kupadonto4

Döbbenet. Sose hittük volna. Bogrács Huba hacker lett. Orvul támadott meg minket a gaz és még büszke is rá. Átadjuk most neki a szót, mert mi már szóhoz se jutunk.

Pálinkás jó reggelt, Tisztelt Asztaltársak! Bogrács Huba, aki vagyok, köszöntelek benneteket. Még egy kicsit zúg a fejem, túl erős volt az esti kupagyőzelem, ilyet már rég nem ittam. Csak ennek a három jómadárnak vesztettem nyomát. Egy ideig, amíg a meccs tartott. Azonnal tudtam, hogy rosszban sántikálnak. Szerencsére egy hekker haverral poharazgattam, így sikerült rájuk találni a világhálón. Éppen csetteltek. Egy kis ügyességgel sikerült feltörni a beszélgetés titkosítását. És ezt most nyilvánosságra is hozom. Jól lelepleztelek titeket!

20:39 Bmiky: itt a kezdő, lehet minősíteni Tonit: Marc – Túlóra Lopes, Larie, A. Muresan, Camora – Gomelt – Jakolis, Petrucci, az Igazi Ruiz, Nuvié – Bud
20:50 Groteszk Aladár: Hű! De megvagyok lepve! /A Dinamo el lesz fenekelve
21:16 McPásztori: A kezdő rendben van. Nagyon remélem, hogy akad köztük 2-3 befejező is…
21:27 KEG: Bréking! Blogunk titokzatos dubaji látogatójának lelkesedése töretlen, bár május elseje óta már csak öt és fél percet töltött el alkalmanként nálunk. 😛
21:29 Bmiky: Hubától tudod?
21:31 KEG: Ki mástól. Huba szeme mindent lát. Dubajban is.
21:31 McPásztori: 11 fok van, 7 km/h sebességű szél. Az fúj, ahová akar (János ev. 3, 8).
21:32 Bmiky: és 13 légiós a két kezdőben, miközben Hategan egyedül énekelte a román himnuszt
21:32 McPásztori: Hácegán a bíró? Hátszegi báró volt a Fatia Negra a Szegény gazdagok című Jókai-regényben. Ráadásul Tudor is ott van. Úgy tűnik, semmit nem bíznak a véletlenre…
21:36 Bmiky: az EB-re menő brigád kapta a meccset, kicsit meglepő, eddig védték Hategant
21:36 KEG: Oda figyelhettek volna azért a Dinamo drukkerek, hogy legalább Ekeng emlékére, ne az Orange-t reklámozzák…
21:38 Bmiky: Conceicao soha nem fog elegancia-versenyt nyerni az edzők között. Hanorákban egy döntőben, brrrrrrrrr…
21:39 McPásztori: Nouvier-t elég rendesen megkóstolta az ellenfél az első percben…
21:41 Bmiky: ezt rendesen rásomta Bud.
21:41 McPásztori: Bud nem szégyenlősködik.
21:42 KEG: A csodába el van csúszva a streamem. Ha gól van várjatok egy kicsit az örömködéssel 🙂
21:44 McPásztori: Oké. J Egyébiránt bírom az optimizmusodat. Az föl sem merül, hogy a Dinamo szerzi az első gólt. 🙂
21:48 Bmiky: hűha, ez közel volt, de Marc is rajta volt
21:49 McPásztori: No, ehhez Larie nagyon kellett. Kicsit le kéne nyugtatni a kedélyeket…
21:51 Bmiky: háromszor faultot eddig a Dinamo, háromszor Nouviert
21:51 McPásztori: Nouvier-re rá vannak állva. Ejsze lesz ott még sárga…

