cfr_craiova_rus_ackaEgy hónap alatt másodszor játszott gólnélküli döntetlent a Fellegváron  a Vasutas és a Craiova, de ez most nagyon más volt mint a Ligakupa. Hetven percnyi emberhátrány miatt ugyanis ezúttal  szinte minden a védelemről szólt, a csapat nagyot küzdve, de túlságosan kockázatkerülő játékkal szerzett egy pontot.

Mureşan kiállításáig a CFR a védelem mögé laposan bepasszolt labdákkal próbált eljutni a Craiova kapujáig, de ezek többsége túl hosszú volt. Aztán a szezon eddigi legkonstansabb játékosa két percent belül kapott sárgát, majd direkt pirosat – mindkettőt jogosan, gyilkos fault volt. Laci szinte azonnal be akarta hozni Horjot, de Păun egyetlen sikeres akciója után meggondolta magát, és Gomelt játszott jó darabig középső védőt. Ekkor még jól meg is tartotta a labdát a csapat, szünetig nem volt helyzete az oltyánoknak, szemben Rus kiugrásával, amelyet Acka a 11-es határát súróló ütközéssel állított meg.

Zlatinszki beállásval fordult a kocka, a Craiova felállt körbepasszolni a tizenhatost – jött is szinte azonnal Horj. A CFR jól lezárta a területet, de mivel a balszél a Păun–Nouvier csere után is halott volt, a belső középpályások pedg nem mertek előre menni, a támadójáték kizárólag Budra és Rusra korlátozódott. A center pedig hiába nyerte meg a fejpárbajokat a felíveléseknél, mivel nem volt társa, egyre ingerültebben játszott. Rus viszont türelmesen kivárta egyetlen esélyét, de hiába lőtt jól, Calancea nagyott védett.

cfr_craiova_rus

A Craiova támadásai csak Rambé beállása után lettek veszélyesek, az első 66 percben kaput sem találó vendégek a végén alaposan megdolgoztatták Mincát. A fiúk nagyot harcoltak, Lacit viszont érheti egy kis kritika, talán ki kellett volna próbálni a végén Sorsát is a teljesen kifulladt Bud helyén. 

A meccs legérdekesebb statisztikája

CFR 10 elkövetett szabálytalanság, 5 sárgalap, 1 piros
Craiova 15 elkövetett szabálytalanság, 1 sárgalap

cfr_craiova_paunÍgy játszotok ti

kicsi_sargalap Mincă 7 Sokáig nem volt dolga, de az utolsó félórában négyszer is nehéz lövést kellett védjen.
kicsi_sargalap Tiago Lopes 6 Sokáig ő hibázott a legtöbbet a védők közül, de a végére látványosan feljavult.
Larie 7 Nyomás alatt is higgadtan irányította a védelmet.
kicsi_sargalap kicsi_poroslap A. Mureşan 3 Túl könnyen és túl hamar elvesztette a fejét.
Camora 7 Egy hónap után tért vissza, a támadójátéka még nem a régi, de hátul jól tette a dolgát, blokkolta az ellenfél legnagyobb helyzetét.
kicsi_le L. Rus 7 A csapat három nagy helyzetéből kettő az övé volt, az elsőnél leütközte Acka, a másodiknál óriásit védett a kapus.
kicsi_fel A 90. percben Peteleu. Időhúzó csere.
Gomelt 7 Emberhátrányban volt igazán hasznos, mindenüvé odaért a hosszú lábaival, és jó félórán át középhátvédként is elboldogult.
Filipe 5 Szorgalmasan futkározott a középpályán, de túlbonyolította a cseleivel a támadásokat.
kicsi_le Păun 5 Egy villanása volt, emberhátrányban ő védekezett a leggyengébben.
kicsi_fel A 66. percben Nouvier 4. Elfutásokat vártunk tőle, de semmit se csinált.
kicsi_le Ruiz 6 Az első félidőben próbálta mozgatni a csapatot, amikor azonban beszorult a csapat, feleslegessé vált.  
kicsi_fel kicsi_sargalap Az 50. percben Horj 7. Remekül állt be, jól helyzekedett, szerelt, lövést blokkolt.
kicsi_sargalap Bud 6 Sokat kellett feleslegesen futnia, és ez idegileg is felőrülte. A fejpárbajait megnyerte, de Rus volt az egyetlen társa elöl.