve a póréhagymások elleni meccsre, előre tudta mindenki, hogy a kék fehérek, minden frontos támadni fognak a 90 + x percen keresztül. A meccs forgatókönyve alapján 0-1 vezetésnél, nálunk egy pillanat alatt átáll a csapat védekezési stratégiába. Ahelyett, hogy kihasználva azt a lehetőséget amikor az ellenfél, feladja a védekezést és az egyenlítő gólért küzd, no ekkor kell gyorsan még egy gólt berámolni, és akkor általában el is van döntve a meccs. De nem. Mi nemhogy zárjuk a kapukat hanem tárva nyitogatjuk. Ez nem más mint edzői hiba. Csak azt nem értem, hogy miért ragaszkodunk ehhez.
Halkan jegyzem meg Balint Laci szabad….?
Csak a 2. félidőre értem haza, így a látottak alapján meg kell hogy dicsérjem az aradiakat a bátor játékukért. Én azt láttam, hogy a Matos partiak annyival voltak jobbak fizikálisan, mint amivel mi nem tudtunk jobban felpörögni. Nyugi emberek, rendbe jönnek a dolgok.
Hu ha, meg egy dontetlen… hat, a nemzetkozi helyzet egyre fokozodik…