kupadonto_nouvier21:51 KEG: A Pro tv kommentátora már most rázza a pofonfát…
21:52 Bmiky: ha a jobbszélre a 13. percben megy először labda, akkor csak a balszélsőt tudják rugdosni.
21.53 Bmiky: 14 perc alatt harmadszor emlékeztek meg szegény Ekengről, most már ideje lenne focizni is.
21:55 KEG: Ezek nem ismerik a különbséget a végtisztesség  és a giccs között…
21:56 McPásztori: Úúúúú….
21:56 Bmiky: ekkora kapushibát nem kapunk még egyszer ajándékba
21:57 McPásztori: Hát ezen a meccsen aligha…
21:57 KEG: Bud fiam, hogy lesz ebből mesterhármas?
21:58 McPásztori: Nem merte berúgni. Félt, hogy Toni lekapja még a 20. perc előtt.
22:00 Bmiky: hát ez 11-es, de elég fura hogy csak az alapvonali bíró látta
22:00 McPásztori: A labdát rúgta el Muresan. A digis kommentátor is aszonta…
22:01 Bmiky: lábsöprés volt ez
22:01 KEG: A Pro tv szerint meg az volt. Hogy a fene…
22:02 Bmiky: nem érdekel mit mondanak a kommentátorok, a saját szememnek szerettek hinni, ez nálam 11-es
22:03 McPásztori: Az alapvonal felőli felvétel alapján számomra harmadszor is úgy tűnik, hogy Muresan a támadó két lába közül rúgta el a labdát. Mosmá mindegy.
22:03 KEG: Ez már sok. A pro tévések gyalázatot csinálnak szegény Ekeng halálából.
22:05 McPásztori: Egy gól még nyilván nem a világ. Csak a nyomást nem kéne komolyan venni.
22:07 Bmiky: Camora irtó idegesen játszik
22:07 McPásztori: Igen, ezt nagyon le kell szokni. Sürgősen.
22:10 KEG: A visszatámadásunk eddig tetszik.
22:10 Bmiky: a Dinamo csak a Muresan es Camora közti zónában próbál támadni, és eddig pont ők hibáztak
22:11 McPásztori: Igen. Camorától különösen szokatlan. Ha megtaláljuk az ellenszert a Dinamo védelmi tömörülése ellen, simán becserkészhetők.

kupadonto_cfr_szurkolok
22:11 Bmiky: Hanca addig faragta Nouviert, amíg Petrucci akasztásáért kapott sárgát. A Dinamo 5 faultjából 3 az övé
22:12 McPásztori: Már nagyon ideje volt.
22:13 Bmiky: kisszögletből gólt kapni elég gáz, megint Camora hagyta ott az emberét
22:14 McPásztori: Ezt nagyon elnézték a fiúk. Bikfalvi szépen fejelt, azt meg kell adni.
22:15 Bmiky: üresen könnyű
22:15 KEG: A 2 meg is van, a 6 van hátra csak… Amúgy Petrucci maradt le az emberről. Csak egy másodperccel…
22:18 Bmiky: Camora maradt le, Petrucci próbált besegíteni, de későn ért oda
22:19 McPásztori: Jakolist az imént elég rendesen lekönyökölte az egyik védő – semmi reakció a bírók részéről.
22:20 Bmiky: ha az a taktika, hogy majd 30-ról beakad egy lövés, akkor jó
22:20 McPásztori: Petrucci és Gomelt távoli lövései biztatóak, de a kapus egyelőre védi…
22:21 Bmiky: civilizált falu ez a Bukarest…
22:22 McPásztori: Kegyelettel hajigálják a műanyagpoharakat. Egy perc hosszabbítás? Hát Ekeng emlékére álltak egy percig! Camora pl. minimum 40 másodpercig nem tudta elvégezni a szögletet.
22:22 KEG: Kérdés lesz-e töke cserélni a szünetbe Tóninak.
22:24 Bmiky: na, eddig statisztál a csapat az Ekeng emlékmeccshez, valamit nagyon ki kéne találni
22:25 McPásztori: Ejsze még egy csatár kéne…
22:25 Bmiky: Ejsze, olyan kéne aki labdát ad a csatárnak.
22:26 McPásztori: Igen, ez utóbbit nem feltétlenül kell az ellenfélre bízni.
22:26 Bmiky: a belső középpálya nulla, Petrucci legalább lődözget, de János Károly mintha pályán se lenne.
22:28 KEG: Lehet jót tenne neki, hogy beállna Gomelt helyére Filipe. Nem sok használható labdát kapott.
22:32 Bmiky: az 5 lövésből 3 volt 30 méternél távolabbról, ez alibizés
22:33 McPásztori: Bizony. Meg vannak szeppenve a fiúk, vagy mi a zűr?
22:33 KEG: Remélem Tóni bekapcsolta a hajszárítót az öltözőben,
22:34 Bmiky: jól zárja a Dinamo a széleket, nincs hozzászokva a csapat hogy középen kell próbálkozzon áttöréssel. Nulla jó kényszerítőzés eddig
22:34 McPásztori: Milyen ellenlépést lehet foganatosítani? Beleck nem feltétlenül erre a típusú csatára való…
22:35 Bmiky: mivel a Dinamonak nem érdeke feladni a zárt védekezést, marad az ívelgetés és az átlövés, de utóbbihoz közelebb kell vinni a labdát. Beleck erőt hozhat, de inkább Cristian kell, kombinatívabb és jobban érzi a kaput. Az biztos, kockáztatni kell, és nem keveset, én levenném Gomeltet és jöhet még 1 csatár.
22:38 KEG: Tóni bátorságát ismerve, inkább Filipe jön.
22:38 Bmiky: hoppá, Toni tököket növesztett, Gomelt helyett Cristian
22:39 KEG: Határozottan kellemes csalódás. Én meg váltok laptopról telefonra.

