Most se született bírósági döntés a CFR csődvédelmének feloldása alól, pedig immár az „új befektetőként” előtérbe tolt Marian Băgăcean nyilatkozza tele a sajtót, hogy minden tartozását törlesztette a klub.

A bíróságot azonban ez nem hatotta meg, és új határidőként június 20-át jelölte meg, ám előtte hétfőn még lesz egy korábbi halasztás elleni fellebbezés tárgyalása is. A jogi csűrcsavarás részletei szokás szerint halandók számára átláthatatlanok, ám józan ésszel csak két változat létezik.

1. A klub hazudik, még mindig vannak rendezetlen tartozások. Ebben az esetben viszont miért erőltetik a bíróságon a dolgot és miért hülyítik a népet?

2. Valakik a lehető legtöbb pénzt akarják kifacsarni az újra fizetőképessé vált klubból. Ők ráadásul nem szerepelnek a hitelezők listáján a 2015-ben összeállított adóságrendezési tervben. Mert ha nem is sikerül, időhúzásnak tökéletes.

Egyik rosszabb forgatókönyv mint a másik, a vesztes pedig szokás szerint a bizonytalanságban tartott szurkoló.

A hét egyéb hírei:

# A FRF a versenynaptár zsúfoltságára hivatkozva törölte a Ligakupát.
# Július 15-én indul a 2017/2018-as szezon, de azt még nem tudni, hogy ez a Szuperkupa vagy a Liga 1 nyitófordulójának dátuma.