Nemsokára útjára indul a tavaszi szezon a Liga 1-ben, mi pedig utánajártunk a fogadóirodák által adott oddsoknak. Ehhez pedig egy szakértő segítségét vettük igénybe, Tisztelt Asztaltársak, következzen hát Pálfi Csaba-Sándor első posztja a blogon.

A Liga

A tavalyi szezon tavaszi időszakában elég nehéz volt a román bajnokságra fogadni, hiszen átalakult a liga dinamikája, a struktúramódosuláshoz minden csapat másképp alkalmazkodott, és korábbi évek mintája nélkül legfeljebb Texas Bill, a fenegyerek mert volna folyamatosan fogadni. Az idei év ebből a szempontból más, itt már van mintánk (igaz, elég kicsi minta). Az alábbiakban a tavalyi téli szünet utáni első meccseket, eredményeket és oddsokat találjátok, kékkell pedig azt, hogy mi jött be belőlük.

A körülmények és átigazolások hatása a gólátlagra

Idén 10 nappal hamarabb kezdődik a tavaszi kör, mint tavaly, ez pedig fontos lehet. Bár az előrejelzések szerint a hétvégén a sokéves átlag fölött (-1 C) lesz a hőmérséklet Romániában, az egyes városok között lehetnek különbségek. A -3 foknál hidegebb meccseken kevés gól (2 alatti átlag) szokott esni, de természetesen a pozitív hőmérséklet nem garancia a gólzáporra.

A tavalyi szezonban a meccsenkénti gólátlag 2.329 volt, idén eddig 2.394. Ha csökkenni fog, akkor februárban fog csökkenni, tavaly ilyenkor 16 gól esett a vakáció utáni első fordulóban, idén sem lehet több. A realitás 14 körül van, de a CFR ellen Steauának megítélt büntetők és lesgólok számát nem szabad alábecsülni. Gigi, bár nem Hopkins, de elég tuskó ahhoz, hogy megpróbálja megoldani ,,okosba” a kolozsvári kirándulást.

Az átigazolási szezon eseményeit bmiky jóvoltából ismerem. A gólszámokat döntően befolyásolhatja a Gaz Metan (általam fiaskónak ítélt) tele, mikor Axente és Llullaku személyében 2.15 millió eurónyi értéket és 25 gólt vesztettek el a keretből (mindössze 250 ezer euró ellenében), úgyhogy a Medgyesnek rá kell gyúrnia a védelmére. A Gaz Metan mellett a Dinamo is kulcsembereket vesztett, a gólszámra ez nem biztos, hogy döntő befolyással bír, egy masszív középpálya csodákra képes, de a rájuk való fogadást nem biztos, hogy jó ötletnek tartom, pláne hosszútávon. Marosvásárhelyre rengeteg új futballista érkezett, ez versenyhelyzetet teremthet, ha valaki meg akarja magát mutatni egy Liga1-es csapatban, akkor egy gyenge gárdánál megvan a kiugrási lehetőség. Ez elsülhet jól is és rosszul is, nem árt pár fordulót várni az ASA felmérésével.

Vigyázó szemünket nem árt továbbra is az átigazolási piacon tartani, hiszem az erőviszonyok nagyon megváltozhatnak a következő három hétben. A húzóembereket veszített nagyok könnyedén pótolhatják az eligazolt értékeiket és ha profitot akarunk termelni, ezekre az átigazolásokra figyelnünk kell

Piszkos Fred és a Vasutas

Az irodákat irányító Piszok Alfréd becenevű kapitány általában a fogadási kedv és nem a valós esélyek alapján alakítja az oddsokat, az egyes csapatokról való közvélekedés nagyban elmozdítja a szorzókat egyik vagy másik irányba. A KVSC-ről mindenki tudja, hogy csődeljárás alatt jár, aki pedig megnézi az eredménylistát, azt is látja, hogy az elmúlt 3 meccséből egyet sem nyert meg. Általában ilyen helyzetekben a topligákban is pozitív várható értékkel jár a fogadás a gyengé(bb)nek tartott csapatra. Azt, hogy a Steaua favorit Kolozsváron, elég nagy butaságnak tartom, nincs sem sportszakmai, sem trendbeli oka, de így a hazaiakra levő 1X 1.50 fölött megéri, a Steaua nem húzza be ezt a meccset 30%-nál többször hosszútávon.

Hosszútávú fogadások

A hosszú távú fogadások, másnéven ,,proposition betek” esetében, amint a nevük is mutatja, a kimenetel csak hónapok vagy akár évek múlva dől el. A román bajnoki cím győztesére is kínálnak oddsot az irodák:

Steaua 1.4
Viitorul 6.00
Craiova 13.00
Dinamo 20.00
Gaz Metan 26.00
KVSC 26.00
Astra 50.00

A Steaua oddsa egyszerűen kevés, még akkor is, ha benne van, hogy nem tiszta körülmények között nyerik a bajnoki címet. A Dinamo kulcsembereket vesztett, a Gaz Metan szintén, az Astrának 13 pont hátránya és Európa Ligája is van, úgyhogy marad a Viitorul, a Craiova és a KVSC, amelyből az elsőt tolják a bírók, a második kettő pedig jól erősített.

Tippek

Hogy fülig érjen Jimmy mosolya, tippeljük meg ezt a fordulót. Óvva intek mindenkit, hogy az átigazolások figyelmen kívül hagyásával fogadjon. A cikkben szereplő oddsok átlagoddsok, a nagy irodák mindegyikétől, forrásuk: oddsportal.com. Statisztikák elérésére használtuk a Soccerway és Flashscore oldalakat, a nyitóoddsokat a Pinnaclesports oldaláról, a trendeket pedig az OddsDetective adatbázisból vettük.