Juan Carlos(sus) de la CFR Cluj reactioneaza dupa inscrierea unui gol in timpul meciului de fotbal contra echipei Dinamo din finala Cupei Romaniei, disputat pe stadionul Arena Nationala din Bucuresti, marti, 17 mai 2016. ALEXANDRU DOBRE / MEDIAFAX FOTO

22:41 McPásztori: Az igazi Trebitsch!
22:41 Bmiky: na, megérkezett az igazi Ruiz is
22:42 McPásztori: Bmiky mester megmondta, hogy közelebbről kell lőni. 🙂
22:42 Bmiky: előtte valaki óriásit mentett, talán Petrucci
22:43 McPásztori: Ejsze Muresan. Miatta fújták be a büntetőt.
22:44 Bmiky: az mentett aki eladta a labdát a középpályán, Muresannal fürgébb alaknak tűnt.
22:44 McPásztori: Egyébként 2-0-ból lett még 2-3… Idegenben. J Az is trófeát ért 2012-ben.
22:45 Bmiky: 2010-ben is 😛
22:45 KEG: Leesett a kommentátoroknak is, hogy igazi Ruizunknak királyi neve van. 😛
22:47 McPásztori: az 53. percben ekkorát bénázni…
22:47 Bmiky: Muresan mintha pirosban játszana
22:47 McPásztori: A védelem nagyon ingatag.
22:47 Bmiky: na bocs, megint Petrucci adta el. Sasszem partjelző
22:49 McPásztori: Ezt így nem szabad folytatni. Muresan már akasztott. Még egy sárga és tízen maradunk. Le kell kapni.
22:49 Bmiky: iszonyú szellős lett a csere miatt a középpálya
22:50 KEG: Azért van szeme a partjelzőnek, hogy lásson vele.
22:50 McPásztori: Az a Gnohere azt hiszi, hogy mosmá akkor is befújják, ha a KVSC-játékosok közül valaki csúnyán ránéz.
22:52 Bmiky: kicsit korai levenni Budot
22:52 McPásztori: Igen. Beleck nem a leggyorsabb. Mondjuk, ha magára húz vagy 3 ellenfelet, valaki felszabadulhat. Nagyszerű rúgás!
22:53 Bmiky: jó jöhet az ereje, de a helyzetkihasználása gyatra
22:53 Bogrács Huba: Hogy lehet valakit a gnú heréről elnevezni?
22:55 Bmiky: Camora élet legjobb szabadját lőtte, erre kapufa
22:56 KEG: Lesz ez jobb is…
22:56 McPásztori: Toni ideges a parton.
22:56 Bmiky: azért fizetik. Sunyi Pro TV, a Camora lövésének ismétlésekor nyom be reklámot.
22:57 McPásztori: Camora szájáról lehetett leolvasni a „nu se poate” szavakat… De lehetséges. Ez a csokimikulás gnúhere tényleg sorozatban fekszik le. A műesésért járna mosmá a sárga…
23:00 Bmiky: a nagyobb baj hogy a Dinamo átrohan a középpályán
23:01 KEG: Eléggé broken team lettünk…
23:01 Bmiky: idegbeteg meccs. Ja, a kp-k közül csak Petrucci zár vissza időben. Bukaresti civilizáció, 2. fejezet
23:04 KEG: Megnőtt a bekiabált pula per másodperc a pályán.
23:05 Bmiky: na, megkaptuk a modern foci legrondább arcát, a provokálást és a szimulálást
23:05 McPásztori: És a Romario öklözését hogy nem látta ugyanaz a kedves Tudor, aki a büntetőt olyan szépen észrevette? Az simán piroslapot ért.
23:06 Bmiky: sárga, meg is kapta
23:06 McPásztori: labda nélkül? minimum narancs. A 73. percben vagyunk. Mikor volt itt foci?
23:08 Bmiky: hát ahogy megy ez a meccs, nem is lesz több
23:08 KEG: Talán amikor az angolok feltalálták…
23:09 McPásztori: Most játszották vissza Romario öklözését. Ez két piros. Le is kapta Rednic. De ha fociznak a fiúk, negyedóra alatt nyerni is lehet, nemhogy egyenlíteni. Vitor Bruno a harmadik csere? Ennyire nem kéne lassítani…
23:12 Bmiky: nem cserélnék többet egyelőre, de nem is vagyok edző. Belementünk a csapkodásba, ebben a félidőbe is csak 2 távoli lövés volt.
23:15 McPásztori: Mivel telt el az utóbbi 80 perc?
23:16 Bmiky: reklamálással, fetrengéssel, pofázással
23:17 McPásztori: Vekengés Ekeng emlékére…
23:17 Bmiky: juj de gonosz vagy 😛
23:20 McPásztori: Fiúk, én most már abban is kiegyeznék, ha Ekeng emlékére a Dinamo öngólt szerez.
23:22 Bmiky: CRIIIIIIIIIIIIIISSSSSSSSSSSSSSSSSSSS
23:23 McPásztori: Ez az a NU SE POATE!!!!

