tulelesMi sem hiányzik az embernek öt kosármeccs végigstasztikázása után, mint egy jó kis pontlevonásos hír. Hogy 9 vagy 6 vagy megint lausanne-i Sportdöntőbíróság lesz a dologból, az igazából mindegy. A gond megint a klubvezetés túlélési stratégiájával van.

Nagyon úgy tűnik, hogy Pászkány és Mureşan inkább bevállal jónéhány pontos hátrány a bajnokságban, minthogy kifizessen néhány ezer eurót. Pedig az elnök a minap már azzal dicsekedett a médiában, hogy jól halad az adósságok csökkentése – ami azt jelenti, hogy a klub bevételei meghaladják a kiadásokat (szép magyar szóval: profit), és van jut a törlesztésre is. Erre meg jön a szövetség licencügyi bizottsága, és azt mondja, hogy a klub megint adós néhány fizetéssel. A nagy kérdés, hogy kinek? Nem úgy tűnik, hogy a játékosoknak, mert akkor ők már rég telesírták volna a sajtót.  

A pontlevonás pedig előrevetíti a következő idény forgatókönyvét is. Mivel a csapat ismét csődvédelem alatt kezdi a szezont, az európai kupaszereplés 2017 nyarán is kilőve. Egy ideihez hasonló erősségű keretet feltételezve, marad a pengeélen tácoló küzdelem a rájátszásért. Idén minimum 38 pont kellett a felsőházhoz, ebből kiindulva a mínusz 9-ről induló CFR-nek úgy 47-50 pont körüli teljesítmény kellene a pályán. Az Astra 51-el nyerte meg az alapszkaszt – úgyhogy lutri ez a javából. A jelek szerint a főnökség az idei eredményekből kiindulva nagyon abban bízik, hogy ha nem is lesz éremközelben a keret, a bennmaradás még egy ilyen büntetéssel együtt is simán meglesz megint. Ha pedig közben megint villant egyet a kupában a csapat, akkor minden jó és szép és mindennel meg lesznek elégedve.