Nincs már sok hátra az évből, a fiúk már vakációznak, de a blogszerkesztőségnek a karácsonyi készülődés között is maradt ideje kiértékelni a Vasutas 2016-os esztendejét, szokás szerint 11 pontban. Ezek most szubjektív vélemények, de a jövő héten a statisztika-poszttal jönnek majd a tények is.

bmiky

Milyennek láttad a Vasutas 2016-os évét? A klub néhány baklövése ellenére a vártnál sokkal jobban kezeli a szűkös költségvetést, a csapat pedig kisebb hullámvölgyekkel, de tapad a Liga 1 élmezőnyére. A kupagyőzelem májusi katarzisa pedig még a csődvédelmet is képes volt feledtetni néhány órára.

2016 legjobb Vasutas-játékosa: 1. Larie, 2. Bud, 3. Camora. János Károly és Nouvier csak tavasszal villogott, Filipe csak ősszel. 

2016 legjobb Vasutas-meccse: nem a kupadöntő, ott nagyot harcolt, de nem játszott igazán jól a csapat. Sokkal inkább a Steli bukaresti elpáholása.

2016 legrosszabb Vasutas-meccse: 0-4 Botoşani-ban, amin eurószázezreket bukott a klub.

2016 legemlékezetesebb Vasutas-gólja: János Károly és egy banális 11-es, amit nem is jegyeznek a góllövőlistán, csak éppen a Fellegvárra hozta a kupát.

2016 legjobb Vasutas-igazolása: a fene se gondolta volna, de egyértelműen Bud. Húsz gól egy naptári évben egy eredetileg cserecsatárnak igazolt játékostól komoly teljesítmény.

2016 legrosszabb Vasutas-igazolása: a nyár végén jött fiatalokról csak az idő dönti el, hogy milyen futballisták lesznek, Omrani a hülyeségei között azért gólokat is termelt, inkább passzolom a kérdést.

2016 kellemes meglepetése: négy év után újra serleg jött a Fellegvárra.

2016 legnagyobb csalódása: megint Jijinek adott el egy meghatározó játékost a klub.

Milyen posztra és kivel erősítenél a téli szünetben? Ez elsősorban a távozóktól függ, mert most elméletileg minden posztra van legalább két ember. Ráadásul ilyenkor kevesebb a lejáró szerződésű focista, mint nyáron. Bár amekkora káosz van Vásárhelyen és a Panduriinál, náluk biztos lesz elérhető és számunkra is ismert játékos.

Kire nincs szükség a jelenlegi keretből? Hodgyai, Veres, Pintea és Csíki esetében talán jót tenne egy Liga 2-es kölcsönadás tavaszra, például Sepsiszentgyörgyre vagy Szatmárra. És ha már annyira kell a pénz, elsősorban Omranit próbálnám rásózni valami sejkre.

KEG (de Bogrács Huba és Groteszk Aladár is beleszólt)

Milyennek láttad a Vasutas 2016-os évét? Felemás év volt ez. A tavasz – legalábbis ami a bajnokságot illeti – nem volt valami túl izgalmas, az alapszakasz utáni vegetálás a 7-14. helyekért folytatott csatában nem volt valami épületes. „A pocsék meccsektől a remekbe szabott produkciókkal megspékelt ízes futballestékig volt itt minden mint egy búcsúban” – írtam a nyári szezonértékelő posztban, most se gondolom másként. Ellenben szinte mindenért kárpótolt a kupagyőzelem. Aztán visszatért Laci a kispadra és az ősszel szárnyakat kapott a csapat, pedig még nem is vette meg a klubot az bizonyos energiaitalban utazó osztrák mamut. Nagy kár az év végén elszórt pontokért. Összegezve: volt már jobb, lesz még rosszabb, de nem vagyok elégedetlen.

Bogrács Huba: Olé, olé, olé. Emberek mindjárt itt a Szilveszter, töltsön már valaki még egy pohárral!

Groteszk Aladár:

A pohár, ha félig üres, akkor félig tele,
Aki keres talál pozitívumot is benne.
A kupagyőzelem gyógyír a csődvédelemre,
Igyuk ki a tele felét, egészségetekre!

2016 legjobb Vasutas-játékosa: nyárig az igazi Ruiz, ősszel Filipe, a Xabi Alonso-hasonmás. Ha csak egyet választhatok kettőjük közül, akkor: Bud. (Larie most azért nem, mert mégiscsak ő adta el a labdát a Szuperkupa-döntőben, meg valahogy több hibája volt, mint azt eddig megszoktuk.)

2016 legjobb Vasutas-meccse: A kupadöntő, mert 0-2-ről fordítva megnyertük. De mondhatnám a birkanyírást is.