kupadonto5
23:23 Bmiky: Toni nagy edző. Vitor Bruno gólpassz, Cristian gól
23:23 McPásztori: Azt a csendet… Most persze 5 perc a hosszabbítás…
23:25 Bmiky: negatív vagy, az nekünk jó
23:25 KEG: Baszket. Pont akkor halt be a hülye stream.
23:29 Bmiky: na, ennek a meccsnek is holnap lesz vége
23:30 McPásztori: Így van. De ejsze mosmá lesz foci is.
23.30 KEG: like
23:31 Bmiky: sok nem, szerintem csökkenteni fogják a kockázatot a fiúk. Elég rizikós focival jöttünk vissza.
23:32 KEG: Nem baj, hogyha foci nem lesz, csak egy KVSC gól. Bogrács Huba pedig arról tájékoztatott, hogy épp most beszélt a William Hillel arról, hogy mekkor a szorzója annak, hogy 10-nél több fetrengés lesz a Román Kupa döntőjében.
23:36 McPásztori: Én eldöntöttem: Marcnak ma több gólt nem rúgnak.
23:37 Bmiky: szóltál erről Rednicnek is?
23:37 McPásztori: Ő már tudja.
23:38 Bmiky: Marc kifutásait tanítani kell
23:38 McPásztori: Én szóltam. Még valami: büntetők sem lesznek.
23:40 Bmiky: a próféta szóljon belőled. Lenyugodtak a fiúk, más jót nem tudok mondani róluk. Na ez 11-es volt! Vétlen, de szabd kéz  Ez volt a nagy hiba.
23:44 McPásztori: Sima kezezés a tizenhatoson belül. Elnézhetetlen. Regáti bíráskodás ez.
23:45 Bmiky: Belecknél haszontalanabbul kevesen tudnak sokat futni
23:46 KEG: Hogy unja szerencsétlen szőke csaj.
23:47 Bmiky: átmentünk állófociba
23:48 McPásztori: Erőtartalékolás az utolsó öt perces rajtra?
23:48 Bmiky: túlságosan félünk hogy lekontráznak
23:49 KEG: Erőnlét a kulcsszó most itt is ott is.
23:50 Bmiky: nem volt olyan őrült rohanás, hogy kimerültek volna. Ráadásul valszeg készült mindkét csapat a hosszabbításra is.
23:50 McPásztori: Itt a kisszünetben jegyzem meg, hogy ezt a számunkra jogos büntetőt nem befújni egyértelmű szándékot jelez.Innét a tévéből, lassítás nélkül is látszott, hogy kéz. És ez a csapat megy európai fociban bíráskodni?
23:52 KEG: Attól még fáradnak a játékosok. Idegileg azért elég leterhelő volt.
23:52 Bmiky: annak készülnek ki az idegei, aki idegeskedik 😛
23:54 McPásztori: Mondtam, hogy Marcnak ma nem rúgnak többet!
23:55 Bmiky: köszönjék meg neki a többiek, 2 passzból kaputól kapuig engedtek egy rombolót.
23:55 KEG: Szerintem a hétvégén a hátrányból forditást gyakorolták a fiúk, de csak egy kapott gól volt betervezve.
23:56 Bmiky: amúgy János Károly a gólja óta most ért először labdához
23:57 McPásztori: Ha még egyszer hozzáér és gól, nálam oké.
23:57 Bmiky: azért feltűnően passzív volt ezen a meccsen
23:58 KEG: Elég csak akkor hozzáérjen, amikor épp gólt lő. 🙂
0:01 McPásztori: 115. perc: és most indul be az úthenger…
0:01 Bmiky: na, holnap van. Amúgy eddig a meccs embere nálam Larie, hibátlan volt
0:02 McPásztori: Ezt nem vitatom.
0:03 Bmiky: Kapufákban 1-1. Most készült ki a csapat, mázlifaktor megvolt
0:05 McPásztori: Marcnak ma nem rúgnak többet.
0:06 Bmiky: Marcnak egy másik Marc nem tudja befejelni. Na, most csak okosan.
0:07 McPásztori: Marc ki fogja védeni a szemüket.
0:07 KEG: A labdát kéne..
0:07 Bmiky: a hosszabbításban egyszer lőttünk kapura, a Dinamo 4-szer
0:08 McPásztori: Nyugi. Ezt a meccset Marc dönti el. A javunkra.
0:09 Bmiky: jó lenne, a legutóbbi két 11-es párbajt nem sikerült megnyerni. Jól kell válogatni a lövőket
0:10 KEG: Oasis megy a háttérben. Ezeknek is jobb dj-jük van mint nekünk. J
0:10 McPásztori: a két Lopezt simán odatenném.
0:11 Bmiky: őket én is, valamint Ruizt. Belecket soha.
0:11 McPásztori: Így van.
0:12 Bmiky: na így kell 11-es lőni
0:13 McPásztori: a gnúherének megint sikerült.
0:13 Bmiky: Marc 3-ből egyszer se találta el a sarkot. Te vagy az edző? 😛 Jaj ne, Beleck
0:15 McPásztori: Beleck nem kellett volna…
0:15 Bmiky: na mégis
0:16 KEG: Most csak céloznia kellett nem futnia.
0:17 McPásztori: Mondtam!

