cfr_botosani_bud1Szinte teljesen kinyírta egymás játékát a középpályán a Liga 1 eddigi legtöbb és harmadik legtöbb gólt szerző csapata, foci helyett többnyire csak kaotikus párharcokat láthattunk a Botoşani elleni meccsen. Laci azonban mert kockáztatni a győzelemért, és a végén be is jött neki.

Leo Grozavu nem nyerni, hanem csak nem veszteni jött a Fellegvárra, a Botoşani vérbeli csatár nélkül, három szélsővel a támadósorban állt be. A Vasutasnál viszont kiesett a sérült Filipe, ami meg is látszott a középpálya szervezettségén. A meccs nagy része kis területen összezsúfolódott játékosok csoportos és fizikális párharcaiból állt, a két csapat olyan szinten blokkolta a másik építkezését, hogy az első félidőben csak 1-1 lövés volt mindkét oldalon.

Maradtak a kontrák, a szélsőkre vagy csatárokra (ilyen csak nálunk volt) felívelt indítások, illetve a pontrúgások, de ezekből is kevés akadt igazán veszélyes helyről. Az viszont a CFR-t dicséri, hogy a második félidőben mindkét igazán nagy lehetősége szögletből, majd szabadrúgásból jött. Laci pedig tökös, bevállalós cseréivel egyre csak növelte a támadók számát – olyasféle meccselést láttunk tőle, mint amikor a pókerjátékos a tét folyamatos emelésével próbálja nyereségre váltani a kezében levő jó lapokat.

cfr_botosani_gol

Emiatt persze hátul több lett a tér Golofca és Astafei előtt, de most ezt is elbírta a csapat. Jellemző, hogy Omrani beállása után Grozavu azonnal védekező középpályást (Cucu) hozott be a támadó Willie Barbosa helyett – neki tökéletesen megfelelt volna a döntetlen. Larie azonban nem így gondolta, egyszerre fontos és szépségdíjas gólja eldöntötte az addig szenvedős és erősen döntetlenszagú meccset.  

Így játszotok ti

Marc Egyszer kellett csak védenie.
Tiago Lopes 6 Egy nagy hiba hátul, egy remek fejes elöl.
kicsi_gol Larie 8 A gól nélkül is a mezőny legjobbja volt.
Horj 6 Keményen, jól helyezkedve játszott.
Camora 7 Góltól mentette meg a csapatot a látványos becsúszásával.
kicsi_le Gomelt 4 Képtelen volt hasznosan megjátszani a szerzett labdákat.
kicsi_fel kicsi_sargalap Az 58. perctől Omrani 4. Megint egyedül akarta megnyerni a meccset.
L. Rus 6 A középpálya káoszában ő focizott a leghasznosabban.
kicsi_le Păun 5 Jó kezdés után beleszürkült a meccsbe.
kicsi_fel A 68. perctől Peteleu 5. Meggyűlt a baja Golofcával.
kicsi_le Juan Carlos 5 Sokáig a feje fölött zajlott a meccs, csak azután jutott rendszeresen labdákhoz, hogy Laci átállt a kétcsatáros játékra.  
kicsi_fel kicsi_sargalap A 83. perctől Negruţ. Győztes gólpasszt adott.
Nouvier 5 Jól húzta meg a szélt, de sem a betörései, sem a beadásai nem siekrültek.
kicsi_sargalap Bud 5 Kettős őrizetben a szokottnál kevesebb labdát kapott, két helyzete közül az elsőt mellé lőtte, a másodiknál feleslegesen kunyerált 11-est.

Fotók: Riti József Attila