2016 legrosszabb Vasutas-meccse: a Szuperkupa-döntő, pólózni még nem tudunk.

2016 legemlékezetesebb Vasutas-gólja: János Károly a piros pincsiknek (olyanok ők nekünk mint Muhammad Alinak Joe Frazier) lőtt szépítő találata a kupadöntőben. Emlékezetesnek kell lennie, ha elsőre ez jutott az eszembe. 😀

2016 legjobb Vasutas-igazolása: Sorsa. Bogrács Huba szerint: Omrani.

2016 legrosszabb Vasutas-igazolása: Omrani. Bogrács Huba szerint: Omrani.

2016 kellemes meglepetése: a csapat szokást csinált a juhok elveréséből.

2016 legnagyobb csalódása: a Szuperkupa-döntő, mert ahhoz képest, hogy vízilabda-mérkőzés folyt foci helyett, nem töltötték fel rendesen a medencét.

Milyen posztra és kivel erősítenél a téli szünetben? Csatár posztra jó lenne valaki Omrani helyett, aki legalább annyira ügyes, de nem olyan forrófejű. Szívem szerint Tadét hoznám vissza, ő tudja a legjobban, hogy mit kér Laci egy árnyékéktől. Nouvier és Păun formán kívülisége és Sorsa sérülése miatt pedig egy még egy szélsőt is jó lenne hozni. Ezzel mondjuk lehet várni a nyárig. José Manuel Arnáiz Díaz (fotó), a Real Valladolid 20 éves szélsőjének (6 gól, 3 gólpassz eddig a szezonban) lejár a szerződése a nyáron. A spanyol másodosztályból kukázás párszor már bevált, akkor meg miért ne?

Kire nincs szükség a jelenlegi keretből? Jelenleg mindenkire szükség van, Omrani az egyedüli kakukktojás, de nem a játéktudása miatt.

McPásztori

Milyennek láttad a Vasutas 2016-os évét? A csődvédelmi eljárást figyelembe véve egészen jól szerepeltünk.  Laci visszaérkezése reménykeltő, és ha sikerül kikerülni a hullámvasút-üzemmódból,  már a dobogót is megcélozhatjuk.

2016 legjobb Vasutas-játékosa: Camora.

2016 legjobb Vasutas-meccse: Amikor kitömtük gólokkal a mittudomén melyik csapat kapuját.  🙂

2016 legrosszabb Vasutas- meccse: Több is van,  engem a Vásárhely elleni Ligakupás kiesés bosszantott leginkább.

2016 legemlékezetesebb Vasutas-gólja: Larie utolsó perces győztes félollója Botoşani ellen.

2016 legjobb Vasutas-igazolása: Peteleu.

2016 legrosszabb Vasutas-igazolása: Omrani. Több pénzt vesz ki a zsebünkből,  mint amennyi hasznot hajt a pályán.

2016 kellemes meglepetése: Ritörn of Laci.

2016 legnagyobb csalódása: A csapat még mindig csődvédelm alatt kezdte az őszi évadot.  Ha nyáron egyenlítik a számlát,  simán hajthatnánk a bajnoki címre.

Milyen posztra és kivel erősítenél a téli szünetben? Renant vissza, mindent vissza! 🙂

Kire nincs szükség a jelenlegi keretből? Omranira.

RJA

Milyennek láttad a Vasutas 2016-os évét? A klub egyik legsikeresebb éve volt. A pontlevonások és a játékoseladások ellenére elhódítottuk a kupát, és nagy eséllyel bekerülünk a felsőházi rájátszásba.

2016 legjobb Vasutas-játékosa: kétségen kívül, hogy Horj. A második helyre Peteleut sorolnám.

2016 legjobb Vasutas-meccse: Dinamó és a Csillag elleni két győzelem.

2016 legrosszabb Vasutas- meccse: vereség hazai pályán a Pandúrokkal.

2016 legemlékezetesebb Vasutas-gólja: többet választanék, a Csillag és a Dinamó elleni gólokat emelném ki.

2016 legjobb Vasutas-igazolása: Peteleu.

2016 legrosszabb Vasutas-igazolása: Sârbu, mert még nem játszott

2016 kellemes meglepetése: Horj és Nascimento.

2016 legnagyobb csalódása: néhány mérkőzésen a játékvezetés.

Milyen posztra és kivel erősítenél a téli szünetben? Marcel Essombét (Omrani helyébe), mert szabadúszó és játszott már a Liga 1-ben, valamint a 18 éves marosvásárhelyi védőt, Szász Tamást, mert magyar és hosszú távon beválhatna. Továbbá Nascimentónak egy cserejétékost

Kire nincs szükség a jelenlegi keretből? Omranit küldeném el, mert őnző.