kupadonto_marc110:17 Bmiky: MAAAAARCCCC !!!!!!!!!!!!!!
0:17 McPásztori: János Károly! Gyerünk!
0:18 Bmiky: ez az
0:18 KEG: Olé! Mondtam hogy ráér labdába érni mikor gólt rúg.
0:18 Bmiky: a 4 kupánkból 2-t Toni nyert
0:19 McPásztori: Marc eldöntötte. A mi javunkra.
0:23 McPásztori: A digis kommentátorok jobban siratják a kupát, mint Ekenget.
0:24 Bmiky: Az Irrawaddy közepén fényesen kivilágítva ott állt a „Radzeer” teljes hadi pompájában, és diadalmas kommandó hangzott fel a reggelben: – Sört!
0:25 KEG: A pro tévések is csak könnyekről beszélnek.
0:25 Bogrács Huba: emeli poharát 🙂

kupadonto_camora
0:26 McPásztori: Marc is szépen beszélt, Cristi Bud úgyszintén. Ebből szuperkupa-meccs lesz az Astrával. Lefogadom, hogy azt is Bukarestben játsszák.
0:29 Bmiky: Marc hivatalosan is MVP, jogosan
0:30 KEG: De akkor legalább, semleges pályán lesz a meccs.
0:30 McPásztori: Az Aréna is az. J Mármint a kolozsvári
0:32 KEG: De nem fér bele 50000 bukaresti, mert csak 30000-es 😛
0:36 McPásztori: A stúdióban majdnem zokognak…
0:36 KEG: Gyász van Bukarest falván 😛 De jól esik…
0:37 McPásztori: A legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.
0:38 KEG: Azért megküzdöttek ezért a kárörömért rendesen.
0:38 McPásztori: A bukaresti arénában szól a KVSC-himnusz…
0:39 KEG: Na csak holnap ilyenkor zengjen a You ll never walk alone, s helyre áll a világ rendje.